Jó reggelt! Megmutatjuk mennyi kávé sok(k) a szívnek

Emberek millióinak egy csésze kávé indítja be reggel a motort, ébreszti fel kora délután, vagy segíti a vacsora utáni emésztését.

Jó reggelt! Megmutatjuk mennyi kávé sok(k) a szívnek

Akármi is a fő vonzereje- az íze, a stimuláló hatása, a fogyasztásához kapcsolódó szokások és élmények- tagadhatatlanul a kávé és a kávézás élménye az egyik legnépszerűbb szokás világszerte. Egyes statisztikák szerint a 18-24 év közötti fiatal felnőttek fele, a 25 év fölötti emberek háromnegyede fogyaszt rendszeresen kávét.

Számos kutatás egyértelműen kimutatta a kávé kedvező hatásait a szervezetre, a teljesítőképességre, sőt egyes vizsgálatok szerint a kávé fogyasztása:

- segíti az agyi funkciókat

- növeli a várható élettartamot

- lassíthatja a a prosztatrák növekedését.

Azonban mint a legtöbb táplálékunk, a kávé is lehet kétélű fegyver: túlzott fogyasztása fejfájáshoz, szédüléshez vezethet, sőt növelheti a szív- és érrendszrei betegségek kockázatát.

Ráadásul korábbi kutatások kimutatták, hogy bizonyos emberek – akik a kávé lebontásában alapvető szerepet játszó CYP1a2 gén egy specifkus változatával rendelkeznek - nehezebben bontják le a kávé összetevőit, és így esetükben a kávéfogyasztás hatására nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás, vagy szív -és érrendszeri betegség.

Tehát felmerül a kérdés, hogy mennyire sok kávé a túl sok? Vajon mennyit érdemes fogyasztani ahhoz, hogy kellemes aromája mellett maximálisan kiaknázzuk a pozitív egészségügyi hatásait, de ne essünk túlzásba se a fogyasztásával?

a világ kávéfogyasztása grafikonon és adatok

A University of South Australia kutatói több mint 300 000 ember! adatainak elemzése alapján (akik közül 8000 ember volt szívbeteg) megállapították, hogy:

- azon emberek, akik nem rendelkeznek az előzőekben említett speciális CYP1a2 génnel valóban gyorsabban bontják le a kávét

- azonban nem találtak egyértelmű összefüggést önmagában a CYP1a2 gén jelenléte és a szív-érrendszeri betegségek magasabb előfordulási gyakorisága között

- egyértelmű összefüggést találtak viszont a napi elfogyasztott kávé mennyisége és a magas vérnyomás valamint az egyéb szív-érrendszeri betegségek kialakulása között

- mindenki, aki rendszeresen napi több mint 6 csésze kávét fogyasztott (egy csésze-75 mg koffeinnek felelt meg) mérsékelten megnövekedett szív- és érrendszeri kockázattal rendelkezett.

Az adatok rámutattak arra, hogy a kávé segít a jobb koncentráció, a fokozott teljesítmény elérésében, azonban túlzott fogyasztása ingerlékenységet, vagy akár hányingert is okozhat - azt mutatva hogy az adott időre elértük a teljesítőképesség csúcsát. Így annak érdekében,hogy vérnyomásunk és szívmüködésünk az egészséges tartományban mozogjon kevesebb mint 6 csésze kávét érdemes fogyasztani, ugyanis az eredmények szerint ez az a vízválasztó mennyiség, mely felett már a koffein negatív szív-érrendszeri hatásaival is számolnunk kell!

Szeretne többet megtudni a saját szív és érrendszeri kockázatairól?  

A CMC Déli Klinika® szakértői készséggel állnak rendelkezésére (kattintson a linkre vagy az alábbi képre): http://deliklinika.hu/exkluziv-szolgaltatasaink/sziv-errendszeri-es-anyagcsere-betegsegek/)

CMC Déli Klinika szív és érrendszeri betegségek gyógyítása


Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás:

Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás: