Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A ManpowerGroup a világ 42 országában, több mint 40 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 525 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2025 negyedik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

A létszámnövekedést, illetve -csökkenést előrejelző cégek számának különbségéből származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) +8 százalékos átlagos értéket ért el, ami 4 százalékponttal magasabb az előző negyedéves értéknél. Három negyedév fokozatosan csökkenő tendenciája tört meg ezzel az adattal, ami a hazai cégek újból növekvő optimizmusára utal.

„Az utolsó negyedévre vonatkozó várakozások azt mutatják, hogy a magyar munkaerőpiac túlvan a mélyponton, a hazai vállalkozások immár a foglalkoztatottság további élénkülésére számítanak – mondta Varga Péter, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója. – Ez az élénkülés azonban akkor lesz majd erőteljesebb, ha a gazdaság ismét egyértelmű növekedési pályára áll. Jelenleg még főként csak egyes szektoroknak köszönhető a pozitív elmozdulás. Az egyik ilyen terület az autóipar, amely az USA-EU vámmegállapodás nyomán ismét biztosabb piaci viszonyok között tud tervezni, miközben a szektor nagy beruházói egyre újabb kapacitásokat vonnak be a termelésbe. A másik, az év végére erőteljes élénkülést váró szektor a pénzügy és ingatlan, amelynek kilátásait pozitívan befolyásolhatta a most induló kedvezményes lakáshitelezési program is.”

A szektorok közül tehát a legnagyobb létszámbeli felfutás a logisztika és autóipar (NFM: +39%), illetve a pénzügy és ingatlan (+36%) területeken várható. Szintén átlag feletti növekedést várnak a munkáltatók a kommunikációs szolgáltatások (+17%), illetve az alapanyag- és feldolgozóipar (+12%) cégei körében. Az energia és közmű (-52%) szektorban ugyanakkor egyértelmű létszámleépítési tendencia rajzolódik ki. A többi területen lényeges elmozdulás az előző időszakhoz képest nem várható.

A 8 százalékos létszámbővítési mutató országos átlagot jelöl, ám az egyes régiók között jelentősek az eltérések. Országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai a Közép-Dunántúlon (NFM: +20%), a Nyugat-Dunántúlon (+14%) illetve az Észak-Alföldön (+12%). Budapesten (+9%) az átlaghoz közeli növekedés várható, a többi régióban néhány százalékos növekedést vagy stagnálás közeli szintet mutatnak az előrejelzések.

A létszámnövelést tervezők aránya az 50-249 főt, illetve a 250-999 főt foglalkoztató közepes méretű vállalatok körében a legnagyobb (NFM: 18, illetve 16%) Más méretkategóriákban átlag alatti a létszámnövelési várakozás, a legnagyobb, 5000 ezer fő feletti létszámmal rendelkező cégek pedig enyhe létszámleépítési szándékot (-5%) jeleznek előre.

Az előző negyedévhez képest nemzetközi téren szinte változatlanok a kilátások a munkaerőpiaci mozgásokat illetően. A mutatószám jelenleg is igen magas, 23 százalékon áll, ami csupán 1 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedéves szintnél. Visszaesést a vizsgált 42 ország egyikében sem várnak, de gazdasági nehézségei miatt Argentína (+5%) és Hongkong (+6%) csak lassú növekedésre számíthat.

Európában (+18%) a világátlagtól valamelyest elmaradó a várakozás, az öreg kontinensen a legszélesebb körben Írországban (+29%), Hollandiában (+28%), valamint Svédországban és Svájcban (26-26%) terveznek munkaerő-bővítést. Európán kívül elsősorban az Egyesült Arab Emírségekben (+45%), Indiában (+40%), Brazíliában (+36%) Costa Ricában (35%) és Kínában (+34%) várják a legnagyobb arányú állománybővülést az ottani munkáltatók.

A felmérés változó összeállítású részében ezúttal többek között arra kérdeztek rá, hogy a válaszadók szerint mely tényezők vannak leginkább hatással a munkaerő megtartására. A hazai cégek válaszaiból az derül ki, hogy a legtöbben (37%) a munka rugalmas ütemezését tartják ilyen tényezőnek, de szinte ugyanennyien említették a munkatársak megfelelő elismerését, valamint a munka és magánélet közti egyensúly megteremtését (36-36%) is. Szintén sokan (28%) tulajdonítanak fontos szerepet a vezetői viselkedésnek. Ugyanakkor a munkavégzés helyszínéhez kapcsolódó rugalmasság (például a home office lehetőségének biztosítása) érdekes módon viszonylag alacsony arányban (21%) kapott említést.

A magyarországi cégek 42 százaléka tapasztalja azt, hogy a toborzással foglalkozó részlegük számára legnagyobb kihívást a képzett jelöltek bevonzása jelenti. Ugyanakkor a munkaerőfelvételi folyamataikat 45 százaléknyian tartják hatékonynak abban, hogy a megfelelő embereket válasszák ki a megfelelő feladatra, és csupán 10 százaléknyian elégedetlenek e folyamatok jelenlegi, cégen belüli alakulásával.


Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás:

A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál

A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
2026. 06. 29. 18:30
Megosztás:

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás:

Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás: