Alig mozdult a forint árfolyama
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Spórolhatnak a társasházak, ha még most szigeteltetnek
Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis 2020. december 31-e után* már csak a „közel nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (panel) épület van. Ennek alig harmadát, 250-300 ezret újítottak fel eddig, és ezeknek is csak 50 százaléka kapott teljes homlokzati szigetelést. A panel felújítási programban résztvevő épületek fele Budapesten, további 35 százalékuk pedig Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsett található.
Ezekben a szektorokban csökken a munkaerőhiány
A munkaerőpiacon megjelent új hirdetések, és az állásra jelentkezések számai arra utalnak, hogy egyes szektorokban az eddig jellemző munkaerőhiány csökkenni kezdett – derül ki a Profession.hu harmadik negyedéves összeállításából. Emellett jól látható, hogy a nyári szezonban a vendéglátásé volt a főszerep; megugrott az álláshirdetések száma és az ígért jövedelmek szintje is.
Változás állt be a fővárosi garázspiacon
Változás állt be a fővárosi garázspiacon: Budapesten továbbra is egyre többen vásárolnának eladó garázst, ugyanakkor a bérelhető parkolók iránti kereslet alig növekedett az elmúlt egy évben. Egy budapesti garázsért, kocsibeállóért átlagosan 22,5 ezer forintért kértek egy hónapra, ami 13 százalékos áremelkedést jelent a kínálati árakban egy év alatt. A fővárosi eladó garázsok ára éves szinten 21 százalékkal 4,6 millió forintra emelkedett.
Munkanélküli segély 2020, ki, mikor és hogyan igényelhet munkanélküli segélyt 2020-ban?
Ki kaphat munkanélküli segélyt 2020-ban? Hogyan, hol és mikor lehet igényelni a munkanélküli segélyt? Mennyi a munkanélküli segély összege, mitől függ annak nagysága? Álláskeresési ellátásban csak álláskereső részesülhet. Az álláskereső a munkaviszonyban töltött időtartam, az egyéni, illetőleg társas vállalkozó a vállalkozói tevékenysége alatti járulékfizetési kötelezettségével szerezhet jogosultságot az álláskeresési járadékra - olvashatjuk a Kormányablak hivatalos oldalán.
Hogyan csökkenthető a műanyag hulladék mennyisége?
Egy átlagos európai polgár évente 4,8 tonna hulladékot termel, aminek a jelentékeny része műanyagból készült csomagolóanyag. Emiatt az Európai Unió 2025-re az összes csomagolási hulladék 65 százalékát szeretné újra feldolgozni, a műanyag palackok negyedét pedig újrahasznosított alapanyagból gyártaná. De vajon mit tehet egy átlagember, hogy elérhessük ezeket a fontos célokat? A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé Újrahasznosítási Kisokost készített, mely gyakorlati tanácsokat ad a felelős hulladékgyűjtéshez.
Mérséklődik a meleg a héten
A következő napokban is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Emellett fokozatosan mérséklődik a meleg, a jövő hétvégén már inkább csak 10 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Hétfőre is tanítási szünetet hirdetett a hongkongi oktatási hivatal
Hétfőre is tanítási szünetet hirdetett a hongkongi oktatási hivatal biztonsági szempontokra hivatkozva, miközben vasárnap reggelre ismét összecsaptak egymással a tüntetők és a rendőrök a Hongkongi Műszaki Egyetemnél - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.
Így lehetne sikeresen bevezetni a távmunkát
A Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.
Brexit: Minden újonnan érkező bevándorlónak fizetnie kell az egészségügyi ellátásért
A kormányzó brit Konzervatív Párt vasárnap ismertetett tervei szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni átmeneti időszak lejártával minden újonnan érkező bevándorlóknak előre kell fizetnie a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) igénybevételéért.