Ismét sztrájkot hirdettek a belgiumi Charleroi repülőtéren

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt kedden - jelentette hétfőn a Belga belga hírügynökség.

Ismét sztrájkot hirdettek a belgiumi Charleroi repülőtéren

Az ország második legforgalmasabb repülőterének számító Charleroi a döntést azzal indokolta, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a szükséges biztonsági ellenőrzéseket. Bár hozzátette azt is, hogy a törlés az érkező járatokat nem érinti, óva intette az aznap érkezőket, egyeztessenek légitársaságaikkal, mert elképzelhető, hogy egyes járatokat átirányítanak.

A törlés 89 járatot, azaz mintegy 1600 utast érint, akik eldönthetik, hogy másik időpontra foglalnak helyet vagy visszakérik a jegy árát.
Charleroi-n - ahogy Belgium másik nagy repülőterén, a zaventemin - már október 1-jén is beszüntették a munkát, a biztonsági személyzet akciójához akkor más dolgozók, köztük a takarítók is csatlakoztak. A sztrájkkal fel akarták hívni a figyelmet az "alapvető fontosságú munkát végző" alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban.

Az új felhívásban a szakszervezetek azt vetették a munkaadók szemére, hogy nem tartják tiszteletben a párbeszédet.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyal a parlament

Az önkormányzatokat és egyéb belügyi ágazatokat érintő törvényjavaslatokat tárgyal kedden az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzet 2025. május 18-ig történő meghosszabbítását kezdeményező előterjesztés is.
2024. 10. 22. 08:30
Megosztás:

Csökken a betölthető banki állások száma a londoni Cityben

A legutóbbi negyedév emelkedése ellenére jelentősen csökkent az elmúlt egy évben a meghirdetett új pénzügyi munkahelyek száma a londoni Cityben, és ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta még mindig tartó alkalmazkodási folyamat - áll az egyik vezető globális pénzügyi munkaerőpiaci adatszolgáltató és tanácsadó cég hétfőn Londonban ismertetett friss felmérésében.
2024. 10. 22. 08:00
Megosztás:

Budapesten nem lehet majd kihasználni az 5%-os THM plafont?!

Megkezdődött az egyeztetés a lakáshitelekre érvényes önkéntes 5%-os THM plafonnal kapcsolatban. Ha a legutóbbi banki javaslatoknak megfelelő konstrukció lépne életbe, akkor Budapesten ez a lehetőség nem lesz elérhető.
2024. 10. 22. 07:30
Megosztás:

Optimisták a munkaadói várakozások – a cégek 45%-a létszámbővítést tervez 2025-ben

Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedés Somogy, Fejér és Zala vármegyékben volt megfigyelhető. Ezzel párhuzamosan az elérhető állások száma kis mértékben, de folyamatosan csökkent továbbra is – derül ki a Profession.hu idei harmadik negyedéves jelentéséből.
2024. 10. 22. 07:00
Megosztás:

Ipari digitalizáció: még várat magára a forradalom a szigetszerű működés miatt

Miközben a világ néhány pontján már kizárólag robotok dolgoznak a gyárakban és a globális cégek közel háromnegyede számol be arról, hogy sikerrel vezetett be Ipar 4.0 projekteket vagy éppen azok megvalósítása közben jár, a valóság az, hogy az iparvállalatok nehezen találják meg az utat, hogy az egyes automatizált rendszereiket a szigetszerű működésből egy integrált és a termelés egészében átjárható rendszerré fejlesszék. A legtöbben fel sem ismerik a problémát vagy nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá, máshol pedig az okoz gondot, hogy egy komplex, idő- és költségigényes projektről van szó. Európa és benne Magyarország versenyképességi problémákkal küzd, ezért létkérdés a legújabb technológiák minél hatékonyabb alkalmazása az iparban.
2024. 10. 22. 06:30
Megosztás:

A BRICS-országok nukleáris iparvállalatai atomenergetikai szövetséget kötöttek

Az új szövetség a BRICS+ országokban működő atomenergetikai vállalatokat segíti az atomenergia fejlesztésében és az együttműködésben, a legjobb gyakorlatok cseréjében, a képzésben és egyéb területeken.
2024. 10. 22. 05:30
Megosztás:

Több ezer diákot mozgat meg a Pénzügyi Junior Klasszis verseny

Mintegy háromezren jelentkeztek az október 22-én, kedden kezdődő háromfordulós Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági diákversenyre - közölte a Privátbankár hétfőn az MTI-vel.
2024. 10. 22. 05:00
Megosztás:

Október 23-án ne hajts ezekre az utakra, mert pórul jársz!

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából több rendezvényt is tartanak Budapesten, amelyekhez kapcsolódóan forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani, ezért változik néhány járat menetrendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2024. 10. 22. 04:30
Megosztás:

125 ezer magyar diák kap laptopot Magyarországon - hanyadikosok kapják pontosan?

Decemberig újabb 125 ezer diák kap laptopot a kormány támogatásának köszönhetően - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.
2024. 10. 22. 04:00
Megosztás:

A Pentagon főnöke 400 millió dolláros segélycsomagot jelentett be Ukrajnának

Újabb, 400 millió dollár értékű amerikai katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajnának Llojd Austin amerikai védelmi miniszter hétfőn Kijevben.
2024. 10. 22. 03:30
Megosztás:

Lecsapott a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyére

Az elmúlt napokban két Bács-Kiskun vármegyei baromfitelepen is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, ezzel már hat vármegyét érint a járvány – közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
2024. 10. 22. 03:00
Megosztás:

Könyvvizsgálat 2025: Sokaknak nem lesz kötelező, de mégis megéri folytatni

Egy várható törvénymódosításnak köszönhetően felemelhetik a könyvvizsgálati kötelezettek árbevételi határát 600 millió forintra a 2025-ről készült beszámolókra vonatkozóan, ami miatt sok cég fog kiesni ebből a kötelezetti körből. Ez elsőre talán örömteli hírnek tűnhet, hiszen a könyvvizsgálat költséget és időráfordítást jelent a vállalkozásoknak. Azonban a könyvvizsgálatnak vannak olyan pozitívumai, amelyek miatt érdemes átgondolni a most kiesett cégeknek is az audit folytatását.
2024. 10. 22. 02:30
Megosztás:

Te is lelépnél Magyarországról? Ebben az országban a legboldogabbak a magyarok

Az elmúlt 10-20 évben Magyarországról számos állampolgár döntött a külföldre költözés mellett, különféle okok miatt, mint a gazdasági helyzet, karrierlehetőségek vagy személyes elégedettség keresése.
2024. 10. 22. 02:00
Megosztás:

Milyen napon születtél? Ettől függ, mit kell tenned a pénzügyi szerencsédért!

Születésed napja nem csupán életed kezdetét jelzi, hanem megmutatja, milyen energiák kísérik pénzügyi utadat. A hét minden napja különleges rezgést hordoz, amely befolyásolja, hogyan kell cselekedned, hogy pénzügyi szerencséd teljesedjen. Nézzük, mit üzen neked születésed napja!
2024. 10. 22. 01:00
Megosztás:

A villany- és gázszámlákat kötelező elektronikusan fogadni január 1-jétől

Jogszabályváltozás miatt 2025. január 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki; az új évtől a papíralapú számla helyett az MVM is csak elektronikus számlát állíthat ki ezeknek az ügyfeleknek - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
2024. 10. 22. 00:30
Megosztás:

A Crypto All-Stars ICO 2,5 millió dollár felett – ez a legjobb kripto, amit most vehetsz?

Az előértékesítés már átlépte a 2,5 millió dolláros határt, ami jól mutatja, hogy a $STARS mennyire gyorsan vonzza magához a nagy megtérülést kereső befektetőket.
2024. 10. 22. 00:01
Megosztás:

Veterán elemző jósolja meg a vezető mém érmék jövőbeli árait a legfrissebb piaci fejlemények alapján – Melyik érme képes 25 000%-os emelkedést produkálni?

Egy tapasztalt kriptovaluta szakértő nyilvánosságra hozta a vezető mém tokenek jövőbeli kilátásait. A piaci változások felkeltették az érdeklődést aziránt, hogy mely digitális eszközök tapasztalhatnak exponenciális növekedést. Az érdeklődők kíváncsiak arra, hogy mely érme emelkedhet jelentősen az értékében, és hozhat figyelemre méltó hozamokat.
2024. 10. 21. 23:30
Megosztás:

A szakértők szerint a kriptovaluták növekvő elfogadottsága felhajtja majd a Bitcoin, az Ethereum és egy váratlan AI altcoin árát

Ahogy a kriptovaluták egyre szélesebb körű elfogadottságot nyernek, a piaci elemzők jelentős áremelkedést jósolnak a vezető tokenek, például a Bitcoin és az Ethereum számára. Érdekes módon a figyelem egy váratlan, mesterséges intelligencia alapú altcoin felé is fordul, amely szintén emelkedő pályára állhat. Melyik ez a váratlan digitális érme, és mi mozgatja ezt az optimizmust? A cikkben a szakértők meglátásait tárjuk fel e jóslatok mögött.
2024. 10. 21. 23:00
Megosztás:

Ne hagyd ki a következő piaci fellendülést: Szakértői ajánlások a legjobban teljesítő kriptovalutákhoz!

Ahogy a kriptopiac egy lehetséges fellendülés jeleit mutatja, a befektetők egyre inkább keresik a következő nagy lehetőségeket. Ez a cikk szakértők véleményét tárja fel azokról a kriptovalutákról, amelyek jelentős növekedés előtt állhatnak. Fedezd fel, mely érmék nyernek lendületet, és kínálhatnak jelentős hozamokat a közelgő piaci trend során.
2024. 10. 21. 22:30
Megosztás:

Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok Magyarország és Laosz között

Magyarország tovább erősíti partnerkapcsolatait Laosszal a mezőgazdaság és az oktatás terén - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára, aki hétfőn Budapesten fogadta Linkham Douangsavanht, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság mezőgazdasági és erdészeti miniszterét, az ország nagykövetét és delegációját az AM közleménye szerint.
2024. 10. 21. 22:00
Megosztás: