Javultak a globális reklámpiac idei kilátásai

A globális reklámköltések összértéke idén várhatóan eléri a 754,4 milliárd dollárt, ami 5 százalékos bővülést jelent az előző évi 718,6 milliárd dollárral szemben – áll a dentsu globális kreatív, marketing- és médiaügynökségi hálózat által frissen közzétett, a világ 56 országára kiterjedő előrejelzésében. A hazai reklámpiac növekedési üteme csaknem a duplája lesz a világátlagnak.

Javultak a globális reklámpiac idei kilátásai

A dentsu Global Ad Spend Forecasts a most kiadott 5 százalékos növekedési előrejelzés 0,4 százalékponttal meghaladja az év elején prognosztizált mértéket. Ennek oka elsősorban az, hogy több meghatározó piacon – így például az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban és Japánban – is javultak a kilátások. Már 2024 kezdete óta a vártnál gyorsabb tempóra kapcsolt a piac, az év második felében pedig nagyban segítik e lendület fenntartását a jelentős nemzetközi sportesemények (a párizsi olimpia vagy a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság), valamint az amerikai elnökválasztás.

A világ reklámkiadásainak idei bővülését immár csak felerészben okozza a médiaárak inflációja - a 12 legnagyobb reklámpiacon a pénzromlás hatását kiszűrve átlagosan 2,6 százalékos növekedéssel számolnak a szakértők.

A reklámköltések csatornák szerinti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy a digitális reklámokrészaránya tovább nő, az idei évben várhatóan eléri az 59,6 százalékot. Bár a kétszámjegyű növekedés már a múlté, továbbra is ez a csatorna mutatja majd a legnagyobb mértékű, 7,4 százalékos bővülést. A globális hirdetési kiadásoknak fokozatosan egyre nagyobb része áramlik a digitális területre, a szegmens költési részaránya 2026-ra már a 62 százalékot is eléri. A következő három év során a digitális szegmensben kétszámjegyű növekedésre főként a retail media (17,7% átlagos éves növekedés), a paid social (13,7% átlagos éves növekedés), és a programmatic (10,9% átlagos éves növekedés) területeken számíthatunk.

A második legnagyobb részaránnyal rendelkező, az idei reklámköltések 22,5 százalékát kitevő televíziós hirdetések értéke a tavalyi 4,4 százalékos csökkenést követően 2,6 százalékkal fog nőni, ismét elérve a 170 milliárd dolláros szintet. Ez elsősorban a connected TV-költések 24 százalék feletti növekedésének lesz köszönhető, ami elegendő lesz arra, hogy ellensúlyozza sugárzott tévéreklámok csökkenését.

Eközben köztéri hirdetésekre 4,2, rádióreklámokra 0,4, mozireklámokra pedig 4,8 százalékkal fognak többet költeni a hirdetők. Egyedül a nyomtatott felületek reklámpiaca csökken majd 2,6 százalékkal. A napilapok és magazinok hirdetési piacának trendszerű, erőteljes zsugorodása tehát változatlanul folytatódik, ennek nyomán a terület idén már csupán 6,1 százalékát teszi ki a teljes reklámpiaci tortának.

A dentsu előrejelzése a világ minden régiójában növekedést vár az előrejelzés, ám annak mértéke eltérően alakul majd. A globális reklámköltések 46,8 százalékát kitevő amerikai régióban idén 5,9 százalékos növekedés várható, míg a többi régió egységesen 4-4,2 százalék körüli bővülésre számíthat idén. Iparági szegmensek tekintetében az utazási és szállítási (+8,1%), valamint a média- és szórakoztatóipari (+6,5%) hirdetők növelik legnagyobb mértékben a reklámköltéseiket.

Jó évre számíthat a magyar reklámpiac

A magyar reklámpiaci költések összege a dentsu előrejelzése szerint 2024-ben elérheti az 385 milliárd forintot, ami 9,7 százalékos bővülést jelent. Turóczi András, a dentsu Hungary vezérigazgatója elmondta: „Míg tavaly a reklámpiac reálértékben zsugorodott, az idénre várható bővülés bőven meghaladja a GDP-növekedés és az előrejelzett infláció együttes mértékét is. Továbbra is komoly tényező azonban a hirdetési árak növekedésének hatása: a televíziós hirdetések piacán 25-30 százalékos emelés várható idénre, ami eltérő mértékben, de a többi médiatípus árazására is hatással van. Egy-egy fogyasztási szegmensben (az ismét növekvő lakossági reáljövedelmek hatására) növekszik a hirdetők versenye, ami a költésekben is megmutatkozik. Emellett az olyan események, mint az EU és önkormányzati választások, illetve a labdarúgó-Európa-bajnokság és az olimpia is ad majd egy-egy időszakos lökést a magyar reklámpiacnak.”

Távolabbi kilátások

A dentsu elemzése szerint a globális reklámpiac bővülési üteme várhatóan a következő években is a 4-5 százalék közötti sávban alakul majd: a céghálózat a 2024-ben várható 5 százalékos bővülést követően mind 2025-re, mind pedig 2026-ra 4,2 százalékos növekedési ütemet jelez előre.

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás: