Mi lesz a pénzünkkel azután, hogy Így vezeti be az EURÓ-t Magyarország?!

Magyarország a Európai Unióhoz való csatlakozásakor 2004-ben az EURÓ bevezetését is vállalta. 2004 májusában , mikor Magyarország az Európai Unió hivatalos tagja lett, a romló makrogazdasági adatok miatt az euró bevezetésének tervezett időpontját 2009-re tolták ki. Azóta eltelt 15 év és még mindig forint a hivatalos magyar fizetőeszköz.

Mi lesz a pénzünkkel azután, hogy Így vezeti be az EURÓ-t Magyarország?!

Horvátország már euróval fizet - Magyarország mikor fog?

Miután Horvátország 2023-tól az euró bevezetése mellett döntött, Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök figyelemfelkeltő véleménycikkében áttekintette a közép-kelet-európai régió euróra való alkalmasságát.

A magyar vonatkozású elemzés szerint a magyar kormány nem tekinti elsődleges céljának az euró bevezetését, ami hátráltathatja azoknak a gazdasági lépéseknek a megvalósulását, melyek az euró elfogadásához szükségesek. Ugyanakkor az euróövezeten kívül maradó uniós tagállamok hátrányos helyzetbe kerülhetnek az uniós kontextusban, ami negatív hatással lehet az országra és lakosságára.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke 2023 májusában, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 53. küldöttgyűlésén, Székesfehérváron, megosztotta gondolatait az euró bevezetéséről. Szerinte Magyarország a maastrichti kritériumok teljesítését tekintve várhatóan 2024 végére megfelelő állapotba kerülhet, ugyanakkor elismeri, hogy az ország egy főre jutó GDP-je az uniós rangsor alsó harmadában található.

Matolcsy György jegybankelnök egy 2023. június 3-i rádióműsorban nyilatkozva az euró kötelező bevezetéséről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank álláspontja egyértelmű és határozott: az eurót be kell vezetni, ami egy közös döntés lesz a magyar kormány és az Európai Bizottság részéről. Bár szerinte ez csak 2030 után valósulhat meg, azzal érvelve, hogy addigra várhatóan Magyarország eléri az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjének nagyjából 90 százalékát, és fel lesz készülve az euró bevezetésére.

Most akkor mi a valós EURÓ bevezetési dátum?

magyarország euró bevezetés időpontja

Varga Mihály 2023. augusztus 26-án, a Tihanyban megrendezett Tranzit Fesztiválon beszélt az euróbevezetés fontosságáról. A bevezetés feltételeinek elérését Magyarország alapvető és jól felfogott érdeknek nevezte, ugyanakkor kiemelte, hogy az euróövezethez való csatlakozás akkor történjen meg, amikor annak a politikai és gazdasági feltételei optimálisak.

Matolcsy György jegybankelnök 2023. november 20-án, a jobbikos Balassa Péter kérdésére adott válaszában hangsúlyozta, hogy jelenleg Magyarország még nem érte el az euroérettség megfelelő szintjét. Bár az MNB elkötelezett az euró bevezetése mellett, és minden tőle telhetőt megtesz az ország bevezetési feltételeinek eléréséért, ehhez egy átfogó versenyképességi fordulatra van szükség.

Az Európai Unió gazdasági és politikai folyamatai mellett a magyar kormány és jegybank is kiemelt figyelmet fordít az euró bevezetésének lehetőségére. Habár egyértelmű álláspontokat fogalmaztak meg az euró bevezetésével kapcsolatban, a döntés végrehajtása még várat magára. A részletes tervek és konkrét időpontok meghatározása a jövőbeni politikai és gazdasági fejlemények függvénye lesz.

Az euró bevezetése Magyarországon továbbra is napirenden marad, és az érintett szereplők folyamatosan dolgoznak azon, hogy a megfelelő feltételek adottak legyenek a bevezetéshez. A következő időszakban további intézkedések és nyilatkozatok formálják majd a magyarországi euróbevezetés körülményeit és időzítését.

Mi történik a pénzünkkel az EURÓ bevezetése után? 

IDE kattintva írtunk erről.

Óraállítás - most jött a hír, aminek sokan nem örülnek majd! 2025 téli időszámítás

Téli időszámítás, őszi óraállítás 2025 időpontja: Magyarországon 2025-ben a téli időszámítás október utolsó vasárnapján indul. Ez idén 2025. október 26-ára, vasárnap hajnalban lesz. Pontosabban hajnali 3:00-kor állítjuk vissza az órákat 2:00-ra. De miért lesz ebből sokaknak baja idén?
2025. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Két nyugdíjas él egy háztartásban? Akkor nagyon figyeljenek erre most!

Nézzük át, 2025-ben mire érdemes külön figyelnie KÉT nyugdíjasnak, ha egy háztartásban élnek Magyarországon.
2025. 09. 13. 01:00
Megosztás:

Sokan lebuktak! Ellenőrizze bérlapját! Ilyen hibák miatt kevesebb lehet a fizetése sok embernek

Minden dolgozónak fontos, hogy alaposan átnézze a bérlapját – mert gyakran előfordulnak hibák, amelyek miatt kevesebb pénzt kap kézhez, mint amennyi járna neki. Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat a leggyakoribb hibákat és mulasztásokat, amelyek Magyarországon ma is akadályozzák, hogy a munkavállaló a neki jogszerűen járó összeget kapja meg.
2025. 09. 13. 00:01
Megosztás:

Gyorsabb kamatvágásokat vár a Morgan Stanley

Az amerikai bank vezető elemzője arról írt, hogy az eddiginél gyorsabb ütemű lazításra számít a Fed részéről.
2025. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás:

A magyar gazdák továbbra is számíthatnak a kormány segítségére

Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
2025. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás:

ViVeTech Nyrt.: 20-25 százalékos árbevétel-növekedést tervez 2025-ben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég

542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a 2025-ös év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A társaság a 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavalyi évben elért rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos szint után - derül ki a társaság mai napon publikált 2025. első féléves jelentéséből.
2025. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás:

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás: