Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról
A kétoldalú tárgyalásokat követő sajtókonferencián Donald Tusk elmondta: Kristrún Frostadóttirrel megvitatták a többi között a közeledő izlandi népszavazás témáját. Aláhúzta: Varsó és Reykjavík azonos állásponton van "a biztonság érdekében tett erőfeszítések integrálását illetően", ezért boldog lenne, ha Izland, valamint Norvégia is, amely szintén nem EU-tag "ugyanazon közösség részévé válna, amelyben Lengyelország is benne van".
Izland annak példája, hogy az EU továbbra is vonzó sok állam számára - jelentette ki Tusk. "Lehet hallani olyan kijelentéseket, hogy az EU az összeomlás szélén áll, ez nem igaz" - folytatta. Hozzátette: Izland azt mutatja, hogy "Európa továbbra is fennmarad, mert Izland is Európa része".
Kristrún Frostadóttir közölte: hazájában "a legközelebbi hónapokban" folytatódnak a népszavazási előkészületek. Hangsúlyozta: az izlandiak szorosabb integrációt szeretnének Európával, egyúttal tiszteletben tartják saját identitásukat. Lengyelország és Izland számára közös "minden európai ország egyediségének tisztelete, valamint a közösségen belüli közös cselekvés iránti igény" - fogalmazott Izland kormányfője.
Izland 2009-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét az unióhoz, de 2013-ban leállította a a tárgyalásokat.