Ma nyit az ország legnagyobb online állásbörzéje
December 2-án és 3-án rendhagyó módon online rendezik meg a Műegyetemi Állásbörzét. Az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át több száz hazai és külföldi álláslehetőséget, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget kínálnak egy helyen. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes.
Nagy-Britanniában feloldják a zárlatot, jön az új készenléti rendszer
Megszavazta kedden a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezése végett november 5-én bevezetett négyheti angliai zárlat feloldását. A döntés nyomán szerdán nulla órától új, háromfokozatú készenléti rendszer lép életbe, de Anglia nagy része a két legmagasabb készültségi szint hatálya alá kerül.
Európai felmérés készült a járvány alatti munkavállalói véleményekről
A Hogan Assessments európai felmérésében több mint 700 munkavállaló nyilatkozott arról, hogy 2020 hogyan változtatta meg a munkához való hozzáállásukat. A felmérés kiindulópontja az volt, hogy több vállalatvezetővel készített korábbi felmérés azt az eredményt hozta, hogy a munkatársi elköteleződés a megkérdezettek több mint 40 %-ánál kiemelt problémát jelent a pandémiás időszakban.
Kiváló hónapja volt a Budapesti Értéktőzsdének
Hosszú idő óta a legnagyobb havi erősödést láthattuk a BÉT-en: a BUX 32 279 pontról 38 782 pontig emelkedett, ez 20 százalékot meghaladó növekedés. Mind a négy vezető részvény jól teljesített, amiben jelentős szerepe volt a jó harmadik negyedéves eredményeknek, de a vakcinahírek is erősítették a befektetői optimizmust. Az összesített forgalom is kiemelkedő volt 356,6 milliárd forintos értékkel, a napi 16,9 milliárd forintos forgalmi adat pedig április óta a legmagasabb érték. A brókercégek kereskedési rangsorában ezúttal az Erste végzett az első helyen, őt követi a Concorde, majd a Wood.
Adóemelési stop az önkormányzatoknál
A kormány újabb gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedést rendelt el a koronavírus-járvány miatt: megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel.
Szerződést hosszabbít a vezérigazgatójával a Telekom
Az igazgatóság keddi döntése alapján Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződése 2024. június 30-ig meghosszabbodik - közölte a társaság az MTI-vel.
Kukába a sárga csekkekkel! Van helyette a fizetési kérelem
Egyre szélesebb körben érhető el a fizetési kérelem a következő években, ezáltal meghatározóvá válhat a mindennapokban, például a rezsi fizetésénél (gázszámla, villanyszámla stb.) is. A rezsikiadások jelentős összeget jelentenek minden háztartásban, hiszen Magyarországon az egy főre jutó költések 14-34 százalékát adják a lakásfenntartásra, háztartási energiára fordított költségek. Mivel a fizetési kérelem várhatóan a jövőben egyre több helyen lesz elérhető, ez pedig komoly lökést adhat a készpénz visszaszorítását célzó harcban és kiszoríthatja végre azt a fránya sárga csekket. De mi is ez a fizetési kérelem, hogyan működik a gyakorlatban?
A tavalyinál erősebb november a lakóingatlanpiacon
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 novemberében, országosan 11 369 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 73 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Pénzjutalmat kapnak a pécsi önkormányzat dolgozói
Huszonötezer forintos jutalomban részesülnek a pécsi önkormányzat fenntartásában működő nappali és bentlakásos szociális intézmények, a járóbetegellátást végző rendelőintézetek, az óvodák, bölcsődék és a közterület-felügyelet dolgozói - közölte a baranyai megyeszékhely helyhatósága kedden az MTI-vel.
1 200 milliárd forinthoz közelít az NHP Hajrá kihasználtsága
Az áprilisban elindított NHP Hajrá programban elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős az érdeklődés, eddig 1 159 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki a programban, több mint 17 ezer kkv jutott általa kedvező forráshoz - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.
Franciaországban április és június között tervezik a lakosság oltási kampányát
Franciaországban jövő április és június között tervezik széles körben a lakosság koronavírus-elleni oltási kampányát, miután az év eleji első szakaszban a leginkább veszélyeztetetteknek tartja fenn a vakcinát - jelentette be kedden Emmanuel Macron.
Hollandia január elején megkezdheti az oltást
Hollandia felkészült arra, ha az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyja az első, SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcina alkalmazását, akár már január negyedike körül megkezdje az oltást - közölte Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában kedden.