Integrált hallgatói felületet hozott létre a Miskolci Egyetem

Integrált internetes hallgatói felületet (IHF) hozott létre a Miskolci Egyetem a DigitALL - Az oktatás átalakítása a Miskolci Egyetemen című projekten belül, hogy hallgatóik tanulmányait a digitális térbe helyezve támogassák - közölte csütörtökönön az MTI-vel az intézmény kommunikációs központja.

Integrált hallgatói felületet hozott létre a Miskolci Egyetem

A tájékoztatás szerint, az IHF használatával a hallgatók minden a tanulmányaikhoz szükséges információt, a felvett kurzusokat, a digitális tananyagot és a Microsoft Teams csoportokat is egy helyen találják meg. A felület a Neptun tanulmányi rendszer adataira épülve egyebek között lehetővé teszi az oktatók számára a kurzusok e-learning rendszerben történő kialakítását és hozzárendelését is.

Az IHF egy modulokból felépített webalkalmazás, amely az egyetem oktatáshoz, oktatásszervezéshez használt rendszereinek együttműködését, kommunikációját és átjárását valósítja meg. Mindezt úgy, hogy optimalizálja és automatizálja a digitális oktatással kapcsolatos folyamatokat - írták.

A közlemény szerint a felületet a DigitALL - Az oktatás átalakítása a Miskolci Egyetemen című projekten belül hozták létre. A Széchenyi Terv Plusz pályázatán az intézmény mintegy 3,5 milliárd forintot nyert el a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére és az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölték.

Azt írták, a projektben az egyetem két legfontosabb célkitűzése, hogy a munkaerőpiaci elvárások és technológiai trendek azonosítása alapján fejlessze a képzések tartalmát, valamint a digitalizációban rejlő lehetőségek intenzív kihasználásával lehetővé tegye az oktatási, tanulási folyamatok integrált rendszerben történő elérését.

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás:

Alchemy Pay szerepe a kriptogazdaságban: hogyan kapcsolja össze a hagyományos pénzügyeket és a blokklánc világát?

A kriptovaluták világát sokan még ma is bonyolultnak, technikainak és nehezen megközelíthetőnek tartják. Nem véletlenül: egy átlagos felhasználónak egyszerre kell megértenie a tárcákat, a tőzsdéket, a blokkláncokat, a tokeneket, a hálózati díjakat és azt is, hogyan lehet a „hagyományos pénzből” digitális eszközt venni. Ebben a bonyolult környezetben különösen fontosak azok a szolgáltatások, amelyek hidat képeznek a bankkártyás, fiatpénzes világ és a kriptoeszközök ökoszisztémája között. Az Alchemy Pay pontosan egy ilyen szereplő: egy olyan fizetési és infrastruktúra-megoldás, amely azt igyekszik lehetővé tenni, hogy a felhasználók egyszerűbben vásároljanak, adjanak el vagy használjanak kriptovalutákat.
2026. 04. 08. 15:00
Megosztás:

NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget

A választópolgárok csütörtök 16 óráig kérhetik akadálymentes szavazókör kijelölését elektronikus úton, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
2026. 04. 08. 14:30
Megosztás: