20 millió forintos versenyhivatali eljárási bírság a DIGI-re
A Gazdasági Versenyhivatal módosította a DIGI-Invitel fúziót jóváhagyó tavasszal iadott határozatát és egyúttal eljárási bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft-re ismételten hibás információ-szolgáltatás miatt. Az eljárás alá vont vállalkozás újfent nem tájékoztatta a hatóságot a valós helyzetről, mely azoban utólag kiderült.
Kinyitnak a borospincék Hajóson az augusztus 20-i hétvégén
Izgalmas programokkal vár mindenkit az egész Európában egyedülálló hajósi pincefalu az augusztus 20-i hétvégén. A romantikus településen helyi borászok kínálják italaikat házi finomságokkal, aki pedig a kóstolástól kimerülten nem szeretne autóba ülni, könnyen találhat szállást valamelyik barátságos hangulatú pincepanzióban. Az államalapítás ünnepének apropóján a nyitott pincék mellett érdemes megnézni a Hajósi Barokk Kastély új kiállítását, valamint az idén megnyitott Cabernet Látogatóközpontot is.
Sok lakáshitel havi törlesztője csökkenhet augusztustól
Az MNB az alapkamatot július 22-én 0,6%-ra csökkentette, a változás hatása pedig már augusztustól érzékelhető lesz a változó kamatozású lakáshiteleknél. A Bankmonitor.hu számításai szerint egy augusztusban átárazódó, 8 millió forint összegű forintosított devizahitel törlesztőrészlete például a kamatvágás miatt akár 2-3 százalékkal is csökkenhet.
Megkezdte az adószámla-értesítők kiküldésését az adóhatóság
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban megkezdte azoknak a magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak az értesítését, akiknek az adószámláján az elmúlt évről tartozás vagy túlfizetés van. Közel másfél millió adózó számíthat adószámla-értesítőre - tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán a honlapján.
Putyin szerint mindkét irányba billenhet a járványhelyzet
A Covid-19-fertőzöttek száma csökken ugyan Oroszországban, de a járványhelyzet komoly, és még bármely irányba billenhet - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a védekezésről a kormány illetékeseinek bevonásával szerdán megtartott videokonferencián.
Ilyen lesz az idei zöldségtermés
Átlagos évre számít tavalyhoz hasonlóan az idén is a zöldségtermesztésben a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) a jelenlegi körülményeket figyelembe véve, ugyanakkor a következő két-három hónap még jelentősen befolyásolhatja a mennyiségeket.
Megadta a kegyelemdöfést az AMD az Intelnek
Kedvező hírekkel szolgált az AMD a második negyedéves gyorsjelentésében.
Az Ericsson építi a Deutsche Telekom németországi 5G-hálózatát
Az Ericsson és a legnagyobb európai távközlési szolgáltató, a Deutsche Telekom AG új, többéves megállapodással erősítette meg eddigi sikeres együttműködését. A megállapodás értelmében a svéd cég építi ki a távközlési óriás 5G RAN hálózatát Németország-szerte.
Egyre több új autót adnak el Magyarországon
Egyre több új autót adnak el Magyarországon, miután a koronavírus-járvány enyhült Magyarországon, az értékesítések élénküléséhez a kormány intézkedései is hozzájárulnak - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Enyhe veszteség a Deutsche Banknál
Bár klasszikus értelemben véve előzetes eredményt nem tett közzé a Deutsche Bank, de azt már jelezte, hogy a várakozásokat enyhén felülmúló eredményről fog beszámolni, azért az is sejthető volt, hogy ennek ellenére veszteséges negyedévet zárt a bank.
Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán. A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának döntésére és közleményére várnak annak reményében, hogy világosabban látják majd, milyen újabb lépésekkel készül támogatni a gazdaságot a Fed.
Nyilvános szakmai fórumot rendezett a Budapesti Értéktőzsde
Nyilvános szakmai fórumot rendezett a Budapesti Értéktőzsde, amelynek középpontjában az ESG befektetések és a fenntartható pénzügyek álltak. Az online formában megrendezett, nyilvánosan elérhető BÉT előadássorozata a fenntarthatósági célok mentén igyekezett a hazai tőkepiaci ökoszisztéma fejlődésének katalizálni.