Hogyan ismerjük fel, ha egy autó súlyosan sérült volt?

Az autók gyakran szenvednek kisebb-nagyobb sérüléseket közlekedési balesetek során, ha viszont egy jármű komolyan megsérül, a továbbiakban veszélyes lehet vezetni. Előfordulhat, hogy annak ellenére, hogy a károkat helyrehozták, bizonyos hibák csak később jelentkeznek. Mivel ezek a járművek nehezen értékesíthetők a használtautó-piacon, a tisztességtelen eladók gyakran megpróbálják eltitkolni a baleset tényét.

Hogyan ismerjük fel, ha egy autó súlyosan sérült volt?

A carVertical autóadat-szolgáltató cég statisztikái szerint az idén Magyarországon ellenőrzött járművek 54,54%-a már szenvedett valamilyen sérülést. Mivel nem minden rongálódás befolyásolja az autó vezethetőségét és biztonságát, a cég szakértői kutatást végeztek, hogy megállapítsák, mekkora az esélye annak, hogy súlyosan sérült járművet vásároljunk.

Van, hogy nem éri meg megjavítani egy komoly kárt szenvedett autót

A carVertical által végzett kutatás szerint a 2020 és 2024 között Magyarországon ellenőrzött sérült autók 1,2%-a szenvedett súlyos közlekedési balesetet. Súlyos közlekedési balesetnek azt az eseményt tekintik, amelyben a kár a jármű értékének több mint felét teszi ki. Egy alapkategóriájú autó esetében ez az összeg elérheti a 4 millió forintot, míg egy súlyosan megrongálódott luxusautó kára akár több tízmillió forintra is rúghat.

A carVertical adatai szerint Magyarországon a baleseti nyilvántartásban szereplő autók 92%-ánál a jármű értékének legfeljebb 20%-át tette ki a kár. Kicsi tehát az esélye annak, hogy súlyosan sérült autót vásároljunk, ám ha mégis ilyen járművet veszünk, komoly problémákkal szembesülhetünk. Ha a hibák megjelennek, előfordulhat, hogy az autót már nem éri meg rendbe hozni.

„Ha egy autó komoly kárt szenved, a sofőrök gyakran úgy döntenek, hogy a biztosítási összegből olcsón megjavítják, majd eladják. Sajnos egy ilyen jármű azonban jelentős anyagi veszteséget okozhat az új tulajdonosnak. Fontos megjegyezni azt is, hogy egy súlyosan megrongálódott autót esetleg már nem biztonságos vezetni” – mondja Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.

Hogyan ismerjük fel a súlyosan sérült autót?

A balesetet szenvedett és súlyosan megsérült autókat sem kell minden esetben a roncstelepre szállítani. A hivatalos szervizekben szakszerűen megjavított járművek továbbra is biztonságosan használhatók lehetnek. Ugyanakkor minden esetet külön meg kell vizsgálni, hogy el tudjuk dönteni, érdemes-e a sérült járművet helyrehozni.

Az egyik legszembetűnőbb, múltbeli sérülésekre utaló jel a gumiabroncsok egyenetlen kopása. A tesztvezetés során érdemes ellenőriznünk, hogy az autó egyenes vonalban halad-e, és nem húz-e félre. Vezetés közben kapcsoljuk ki a zenét, és figyeljük a motorból és a felfüggesztés felől érkező szokatlan zajokat.

Annak megállapítására, hogy egy autó sérült-e a múltban, javasoljuk, hogy a vezető ellenőrizze a jármű múltját a carVertical segítségével. Az információk alapján kiderül, hogy a jármű melyik része sérült, és mekkora volt a kár. Az előzményjelentés az ártárgyalás során is értékes lehet, hiszen, ha a vásárló dokumentumokkal tudja igazolni az autó kártörténetét, kedvezőbb árat alkudhat ki. Az is előfordulhat, hogy egy autó évekkel korábban szenvedett balesetet, majd többször is gazdát cserélt, így az eladó talán nem is ismeri a jármű teljes történetét.

„A járműtörténeti jelentésből megtudhatjuk, hogy az autó mely részei sérültek meg, és mennyire becsülték a javítási költségeket. Erről tájékoztathatjuk a szakszervizet, így a szerelők gondosan ellenőrizhetik, hogy az érintett alkatrészek javítása megfelelő volt-e” – világít rá Buzelis.

Az importált autók rejtik a legtöbb kockázatot

A külföldről Magyarországra behozott autók további kockázatokat rejtenek. Gyakran súlyos balesetek után kerülnek az országba, ahol olcsón megjavítva, majd sérülésmentesként meghirdetve találnak vevőre.

Németország, Európa legnagyobb autóexportőre az egész kontinensre szállít járműveket. A carVertical adatai szerint Németországban a megrongálódott autók 5,2%-ában volt az értékük 50%-át meghaladó a kár, ami azt jelenti, hogy 20 autóból 1 komoly gondot okozhat az új tulajdonosnak. Svédországban és Spanyolországban az ilyen járművek aránya 2,5%, Olaszországban pedig 4,8%.

Németországban a kárnyilvántartásban szereplő autók 71,7%-a szenvedett olyan sérüléseket, amelyek az autó értékének legfeljebb 20%-át teszik ki. Svédországban ez az arány 83,5%, Olaszországban 79,5%, Spanyolországban pedig 85,6%. Bár a sérült járművek többségét a kisebb károkat szenvedett autók teszik ki, a valós számok a fentiektől eltérők lehetnek tekintettel arra, hogy a tisztességtelen eladók sok esetben eltitkolják a balesetek tényét.

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás:

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 20. 20:00
Megosztás: