Infláció fölött emelkedtek a kárráfordítások a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainál (kgfb) 17 százalékkal nőttek a kárráfordítások az idei második negyedévben, az állománydíjak pedig 4 százalékkal emelkedtek 2021 azonos időszakához képest - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön, friss negyedéves kgfb-indexe alapján.

Infláció fölött emelkedtek a kárráfordítások a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál

A megugró kárráfordítás az ügyfelek élénkülő autóhasználatával és így a több balesettel, illetve a szervíz- és alkatrészárak drágulásával magyarázható - mutatott rá a jegybank.

A személyautók átlagos állománydíja közel 46,5 ezer forint volt a második negyedévben, ami gyakorlatilag stagnálást jelez az előző negyedévhez képest, 2021 azonos időszakával összevetve ugyanakkor a fővárosi és vidéki szerződések átlagdíja is 4-4 százalékkal nőtt. Az ügyfelek emelkedő díjai, a megugró kárráfordítások, valamint a biztosítási adó egyenlegeként az MNB korrigált kgfb-indexe a két évvel ezelőtti szintre esett vissza.

Az egyéb járműkategóriáknál az egyedi taxik állománydíja 6 százalékot csökkent, miközben hosszabb csökkenési periódus után ismét emelkedni kezdett a szerződésszám a második negyedévben. A további járműkategóriák esetében vegyesen alakultak a díjak, a flottás szerződéseknél ugyanakkor általában valamivel nagyobb díjemelkedés volt. Kiugró, kétszámjegyű díjnövekedést a számottevőbb járműkategóriák közül csak a vontatóknál lehetett látni, vélhetően egy egyedi szerződéskötés torzító hatásaként is - jelezte az MNB.

A jegybank felidézte, hogy 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosítói adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis segítségével. Az index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását, illetve a verseny élénkülését segíti elő. Hozzátették, hogy a közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet.

Ha egy ügyfél a folyamatokat és egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb-díjával vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére - hívta fel a figyelmet az MNB.

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás:

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A hiányos mérnöki kontroll, a késői módosítások és a gyenge kommunikáció milliós többletköltségeket okozhatnak.
2026. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás:

Minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 06. 11:30
Megosztás:

Hiába nagyon vonzó, kezd kifulladni a munkáshitel

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a támogatott konstrukció iránt – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A munkáshitel iránti keresleten az Otthon Start hitel megjelenése sem segített, így az idén stabilan havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések havi összege.
2026. 02. 06. 11:00
Megosztás: