Így kampányol Joe Biden és Donald Trump

Donald Trump New Jersey-ben tartott kampánygyűlést, Joe Biden Washington államban adományozói találkozóval folytatta választási kampányát a hétvégén.

Így kampányol Joe Biden és Donald Trump

Donald Trump a becslések szerint 80-100 ezres közönség előtt tartott beszédet az elmúlt három évtizedben stabilan demokrata többségű New Jersey állambeli Wildwoodban. Az államban legtóbb 1988-ban tudott republikánus elnökjelölt győzni, George Bush személyében.

A republikánusok nem hivatalos elnökjelöltje elsősorban a gazdasági helyzetről beszélt, és a magas inflációért, az élelmiszerek, valamint üzemanyagok árának emelkedéséért Joe Biden hivatalban lévő elnököt tette felelőssé. Trump bírálta az elnököt az amerikai egyetemeken kialakult helyzetért, a palesztinpárti és anarchista aktivisták megjelenéséért is.

Donald Trump a nagygyűlésen megismételte, hogy hivatalba kerülése esetén az ország történetének legnagyobb kitoloncolási intézkedését fogja megtenni az Egyesült Államokban milliós számban tartózkodó illegális bevándorlóként érkezett külföldivel szemben.

Joe Biden, a Demokrata Párt nem hivatalos elnökjelöltje és hivatalban lévő elnök az Egyesült Államok északnyugati nagyvárosában, Seattle-ben vett részt adománygyűjtő eseményen, ahol támogatói előtt elsősorban a munkahelyek számának növekedését és a klmaváltozás elleni intézkedéseit emelte ki.

Joe Biden elődjét és republikánus ellenfelét, Donald Trumpot veszélynek nevezte az amerikai demokráciára nézve, és bírálta Donald Trump tervét az illegálisan bevándorlók kitoloncolására vonatkozóan. Az újraválasztásért induló elnök megfogalmazása szerint 2024-ben "a szabadságjogaink és a teljes demokráciánk" a tét.

Hétfőn New York-ban folytatódik Donald Trump büntetőpere, és bíróság meghallgatja a vád koronatanújának számító Michael Cohent, Donald Trump korábbi személyes ügyvédjét. A bírósági tárgyalás április közepén kezdődött, aminek alapja a New York-i ügyészség által gazdasági bűncselekmény miatt emelt vád hallgatási pénz kifizetésével és elszámolásával összefüggésben.

A STRT Holding az idén a magyarországi startup befektetések 66 százalékában vett részt

A STRT Holding az idén folytatta növekedési stratégiáját, így befektetőként részt vett a magyarországi startup befektetések 66 százalékában, ezek főként az üzleti szoftver, az egészségügyi technológiai (MedTech) és a mesterséges intelligencia (AI) szektorokban valósultak meg - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2024. 10. 09. 03:30
Megosztás:

Ezek a legnépszerűbb nagycsaládos 7-9 üléses autók Magyarországon

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője kiderítette, melyek a legnépszerűbb, 7-9 üléses használt autók. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával vett, 3 éves elidegenítési tilalommal terhelt modellek egyértelműen megjelentek a másodpiacon, de tavaly óta jelentősen csökkent irántuk az érdeklődés.
2024. 10. 09. 03:00
Megosztás:

Hajnali 3 és 5 között mindig felébredsz? Ez egy égi jel is lehet!

Sokan tapasztalják, hogy az éjszaka egy bizonyos pontján, különösen hajnali 3 és 5 óra között, felébrednek, és gyakran nehézséget okoz visszaaludniuk. Ez a jelenség sokféle okból következhet be, és az alábbiakban részletesen megvizsgáljuk a lehetséges fizikai, pszichológiai, környezeti és spirituális tényezőket.
2024. 10. 09. 02:00
Megosztás:

Költözni vagy hosszabbítani? – Hogyan gondolkoznak most a bérlők?

Terveznek-e a hazai irodabérlők költözést? Miben változtatta meg a munkavállalói igényeket a hibrid munkavégzés? Melyek a generációs különbségek kozta kihívások? Mennyire fontosak az ESG-szempontok a bérlők számára? Ezekre keresték a választ az AmCham Workspace and Facilities Management bizottsága (WFM) őszi első ülésének vendégelőadói, Kalaus Valter, MRICS, a Newmark VLK ügyvezető partnere és Babus Gábor, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai ügyvéde, az Ingatlan- és építési jog csapat vezetője.
2024. 10. 09. 01:30
Megosztás:

Hogyan kaphat egy magyar ember német nyugdíjat? Mi kell a németországi nyugdíjhoz és mennyi a német nyugdíj korhatár?

Ha valaha is dolgoztál Németországban, vagy tervezed, hogy ott vállalsz munkát, akkor érdemes megismerkedned a német nyugdíjrendszerrel. Tudtad, hogy akár mindkét országból, Magyarországról és Németországból is kaphatsz nyugdíjat egyszerre? Cikkünk bemutatja, milyen feltételeknek kell megfelelned ahhoz, hogy jogosult legyél a német nyugdíjra, hogyan működik az igénylés folyamata, mennyi a németországi nyugdíjkorhatár és mire érdemes figyelni, ha külföldi bankszámlára szeretnéd utaltatni az összeget.
2024. 10. 09. 01:00
Megosztás:

A Notcoin és a Hamster Kombat után ez a token is felrobban? A Memebet Token előértékesítés új mérföldkőhöz érkezett

Azt már megszokhattuk, hogy mindig van legalább egy új kripto játék projekt, ami izgalommal tölti el a befektetőket.
2024. 10. 09. 00:01
Megosztás:

Erősödik a magyar-szerb adóügyi együttműködés

Stratégiai jelentőségű Szerbia és Magyarország együttműködése, annak fejlesztése, a gazdasági kapcsolatok erősítése - hangsúlyozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyi államtitkára a tárca közleménye szerint, miután aláírta Kerekes Józseffel, a szerb Pénzügyminisztérium államtitkárával a két ország közötti, a kettős adóztatást elkerülő egyezmény módosítását.
2024. 10. 08. 23:30
Megosztás:

Szeged élen jár a tisztán elektromos közösségi közlekedésben

Szeged élen jár a tisztán elektromos közösségi közlekedésben – jelentette ki Mészáros Virág, a HUMDA Zrt. vezérigazgatója kedden.
2024. 10. 08. 23:00
Megosztás:

A Crypto.com beperelte az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét (SEC)

A Crypto.com beperelte az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét (SEC) kedden, azt állítva, hogy a szövetségi ügynökség túllépi hatáskörét azzal, hogy szabályozza a kriptovaluta iparágat - számolt be a <a href="https://kriptotarca.hu/" target="_blank">KriptoTárca.hu kriptovaluta hírek portál</a>.
2024. 10. 08. 22:30
Megosztás:

Augusztusban nőtt a német feldolgozóipari termelés

Augusztusban az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a német feldolgozóipari termelés az előző havihoz képest elsősorban az autóipari termelés jóvoltából, a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden közzétett jelentése szerint.
2024. 10. 08. 21:30
Megosztás:

Gyűjtés indult a kórházban hagyott újszülöttek javára

Jelentette be Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi, online sajtótájékoztatóján.
2024. 10. 08. 21:00
Megosztás:

Az HBO az állítja, hogy leleplezte a Bitcoin legnagyobb rejtélyét - tudja, hogy ki Satoshi Nakamoto

A Bitcoin 2009-es létrehozása óta senkinek sem sikerült kiderítenie alapítójának, Satoshi Nakamotónak a kilétét. Most, 2024-ben, egy új HBO-dokumentumfilm azt állítja, hogy ezt megtette egy olyan rendező segítségével, aki korábban már foglalkozott lehetetlennek tűnő témákkal.
2024. 10. 08. 20:30
Megosztás:

A román OMV Petrom belépett a bulgáriai gázszolgáltatási piacra

A román OMV Petrom belépett a bulgáriai gázszolgáltatási piacra – közölte kedden az olaj- és gázipari vállalat.
2024. 10. 08. 20:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás a KSH és az NGM között

Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, valamint Dr. Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke.
2024. 10. 08. 19:30
Megosztás:

Az Ethereum (ETH) árfolyama visszaesésre készül, miközben az FXGuys (FXG) előértékesítése továbbra is megállíthatatlanul halad felfelé a heves bikapiaci pályáján

Az Ethereum (ETH) körülbelül 10%-ot esett az elmúlt héten, és nagyjából 1,9 millió cím vásárolt több millió ETH-t átlagosan 2 350 dolláros áron, miközben az árfolyam csökkent. Néhány piaci megfigyelő további visszaesést és éves mélypont elérését jósolja, ha a támaszszint nem tartja meg az árfolyamot.
2024. 10. 08. 19:00
Megosztás:

Stabil teljesítményt nyújtott a Pepsi a harmadik negyedévben

A PepsiCo ma tőzsdenyitás előtt tette közzé harmadik negyedéves jelentését.
2024. 10. 08. 18:30
Megosztás:

Nyáron tovább nőtt a SZÉP Kártya népszerűsége

A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP Kártya kiemelt szerepet játszik a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatva gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai- és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül.
2024. 10. 08. 18:00
Megosztás:

Az őstermelők már saját maguk is létrehozhatják hatósági bizonyítványukat

A Nébih fejlesztésével az idei évtől az őstermelői tevékenységet igazoló hatósági bizonyítványt a gazdálkodók már néhány gombnyomással előállíthatják maguknak az elektronikus őstermelői nyilvántartásból (e-ŐCSI) - ismertette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2024. 10. 08. 17:30
Megosztás:

„Egészséges az energiaital” – Ez most komoly? A GVH megvizsgálja, hogy megalapozott-e az állítás

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (MESZ) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat a közösségi médiafelületein, a weboldalán, illetve televíziós megjelenéseiben is. A vizsgált, energiaitalokat népszerűsítő kommunikáció elsősorban a fiatalabb korosztálynak szólt, így vélhetően sérülékeny fogyasztói csoportot is érinthetett, illetve befolyásolhatott. A GVH továbbra is kiemelt figyelmet fordít az egészségre gyakorolt hatásokat, a betegségek megelőzésére vonatkozó üzeneteket használó reklámkampányokra, illetve a gyermekek, fiatalok védelmére.
2024. 10. 08. 17:00
Megosztás:

Puhán landol a gazdaság? - A Fed vezetői bizakodók a monetáris politika jövőjét illetően

A szeptemberi foglalkoztatási adatok és az amerikai központi bank eddigi lépései alapján úgy tűnik, a Fed vezetői optimisták a gazdasági helyzet további alakulásával kapcsolatban. Vajon sikerülhet-e valóban elkerülni a recessziót, miközben csökkentik az inflációt? A Financial Times-nak adott interjúban John Williams, a New York-i Fed elnöke, és más jegybanki vezetők osztják meg véleményüket a várható fejleményekről és a lehetséges kockázatokról.
2024. 10. 08. 16:30
Megosztás: