Romániában lassul a járvány negyedik hulláma
Romániában tíz százalékkal több koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak a vasárnap véget érő héten az előző héthez viszonyítva, ami azt jelzi, hogy - immár második hete - lassul a fertőzés terjedésének üteme, de még nem tetőzött a járvány negyedik hulláma.
Hamarosan elkezdik a 14 év fölötti kiskorúak beoltását Ukrajnában
Hamarosan elkezdik a 14 és 18 éves közötti korosztály koronavírus elleni beoltását Ukrajnában, az ehhez szükséges dokumentumokat az egészségügyi minisztérium már elkészítette - közölte vasárnap Oleh Ruban, a fogyasztóvédelmi szolgálat kijevi részlegének igazgatója egy tévéműsorban.
Többfelé 20 foknál is melegebb lesz a napokban
Meleg, jellemzően napsütéses lesz az idő a következő napokban, a hét közepén többfelé 20 fok feletti csúcsértékek is lehetnek. A hétvégén viszont ismét lehűlés várható, ekkor már 10-15 fokos maximumokra lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hatvanéves a Lágymányosi Spari
Egykori és jelenlegi versenyzők, edzők, valamint a magyar kajak-kenu sport vezetői ünnepelték megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a bajnokok bölcsőjét, vagyis az elsősorban nevelőegyesületként ismert, olimpiai és világbajnokokat útjára indító Lágymányosi Spari Egyesületet (LSE).
Megduplázódott a felhasználókra irányuló informatikai támadások száma
Duplájára nőtt az egyéni felhasználókra jutó átlagos napi informatikai támadások száma január óta - közölte az ESET felmérése alapján: míg 2021 első harmadában 1392 volt gépenként a napi támadási kísérletek száma, ez a második harmadra megduplázódott, napi 2756 támadási próbálkozással.