Indul az Ifjúsági Bajnokok Ligája: ugródeszka a tehetséges magyar focistáknak?

Az Ifjúsági Bajnokok Ligájában (UEFA Youth League) az MTK fiatal labdarúgói a lett korosztályos bajnokkal csapnak össze szeptember 14-én. Tavaly ebben a sorozatban tűnt ki társai közül Vancsa Zalán, aki az elmúlt 100 év legfiatalabb magyar válogatott labdarúgójaként szerepelhetett a felnőtt válogatottban néhány hónapja. A fiatal sportoló ma már a Manchester Cityt is működtető City Football Group egyik legfontosabb nevelő klubjában folytatja karrierjét, ahová a nyáron szerződött el az MTK-tól.

Indul az Ifjúsági Bajnokok Ligája: ugródeszka a tehetséges magyar focistáknak?

Ezért fontos a magyar fiatalokra építeni

Az Ifjúsági Bajnokok Ligája az egyik legjobb ugródeszka a fiatal tehetségek számára, de közel sem elegendő ahhoz, hogy a legjobbjaink „átkerülhessenek” a nemzetközi porondra, és külföldre szerződve fejlődhessenek, tovább építve ezzel a hazai labdarúgás egészét is. Vancsa tavaly ebben a sorozatban négy mérkőzésen lőtt 5 gólt és adott 2 gólpasszt: ez olyan teljesítmény, amire már az  európai topligák klubjai is felkapják a fejüket. Ahhoz, hogy egy játékos ilyen kiemelkedő eredményt produkáljon – saját szorgalma, munkája, kitartása és tehetsége mellett –, az is kell, hogy olyan körülmények között eddzen és játsszon mérkőzéseket, amelyek felkészítik, hogy saját korosztályánál magasabb szintű mezőnyben is rendszeresen szerepeljen. A hazai foci viszonylatában ez azt jelenti, hogy a felnőtt csapatnál is lehetőséget kaphat.

Vancsa Zalán (képünkön lent) a korosztályos csapaton kívül 2021 tavaszán, mindössze 16 évesen az MTK felnőtt csapatában is bemutatkozott, és összesen 24 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben és a Magyar Kupában – mindezt bőven azelőtt, hogy betöltötte volna a 18. életévét. Ez kellett ahhoz is, hogy megmutathassa képességeit a magyar futballválogatott szövetségi kapitányának is.

„Ha egy klub ezt komolyan veszi, számottevő kockázatot vállal egy tipikusan idősebb, sokszor külföldi játékosokból álló bajnokságban. Hosszú távon rendkívül hasznos a játékos és a klub számára, ha a kiemelkedően tehetséges fiatalok lehetőséget kapnak a felnőtt futballban, végső soron a magyar futball számára is értéket teremt mindez. A Rossi-féle válogatott új generációját jelentő Schäfer András, Schön Szabolcs és Vancsa Zalán is rendkívül fiatalon, az MTK színeiben mutatkozott be a felnőtt futballban” – mondta el Pintér Ádám 29-szeres magyar válogatott labdarúgó, az MTK korábbi akadémistája, aki nyártól sportnagykövetként segíti az MTK Budapest és a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia munkáját annak érdekében, hogy a sportág népszerűsítésével még több magyar fiatal kerülhessen közelebb a labdarúgáshoz. „Nincsenek csodák, legalábbis olyan tekintetben, hogy valószínűtlen elvárás lenne az, hogy hazánkban egyik napról a másikra sztárfocisták tucatjai tűnjenek fel. Az viszont egyáltalán nem utópia, hogy a sok ígéretes tizenévesből ne csak ígéretek, hanem hazai és nemzetközi szinten is versenyképes, jól képzett, egészséges felnőtt futballisták váljanak, akik külföldi tapasztalatokkal felvértezve szolgálhatják akár a válogatottat, akár a magyar klubcsapatokat. Ehhez viszont az kell, hogy már ma többéves távlatban gondolkodjunk, és legyen bátorságunk a magyar fiatalokra építeni a magyar felnőtt futballcsapatokban is” – tette hozzá a szakember.

Mindenkinek azaz érdeke, hogy a legjobbat hozzák ki a fiatalokból, de nem elég beszélni róla

A futballban mindenki a győzelemre hajt, ez alól pedig az MTK sem kivétel. Nem mindegy azonban, hogy miként jelöljük ki a fenntartható sportsikerhez vezető utat: az MTK a fiatalok kinevelésére, képzésére és felnőtt csapatba történő beépítésére alapozza saját klubmodelljét. Ez a modell gondoskodik arról, hogy a felnőtt csapatban folyamatosan jól képzett utánpótlás álljon rendelkezésre, miközben a játékosértékesítésből fakadó bevételek gazdasági értelemben is egészségesebb, fenntarthatóbb működést kínálnak a klub számára.

Tavaly a liga összességét nézve messze a legtöbb fiatal az NB I-ben szereplő MTK-ban játszott, 9.191 percet töltött a pályán a Magyar Labdarúgó Szövetség szerinti ösztönzött korú fiatal játékos. Többet, mint ahány percet az ezen a listán az 5. és 12. hely között szereplő hét másik csapatban összesen pályán tölthettek fiatalok. Ezen felül a szezonban az MTK Budapest adta az idény legfiatalabb játékosát, miután Barkóczi Benedek 16 évesen és 249 naposan debütált az élvonalban.

Ez a klubfilozófia segítette Vancsa Zalán útját is, illetve ugyanígy a korábban a klubtól külföldre szerződő válogatott, Schön Szabolcs vagy Schäfer András karrierjét is. Az MTK ifi BL keretében szereplő játékosok közül már négyen mutatkozhattak be a felnőtt csapatban is (Csenterics Adrián, Horváth Artúr, Barkóczi Benedek és Kovács Mátyás - utóbbi játékos ráadásul az idei szezonban már négy gólnál és egy gólpassznál jár a felnőtt együttesben). Fontos szempontok ezek, hiszen a játékos, a mögötte álló család, a klub és a teljes hazai labdarúgó társadalom érdeke, hogy a magyar fiatalokból a legjobbat hozzák ki a klubok.

„Az elmúlt két év után természetesen idén is az a célunk, hogy a lehető legjobban szerepeljenek az ifi focistáink a korosztályos Bajnokok Ligája mérkőzéseken, de talán még az eredménynél is sokkal fontosabb, hogy képesek legyenek kihozni magukból a legtöbbet, megmutatni azt, amire valóban képesek” – összegezte Pintér Ádám (képünkön, fehér ingben). „Ez a liga őszinte és világos tükör, de nem is elsősorban az eredmény, hanem a játékosok teljesítménye az, ami bizonyos szempontból képet ad a hazai utánpótlásról is, hiszen korosztályos csapatunk hazai mezőnyben évek óta a legjobbak között van. Ha minden évben akár csak egy „Vancsa Zalán” is feltűnik ebben a ligában, abból az egész hazai futball sokat profitálhat” – mondta el az MTK sportnagykövete.


Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás:

780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás: