Jelentős növekedés várható az ökológiai vetőmagok piacán

Az ökológiai gazdálkodás Magyarországon az elmúlt években dinamikus fejlődésen ment keresztül: 2025 végére már több mint 400 ezer hektárt vontak ökológiai művelés alá, ami a hazai mezőgazdasági területek 8,5 százalékát jelenti.

Jelentős növekedés várható az ökológiai vetőmagok piacán

A célkitűzések szerint ez az arány az évtized végére akár a 10-12 százalékot is elérheti. A növekedés nemcsak az ökológiai termékek piacának bővülését vetíti előre, hanem az ökológiai vetőmagok iránti kereslet erősödését is magával hozza.

Dr. Mikó Péter, a Vetőmag Szövetség ökovetőmag munkacsoportjának vezetője szerint a szektor fejlődését felismerve a szervezet hat évvel ezelőtt hozta létre az ökológiai vetőmaggal foglalkozó munkacsoportját. A kezdeményezés egyik fő célja, hogy növelje az ökovetőmagok hazai felhasználását, és ösztönözze a Magyarországon jellemzően exportcélra termelő vetőmagcégeket arra, hogy termékeiket a hazai gazdálkodók számára is nagyobb mértékben elérhetővé tegyék.

Az ökológiai gazdálkodásban jelenleg sok esetben olyan fajtákat használnak, amelyeket hagyományos, intenzív termesztési körülményekre nemesítettek. Ezek azonban nem minden esetben felelnek meg az ökogazdálkodók speciális igényeinek. Emiatt kiemelten fontos a fajták ökológiai körülmények közötti vizsgálata, amely segíti a termelőket a megfelelő fajtaválasztásban, egyúttal pedig ösztönzi az ökológiai nemesítés fejlődését is. Az idei évben a Nébih első alkalommal indított ökológiai fajta-regisztrációs kísérletet, amelybe két új fajtajelöltet jelentettek be.

A Vetőmag Szövetség az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézettel (ÖMKi) és a Nébih-hel együttműködésben immár hatodik éve működteti az ökológiai posztregisztrációs fajtakísérleti rendszert. A program elsősorban kalászos gabonákra fókuszál: évek óta zajlik az őszi búza vizsgálata, de a kísérletekben már árpa, tritikálé és tönkölybúza is szerepelt. Emellett az őszi borsó tesztelése is bekerült a programba, kisebb területi lefedettséggel pedig szójakísérletek is folynak.

Dr. Sipos Kitti, az ökológiai gazdálkodást ellenőrző-tanúsító szervezet, a Biokontroll Nonprofit Kft. tanúsítási részlegvezetője hangsúlyozta: ma már a növénytermesztés szinte minden ágazatában jelen van az ökológiai szemlélet.

A szántóföldi kultúrák mellett a zöldségtermesztésben, gyümölcs- és szőlőtermesztésben, valamint a gyógynövényágazatban is folyamatosan bővül az ökológiai termelés. A szántóföldi növények között továbbra is a kalászosok dominálnak, de jelentős a borsófélék, a csemegekukorica, valamint az olajos növények – különösen a napraforgó és a szója – térnyerése is.

A zöldségkultúrák közül a csemegekukorica, zöldborsó, sárgarépa, paradicsom és paprika számít meghatározónak, miközben a gyógynövénytermesztésben is új lehetőségek nyílnak. Gyümölcsök között a legnépszerűbb az alma és a megy. Ezen kívül a héjas gyümölcsök közül a dióültetvények száma növekedett meg az elmúlt időszakokban.

Dr. Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője szerint az ökológiai gazdálkodás az egyetlen olyan fenntartható élelmiszer-termelési rendszer, amely szigorú jogszabályi háttérrel és ellenőrzési rendszerrel biztosít garanciát a fogyasztók számára. Az ökológiai termelés során nem használnak műtrágyát, GMO-t vagy szintetikus növényvédő szereket, és a feldolgozás során is korlátozott az adalékanyagok alkalmazása.

Az ökológiai gazdálkodás pozitív hatással van az emberi egészségre és a környezetre egyaránt. A növényvédőszer-terhelés jelentős csökkentése, a talajélet középpontba helyezése, a szervesanyag-alapú tápanyag-utánpótlás és a vetésforgó alkalmazása hozzájárul a fenntartható mezőgazdasági rendszer kialakításához. Emellett az ökológiai gazdálkodás a vízvédelem szempontjából is fontos szerepet játszik, mivel a műtrágyák mellőzésével csökkenthető a nitrátok talaj- és vízbázisokba jutásának veszélye.

A következő évtized meghatározó időszak lehet az ökológiai vetőmagágazat számára. Az uniós ökorendelet értelmében 2036-ig még adható derogáció (kivételes engedély) a nem csávázott, konvencionális vetőmagok használatára, ezt követően azonban kizárólag ökológiai vetőmag alkalmazható majd az ökológiai gazdálkodásban.

A szektor előtt álló tíz év így kulcsfontosságú a megfelelő fajtakínálat kialakításában. A hazai ökológiai cselekvési tervben megfogalmazott célok – köztük a 10 százalékos ökológiai területi arány elérése 2028-ig – várhatóan tovább növelik majd az ökovetőmagok iránti keresletet Magyarországon.


2025-ben is a bevándorlás következtében nőtt EU népessége

A koronavírus-járvány hatása miatt 2020-ban és 2021-ben bekövetkezett csökkenés után az Európai Unió népessége immár az ötödik egymást követő évben nőtt, de ez főként a bevándorlásnak tudható be - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken közreadott jelentéséből.
2026. 07. 11. 07:00
Megosztás:

UniCredit: idén 1,3 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Idén a magyar GDP-növekedése 1,3 százalékos lehet, majd jövőre a beruházások fellendülésével 2,5 százalékra javul - ismertette Mauro Giorgio Marrano, az UniCredit Közép- és Kelet-Európát elemző szenior közgazdásza a bank legfrissebb negyedéves makrogazdasági előrejelzését pénteken.
2026. 07. 11. 06:00
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a BME és az OTP Bank a kiberbiztonsági képzés és kutatás fejlesztésére

A megállapodás célja, hogy a BME műszaki, informatikai és kutatás-fejlesztési tudásbázisa, valamint az OTP Bank gyakorlati, nagyvállalati és pénzügyi szektorból származó kiberbiztonsági tapasztalata egymást erősítve járuljon hozzá a hazai kibervédelmi képességek fejlesztéséhez. Az együttműködés az oktatás, a kutatás, az innováció, a tehetséggondozás és a tudományos ismeretterjesztés területére is kiterjed.
2026. 07. 11. 05:00
Megosztás:

Eltűntek a jó szakmunkások, minden második cég ugyanazért a néhány jelöltért versenyez

A magyarországi vállalatok továbbra is komoly kihívásokkal szembesülnek a fizikai munkavállalók toborzásában. Bár a jelentkezők felkutatása önmagában is nehéz feladat, a legnagyobb veszteség sok esetben a kiválasztási folyamat végén jelentkezik. Az alkalmasnak minősített jelöltek közül sokan egyszerűen nem állnak munkába. A Jobtain HR Szolgáltató országos Kékgalléros Benchmark kutatása szerint a cégek számára a megbízhatóság messze a legfontosabb kiválasztási szemponttá vált. Eközben a szakmunkásokért zajló verseny tovább erősödött, miközben a gyorsaság, a jelöltélmény és a toborzási folyamat hatékonysága minden korábbinál nagyobb szerepet kap.
2026. 07. 11. 04:00
Megosztás:

Tovább hűl a lakáspiac: felére csökkent a budapesti kereslet

Júniusban tovább hűlt az ingatlanpiaci kereslet. Májushoz képest 5 százalékkal kevesebb érdeklődést mért a zenga.hu a lakások és házak iránt, a tavalyi év havi átlagához viszonyítva pedig 24 százalékos a visszaesés. Miközben a fővárosi piac látványosan lassult, egyes megyékben élénkülés tapasztalható.
2026. 07. 11. 03:00
Megosztás:

Új törvény a kerti kutakra! Aki hibázik, ráfázik: 300.000 Ft bírság jöhet

Sokan még mindig úgy tudják, hogy minden kerti kutat be kell jelenteni, mások pedig azt hiszik, hogy a saját telken bárhol és bármilyen mélyre szabad kutat fúrni. Mindkét állítás téves. A 2026. július 10-én hatályos szabályozás több szempont alapján különbözteti meg a kutakat, egy rossz döntés pedig akár több százezer forintos bírsághoz, illetve a kút átalakításához vagy megszüntetéséhez is vezethet.
2026. 07. 11. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Ezért kell a nyugdíjhoz bejelentett munkaviszony

A borítékban kapott fizetés ára: ezért számít minden bejelentett év és forint a nyugdíjnál.
2026. 07. 11. 01:00
Megosztás:

A balatonfüredi Kisfaludy Strand a Balaton legjobb strandja

A balatonfüredi Kisfaludy Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2026. címet, az elismerést pénteken Fonyódon adták át a Balatoni Szövetség (BSZ) Kék Hullám Zászló díjkiosztó rendezvényén.
2026. 07. 11. 00:05
Megosztás:

Katar megvétózott egy Németország és Izrael közötti fegyveripari üzletet

Katar megvétózott egy Németország és Izrael közötti üzletet, amelynek keretében a Volkswagen egyik németországi gyárában az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszerhez gyártottak volna alkatrészeket - jelentette a Maariv című izraeli lap hírportálja pénteken német sajtóértesüléseket is idézve.
2026. 07. 10. 23:00
Megosztás:

A klímakockázatok felértékelhetik a fenntarthatóság szerepét a mezőgazdaságban

Rekordmagas, 44 pontos értéket ért el a mezőgazdasági vállalatok fenntarthatósági indexe a K&H fenntarthatósági index 2026 első félévi felmérése szerint. A javulás hátterében nem elsősorban a szabályozói megfelelés áll, hanem az a felismerés, hogy az aszály, a vízhiány, a szélsőséges időjárási események és az ezekből fakadó üzleti kockázatok közvetlenül befolyásolják a vállalkozások működését és versenyképességét.
2026. 07. 10. 22:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, csökkent az olajár

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE-100 mutató 0,24 százalék emelkedéssel, a frankfurti DAX-index 0,13 százalék csökkenéssel, a párizsi CAC-40 index pedig 0,15 százalék növekedéssel fejezte be a napot.
2026. 07. 10. 21:00
Megosztás:

Lezárult a kiberbiztonsági auditok határideje

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai NIS2 szabályozás végrehajtása, ugyanis 2026. június 30-ig kellett az auditkötelezett szervezeteknek lefolytatniuk kiberbiztonsági auditjukat. A Hatósághoz beérkezett adatok alapján az érintett szervezetek túlnyomó többsége határidőben teljesítette kötelezettségét, az eddig feldolgozott auditjelentések pedig azt mutatják, hogy a szervezetek jelentős része sikeresen megfelelt az előírásoknak. Az auditorok tapasztalatai szerint a vezetői elkötelezettség és a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező információbiztonsági felelősök kulcsszerepet játszanak a sikeres megfelelésben.
2026. 07. 10. 20:00
Megosztás:

A SWIFT volt innovációs vezetője cáfolta az XRP-integráció hírét

Újabb, az XRP közösségében gyorsan terjedő piaci pletykát cáfolt a SWIFT korábbi innovációs vezetője. Tom Zschach szerint nincs realitása annak, hogy a globális bankközi üzenetküldő rendszer a Ripple kriptovalutáját építse be infrastruktúrájába. A határozott nyilatkozat ismét ráirányította a figyelmet arra, milyen könnyen válhatnak ellenőrizetlen közösségimédia-bejegyzések komoly árfolyam-várakozások alapjává.
2026. 07. 10. 18:00
Megosztás:

Románia lakossága 2080-ig 15,6 millióra csökkenhet

A jelenleg 19 milliós Románia állandó lakossága 15,6 millióra csökkenhet 2080-ig - vetítette előre a statisztikai intézet (INS) abban a közleményben, amelyet pénteken tett közzé a népesedési világnap alkalmából.
2026. 07. 10. 17:00
Megosztás:

A Polygon hálózatán terjeszkedik a PayPal stabilcoinja: beépített megfelelés és fiatkapcsolatok érkeznek

A PayPal amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, a PYUSD natív formában is elérhetővé vált a Polygon blokkláncán. A Paxos által kibocsátott token integrációja lehetővé teheti, hogy a vállalatok egyetlen rendszerben fogadjanak fiatpénzt, teljesítsenek nemzetközi stabilcoin-tranzakciókat, majd váltsák vissza az összeget helyi devizára. A fejlesztés fontos mérföldkő lehet a Polygon stabilcoin-alapú fizetési stratégiájában.
2026. 07. 10. 16:00
Megosztás:

Masszív lemaradásban a régió és Magyarország - a legkorszerűbb terápiák harmada érhető el

Miközben egy spanyol beteg kezelésére a legmodernebb terápiák 76 százaléka áll rendelkezésre, a kelet-európai régióban ugyanez az arány mindössze 31 százalék. Ráadásul a régiós országokban sokkal lassabban férnek hozzá a betegek a korszerű kezelésekhez. A gyógyszerekhez való hozzáférés, valamint az egészségügy és a készítmények területén alulfinanszírozottnak számít Magyarország, ez pedig gazdasági kérdés is, amellett, hogy a magyarok életkilátásai is kedvezőtlenebbek.
2026. 07. 10. 15:00
Megosztás:

Németországban 2,3 százalékra lassult az infláció júniusban

Németországban 2,3 százalékra csökkent az éves infláció júniusban az egy hónappal korábban jegyzett 2,6 százalékról a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai szerint.
2026. 07. 10. 14:00
Megosztás:

Felrobbant a Solana stabilcoinpiaca: 154%-os növekedést hozott a fizetési fordulat

A Solana egyre látványosabban tör ki a kizárólag kriptokereskedésre használt blokkláncok köréből. A hálózaton tartott stabilcoinok értéke 2025 eleje óta 154%-kal emelkedett, miközben a Mastercard, a MoneyGram, dél-koreai pénzügyi szolgáltatók és digitális bankok is megjelentek az ökoszisztémában. A következő nagy verseny már nemcsak a decentralizált pénzügyekről, hanem a mindennapi fizetésekről szólhat.
2026. 07. 10. 13:00
Megosztás:

Az Európai Parlament tovább erősíti a légi utasok jogait

Gyorsabb és egyszerűbb kártalanítás, pótdíjmentes egymás melletti ülőhelyek a gyerekkel utazóknak, a kézipoggyász díját már eleve tartalmazó jegyár – ez a szabály lesz, nem a kivétel.
2026. 07. 10. 12:00
Megosztás:

Optimista befektetői hangulatban emelkedtek a vezető európai indexek

Három napnyi lejtmenet után csütörtökön túlnyomó többségében emelkedtek a mértékadó európai indexek, a páneurópai Stoxx600 0,8%-kal került feljebb, melynek szektorindexei közül épp az a technológia (+2,8%) és az alapanyag (+3,3%) járult hozzá leginkább az emelkedéshez, ami a hét korábbi részében gyengélkedett.
2026. 07. 10. 11:00
Megosztás: