Így módosította programnyilatkozatát a cseh kormány

Módosította szerdán programnyilatkozatát a mintegy 14 hónapja hivatalban lévő jobbközép cseh koalíciós kormány - közölte a kormányülés utáni sajtótájékoztatón Petr Fiala miniszterelnök.

Így módosította programnyilatkozatát a cseh kormány

A kormányfő szerint erre a lépésre elsősorban az ukrajnai háború és annak gazdasági következményei miatt volt szükség. A legfontosabb változások a pénzügyet, az energiaipart és az oktatásügyet érintik.

"Tekintettel arra, hogy mindössze programmódosításról van szó, a kormány nem tervezi, hogy újra bizalmat kérjen a parlamenttől" - mondta Václav Smolka kormányszóvivő újságíróknak.

Az önálló Csehország több mint harmincéves történetében ez az első eset, amikor egy kormány hivatalosan módosította programját. "Fő céljaink és prioritásaink nem változnak, továbbra is folytatjuk a közkiadások rendbetételét, marad az EU- és a NATO-orientáció" - szögezte le a kormányfő újságírók előtt. "Tisztességes és szükséges lépésről van szó, csak az Európában végbement változásokra és új kihívásokra reagálunk" - mutatott rá Petr Fiala.

A kormány egyebek között kötelezettséget vállalt, hogy keresni fogja a lehetőséget arra, hogy az idei évre jóváhagyott 295 milliárd koronás (4867,5 milliárd forint) költségvetési hiányt a jövő évben mintegy 70 milliárd koronával (1155 milliárd forint) csökkentse. A hadseregre fordított kiadások ugyanakkor már a jövő évben elérik a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát, míg korábban ezzel csak 2025-ben számoltak.

Az egyik leginkább vitatott módosítás, hogy a kormány azonnal elállna az öregségi nyugdíjak értékét megtartó eddigi szabályozástól, amely magas infláció esetén az államot megfelelő nyugdíjemelésre kötelezi. Ennek alapján júniusban a nyugdíjak átlagban 1750 koronával emelkednének, ami mintegy 35 milliárd koronával terhelné meg az államkasszát. A módosított szabályzat alapján az emelkedés átlagban csak 750 koronát tenne ki.

A kormány szerint megtakarításokra van szükség, ezzel indokolja döntését. A téma egyébként már a képviselőházban van, s az ellenzék bejelentette: obstrukcióval is igyekszik megakadályozni a törvénymódosítás elfogadását. A szakszervezetek is tiltakoznak a mintegy hárommillió nyugdíjas "meglopása" ellen. A képviselőházban a kormányoldalnak jelentős többsége van, ezért a módosításokat megkísérelik gyorsított menetben keresztülvinni.

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás: