Két héten belül célszerű igényelni az agrárbiztosítási díjtámogatást

Idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást az érintett gazdálkodók, amely után ebben az évben is 5 milliárd forintnyi díjtámogatást vehetnek igénybe – jelzi előre a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A gazdálkodók a biztosítási módozattól függően 40 illetve 65 százaléknyi visszatérítéssel számolhatnak.
2019. 05. 02. 09:30
Megosztás:

Gyenge kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenésre lehet számítani a kereskedés kezdetén csütörtökön az előző napi ünnepi szünnap után a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Akkreditálták az első hazai digitális nyelvvizsgát

Már elérhető Magyarország első akkreditált számítógépes nyelvvizsgája. Az elsősorban Z és Y generáció igényeire szabott International Test of Language Competence (iTOLC) teljesítése alig fél napot vesz igénybe, számos vizsgaalkalmat, illetve felkészülési lehetőséget kínál, és még környezetbarát is. Hazánkban eddig nem volt lehetőség digitális nyelvvizsgát tenni, ezért hiánypótló ez a kezdeményezés. Az új típusú nyelvvizsga 2019 tavaszától folyamatosan egyre több helyen lesz elérhető, júniusra várhatóan 13 város 112 vizsgaállomásán tehetik próbára magukat a diákok angol és német nyelven.
2019. 05. 02. 08:30
Megosztás:

Tanultunk a válságból: fix kamattal és törlesztőrészlettel akarunk hitelt felvenni

A személyi kölcsönnel és jelzáloghitellel szemben támasztott legfontosabb követelmény a magyar hitelfelvevők számára a kiszámítható és tervezhető törlesztés lett. Ehhez még akkor is ragaszkodunk, ha emiatt induláskor magasabb a THM vagy a törlesztőrészlet - derül ki az UniCredit Bank és az NRC reprezentatív kutatásából.
2019. 05. 02. 07:30
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma a magánszektorban áprilisban.
2019. 05. 02. 06:30
Megosztás:

Költözik az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank

Költözik több mint negyedszázada használt székhelyéről az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), de új székháza is London pénzügyi központjában lesz.
2019. 05. 02. 05:30
Megosztás:

Menesztették a brit védelmi minisztert a Huawei-kiszivárogtatás miatt

Menesztette szerdán Theresa May brit miniszterelnök Gavin Williamson védelmi minisztert, miután a napokban bizalmas információk szivárogtak ki a kormány nemzetbiztonsági tanácsának üléséről. Az ülésen sajtóértesülések szerint arról döntöttek, hogy a Huawei kínai távközlési óriáscég szerepet vállalhat a brit 5G távközlési hálózat kiépítésében.
2019. 05. 02. 04:30
Megosztás:

Európai Unió-ellenes jelszavakkal tüntettek Varsóban

Európai Unió-ellenes jelszavakkal tüntettek Varsóban a radikális nemzetiek, az ország európai uniós csatlakozásának 15. évfordulóján, szerdán. A Szuverenitás Menete néven rendezett felvonulást civil szervezetek próbálták megakadályozni kisebb ellentüntetésükkel.
2019. 05. 02. 03:30
Megosztás:

May szerint a parlament nem engedné a kormánynak a megállapodás nélküli Brexitet

A brit miniszterelnök szerint a parlament valószínűleg nem engedné meg a brit kormánynak a megállapodás nélküli kilépést az Európai Unióból.
2019. 05. 02. 02:30
Megosztás:

Börtönbüntetésre ítélték a WikiLeaks alapítóját

Ötven hét börtönbüntetésre ítélte szerdán egy londoni bíróság Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját a szabadlábon védekezés fejében megszabott bírósági megjelenési kötelem hét évvel ezelőtti megszegése miatt.
2019. 05. 02. 01:30
Megosztás:

Csökkentették Ukrajnában a gáz árát

Csökkent május 1-jétől Ukrajnában a gáz ára a lakossági fogyasztók számára, a korábbi ezer köbméterenkénti 8550 hrivnyáról, azaz körülbelül 91 260 forintról 8247 hrivnyára, mintegy 88 ezer forintra.
2019. 05. 02. 00:30
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete, ellenállt Donald Trump nyomásának, hogy csökkentse a rátát a gazdaság élénkítése céljából.
2019. 05. 01. 23:30
Megosztás:

Így nyerhettél a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 1-jén megtartott 18. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 05. 01. 22:30
Megosztás:

Újra osztalékot fizet az Erste Bank

Az Erste Bank idén 20 milliárd forint osztalékot fizet tulajdonosainak – döntött a pénzintézet közgyűlése, amely újabb 5 évre megválasztotta a bank elnök-vezérigazgatójának Jelasity Radovánt.
2019. 05. 01. 21:30
Megosztás:

Árupiac: Erősödhetnek az aranyat támogató folyamatok

Az arany április végére csaknem minden ez évi nyereségét elveszítette, miközben a piacnak csökkent a biztonsági menedékek iránti igénye, és a befektetők egyre nagyobb figyelmet fordítottak az izmosodó részvénypiacra és az erősödő amerikai dollárra. Ezek következtében 1275 dollár/uncia szinten alakult ki egy fontos támasz, és a hedge fund-ok – más spekulánsokkal együtt – mostanra nettó short pozícióba mentek át.
2019. 05. 01. 20:30
Megosztás:

A magyarok többsége csak hallomásból ismeri a megtakarításokat

A KSH adatai szerint tavaly történelmi rekordot ért el a lakosság által felhalmozott készpénz összege. A 2018-as év utolsó negyedévére 4792 milliárd forintot tett ki az a vagyon, amit a magyarok a saját otthonukban őriznek. Az OTP Bank Öngondoskodási Index felmérése a nagymértékű készpénzfelhalmozás hátterére is rámutat: a legtöbben szükség esetére otthon tartják megtakarításaikat, vagy éppen keveslik a félretett pénzüket ahhoz, hogy befektessék azt. A felmérésből látszik az is, hogy az egyes megtakarítási termékeket az emberek nagy része legfeljebb hallomásból ismeri.
2019. 05. 01. 19:30
Megosztás:

Okos Város Index: Bécs és London a globális rangsor élén

A lakosság növekedése, a gyakori dugók és a légszennyezettség mind olyan kihívások, amelyekkel kis- és nagyvárosok világszerte szembesülnek. Ezeket a problémákat meg lehetne oldani egy digitális technológiákat alkalmazó Smart City (Okos Város) stratégia segítségével. Egy Okos Városban például az e-mobilitás szolgáltatások az intelligens forgalommenedzsment-rendszer részét képeznék, amelyet egy intelligens hálózat látna el árammal. Ehhez a városvezetés részéről integrált gondolkodás szükséges, hogy az egyes intézkedésekből sikeres Okos Város stratégia alakulhasson ki. Ez az egyik fő következtetése a Roland Berger által újra elkészített Smart City Strategy Indexnek (Okos Város Stratégia Index), amiben a cég szakértői 153 várost vizsgáltak meg a világ minden részéről.
2019. 05. 01. 18:30
Megosztás:

Jön a lassulás, gyengébb lehet a forint

Komolyabb nemzetközi gazdasági válságtól egyelőre nem kell tartani, de a lassulás szinte biztosra vezető – véli a K&H. Az elmúlt években látott kedvező befektetési környezet is rizikósabb, hosszabb távon pedig inkább forintgyengülésre, mint erősödésre lehet számítani. A lanyhuló európai gazdaságnak lökést adhat, ha a Brexit ügye megoldódik, a dél-európai régióban pedig akad bőven tennivaló.
2019. 05. 01. 17:30
Megosztás:

Két napja van, hogy frissítse vállalkozása számlázórendszerét!

Akár már pár százezer forintos tételeknél is komoly szankciókat kockáztat az a vállalkozás, amelynél az online számlázó program szoftverének elmaradt frissítése miatt problémássá válik az adatszolgáltatás, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2019. 05. 01. 16:30
Megosztás:

Csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban

A vártnál nagyobb mértékben, az euróövezetben tíz és fél éves mélypontra, az Európai Unióban pedig a mindenkori legalacsonyabbra csökkent márciusban a munkanélküliségi ráta az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett jelentése szerint.
2019. 05. 01. 15:30
Megosztás: