Rekordszintű volt az áruforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren
Január és március között 39,5 ezer tonna árut kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ami 19 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és a repülőtér történetének legerősebb negyedévét jelenti - közölte a Budapest Airport Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Kevesebb fizetési meghagyásos eljárást indítottak tavaly a járvány miatt
Több mint 430 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki tavaly lejárt tartozások – például ki nem fizetett rezsiszámlák, közös költség vagy szerzői jogdíjak – miatt Magyarországon, kevesebbet mint 2019-ben. A csökkenés oka, hogy 2020 második negyedévében, a járvány első hulláma idején, csak nagyjából feleannyi eljárást indítottak, mint a korábbi években. A harmadik és a negyedik negyedévben viszont már újra elérte a fizetési meghagyások száma az átlagot.
Rekordárbevétel és eredmény az AKKO leányvállalatánál, a NEO Property Services-nél
Rekordszintű, 23,5 milliárdos árbevétellel és 1,7 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta a 2020-as évet az AKKO Invest által néhány hónapja felvásárolt NEO Property Services. A magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piac szempontjából meghatározó vállalat a tavalyi év után közel 1,5 milliárd forintos osztalékot fizet, mely már teljes egészében az AKKO Invest csoporthoz kerül.
Így pótolják a bevételkiesést a Barátok közt színészei
A tavalyi év végén robbant a hír, hogy véget ér a Barátok közt. A sorozat, mely Magyarország legrégebb óta képernyőn lévő szappanoperája 22 évet élt meg. Az utolsó részeket nyáron láthatják a tévénézők. A búcsú fájó, amit nehezít az is, hogy jelenleg egy világjárvány tombol, ami a művészvilág helyzetét is megnehezíti. Nincsenek koncertek, előadások, fellépések és ez a Barátok közt színészeit is érinti.
Egészséges táplálkozással a környezetünkért is tehetünk
Magyarországon is egyre többen próbálnak átállni az egészséges életmódra, aminek szerves részét képezi a helyes táplálkozás is. A változatos étkezéssel, valamint a helyi, szezonális zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával ráadásul a szervezetünk mellett a környezetünkért is rengeteget tehetünk. Dr. Kovács Viktória Anna, a a Digitális Termelői Piac program keretében létrehozott Közért+ táplálkozás-tudományi szakértője szerint a szezonális élelmiszerek fogyasztása kiemelten fontos a magasabb tápértékük miatt, heti egy húsmentes nap beiktatásával pedig többet teszünk a bolygónkért, mintha elektromos autóval közlekednénk.
MOL részvény - megtépázva ám, de törve nem?
Egy megtépázott hét után próbálhat meg talpraállni a MOL jegyzése, a 2000 forintos támaszig nyúlt le ugyanis a múlt heti esés a kurzuson.
Franciaország továbbra sem kér az orosz vakcinából
Emmanuel Macron francia államfő vasárnap a CBS amerikai televíziónak adott interjúban megerősítette, hogy a kórházak még mindig túlterhelt helyzete ellenére sem halasztja el a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának májusra tervezett megkezdését. A köztársasági elnök azt is jelezte, hogy Franciaország továbbra sem tervezi a Szputnyik V vakcina beszerzését.
Helyreállítaná a nyomdászat presztízsét az új ágazati elnök
2021. áprilisi közgyűlésén Orgován Katalin, a Pátria Nyomda vezérigazgatója személyében új elnököt választott a Nyomda- és Papíripari Szövetség. Ezzel párhuzamosan Dr. habil Horváth Csaba, a korábbi vezető a felügyelőbizottság elnökeként folytatja az ágazati érdekképviseleti munkát.
Erős biztosításszakmai közösség formálódik a HUNPartner Program keretében
„A hozzánk csatlakozó biztosítási alkuszok arra összpontosíthatnak, amihez a legjobban értenek, vagyis a biztosításközvetítésre, megszabadulva az adminisztratív terhek jelentős részétől” – mutatott rá a HUNPartner Program egyik fő előnyére dr. Vass Gábor.
Változékony időnk lesz a héten
Sok eső várható a következő napokban, de melegszik az idő, így ismét előfordulhatnak 20 Celsius-fok körüli csúcsértékek. A hét második felében újabb hidegfront érkezik, de több lesz a napsütés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Varsó támogatja Prága döntését az orosz diplomaták kiutasításáról
Varsó támogatja Prága döntését a tizennyolc orosz diplomata kiutasításáról - jelezte vasárnap a lengyel külügyi tárca a Twitteren.
Oroszország saját űrállomást fog létrehozni
Oroszország 2025-ben ki szándékozik lépni a Nemzetközi Űrállomás-projektből, és önállú, újgenerációs szolgálati űrállomás létrehozásába fog - jelentette ki Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes egy, a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott interjúban.
Április 21-23 között rendezik a Budapest Startup Safarit
A Budapest Startup Safarit, Magyarország eddigi legnagyobb online konferenciáját április 21-23 között rendezik, az eseményen több mint 150 előadással, workshoppal és interaktív programmal várják az érdeklődőket - közölték a konferencia szervezői az MTI-vel.