Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

Felkészülten vágnak neki az álláskeresésnek az aktív munkakeresők: kérdések összeírásával, vázlatok készítésével és a cég áttekintésével készülnek egy-egy állásinterjúra a jelentkezők, akiknek a többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített online kutatásból. A felmérésben résztvevő cégek válaszai alapján kijelenthető, hogy bár a közösségi média világában élünk, mégis a legtöbb vállalat a hagyományos módokon és csatornákon hirdeti nyitott pozícióit, például karrier portálon, Állásbörzén vagy saját céges weboldalon.

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A toborzási trendeket, köztük a munkaadók preferenciáit és a munkavállalók felkészültségét vizsgálták legfrissebb kutatásukban a Műegyetemi Állásbörze szervezői.

Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója az eredményeket értékelve elmondta, a több mint 400 munkavállaló bevonásával készült felmérés szerint a többség (82%) álláskereső portálokon keres munkát, de minden második megkérdezett célirányosan a munkáltatók oldalán is kutat. A harmadik legnépszerűbb platform a Műegyetemi Állásbörze (38%), de jelentős számban nézelődnek az álláskeresők a közösségi médiában (37%) és a LinkedIn felületén is (32%).

„Érdekesség, hogy a résztvevők mindössze 30 százaléka volt kimondottan álláskereső, de a nagy többség, 59 százalék nyitott az ajánlatokra úgy is, hogy jelenleg van állása. A megkérdezettek majdnem fele legkevesebb kettő, de maximum öt helyre adja be az önéletrajzát, de 7 százalék úgy felelt, hogy akár 15-nél több munkahelyre is jelentkezik egyszerre” – mutatott rá az 55. Műegyetemi Állásbörze főszervezője.

Arra a kérdésre, hogy a jelentkezés elküldése előtt mit tartanak fontosnak, az emberek 87 százaléka azt felelte, hogy frissítik az önéletrajzukat, négyből hárman megnézik a cég weboldalát, egyharmaduk pedig a kiszemelt vállalat közösségi oldalát is átböngészi. Az állásinterjúra főként kérdések összeírásával, vázlat készítésével és a cég profiljának áttekintésével készülnek.

A szakmai tapasztalat és a bérigény számít leginkább a munkáltatóknak

Orbán Balázs a munkáltatók által kitöltött kérdőívekre rátérve elmondta, a cégek több mint 70 százaléka az aktuális trendek és elvárások alapján állítja össze a toborzási stratégiát, és csak 30 százalékuk a szükség, a kínálat és a büdzsé alapján.

A kutatás szerint átlagosan három körös az interjúzási és kiválasztási folyamat. Ez jellemzően egy telefonos interjúból, egy személyes interjúból és egy próbafeladatból áll össze. A munkáltatók 35 százalék alkalmaz pszichológiai felmérést, és 95 százalékban eltekintenek a fizikai felméréstől.

„Figyelemre méltó, hogy a hiányzó munkaerőigény meghatározásától a felvételig átlagosan két hónap telik el a megkérdezett cégeknél, vagyis ennyi idő kell az üres pozíciók betöltéséhez. Kiderült az is, hogy a vállalatok 60 százaléka preferálja a munkaerő-átcsoportosítást, és 80 százalékuk támogatja a munkaerő ajánlását” – fogalmazott Orbán Balázs.

Abban a kérdésben, hogy egy egytől ötig terjedő skálán a felsorolt tényezők mennyire befolyásolják a cégeket a kiválasztás folyamatában, a szakmai tapasztalat vezet (4.9), de szintén nagyon fontos a bérigény (4.7), az egyéb, például területvezetőtől származó szakvélemény (4.65) és a személyes megítélés is (4.55). A munkáltatók számára a legkevésbé az számít, hogy a jelentkező melyik oktatási intézményben végzett (2.5), mekkora a munkahely és a lakóhelye közötti távolság (2.4), és hogy milyen a családi állapota (2).

A munkáltatók és a munkavállalók még közelebb kerülhetnek egymáshoz március 26-án és 27-én az 55. Műegyetemi Állásbörzén, a BME K és Q épületében. A rendre tízezreket megmozgató rendezvényen a korábbiakhoz hasonló, nagy népszerűségnek örvendő programokkal várnak mindenkit. A teljesség igénye nélkül a szervezők színvonalas helyszíni céges előadásokkal készülnek, de lesz CV-fotózás és számos interaktív játék is.

Természetesen számos munkaadó is jelen lesz állásajánlataival. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb, 2023-as adatai alapján a BME-s diplomával rendelkezők gyors elhelyezkedésre és messze átlagon felüli jövedelemre számíthatnak.

Orbán Balázs mindemellett kiemelte, hogy a Keress jól csatornáikon továbbra is aktuális tartalmakat dolgoznak fel és beszélnek ki. A podcast csatornájuk fókuszában a fenti kutatás témáját is adó toborzás áll, a blogfelületen pedig olyan tanácsokat adnak, melyek segíthetik az előrelépést vagy a továbblépést az érdeklődők karrierútjában.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás: