Jelentősen javította a brit gazdaságra adott előrejelzését az IMF

Jelentősen javította a brit gazdaság idei növekedési teljesítményére adott előrejelzését kedden ismertetett országjelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A pénzügyi szervezet kiemelte, hogy korábbi prognózisával ellentétben már nem számol idei egész éves recesszióval Nagy-Britanniában.

Jelentősen javította a brit gazdaságra adott előrejelzését az IMF

Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója, aki Londonban mutatta be a valutaalap felülvizsgált helyzetértékelését, tájékoztatóján közölte: a szervezet a brit hazai össztermék (GDP) 0,4 százalékos növekedését valószínűsíti 2023 egészére. Az IMF alig egy hónapja kiadott köztes prognózisában még 0,3 százalékos idei egész évi brit GDP-visszaesés szerepelt. Az új IMF-előrejelzés összhangban van a friss aktivitási adatokkal. Az S&P Global pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) kedden ismertetett közös felmérése szerint a brit feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor szezonálisan kiigazított előzetes kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) májusban 53,9 volt, így - bár valamelyest csökkent az áprilisi adathoz képest - továbbra is jóval a bővülés és a visszaesés határát jelző 50-es szint felett jár.

Chris Williamson, az S&P Global Market Intelligence üzleti főközgazdásza az előzetes felméréshez fűzött értékelésében közölte, hogy az új BMI-adatokból 0,4 százalékos GDP-bővülés vezethető le. A Nemzetközi Valutaalap keddi prognózisa szerint 2024-ben 1 százalékos, 2025-ben és 2026-ban 2 százalékos növekedés várható a brit gazdaságban. Krisztalina Georgieva szerint a jelentős pozitív felülvizsgálatot az energiaárak gyors csökkenése, a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) gazdasági következményeivel kapcsolatos aggályok enyhülése, valamint a pénzügyi stabilitás javulása indokolja.

Az IMF vezetője a pénzügyi stabilitás javulásának említésével alig burkolt utalást tett arra a szinte példátlan piaci felfordulásra, amely az előző brit miniszterelnök, Liz Truss vezette kormány tavaly ősszel bejelentett hatalmas ívű adócsökkentési programját követte. Az adóprogram bejelentésére a piac súlyosan negatív árfolyam-korrekciókkal reagált, mélységi rekordokra - egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe - zuhant a font árfolyama a dollárral szemben, és az irányadó brit állampapírok hozama meredek emelkedéssel meghaladta a görög államadósság-finanszírozás költségeit. A szélsőségesen heves - rendkívüli jegybanki intervenciót is szükségessé tévő - negatív piaci reakció elsődleges oka az volt, hogy a piaci szereplők nem tartották biztosítottnak a 45 milliárd font értékű adócsökkentési program finanszírozhatóságát.

Az ügybe - alig 45 nappal megválasztása után - belebukott Liz Truss is, miután az adócsomag beterjesztése nyomán kitört pénzügyi zűrzavar miatt a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója ellene fordult. A jelenlegi brit kormány - Liz Truss utódjával, Rishi Sunak miniszterelnökkel az élén - novemberben átfogó költségvetési konszolidációs programot terjesztett elő, amely a Truss-kabinet gyakorlatilag összes adópolitikai intézkedését visszavonta. Keddi londoni tájékoztatóján az IMF vezérigazgatója is hangsúlyozta azt a véleményét, hogy "nem most van itt az ideje az adócsökkentéseknek", mivel a brit költségvetés jelenleg nem viselne el ilyen intézkedéseket.

Krisztalina Georgieva elismerően szólt ugyanakkor a mostani brit kormány "határozott és felelősségteljes" korrekciós lépéseiről. Georgieva keddi dicsérő szavai komoly fordulatot tükröznek, az IMF ugyanis az előző brit kormány tavaly szeptemberi adócsökkentési programját szokatlanul nyílt és éles hangvételű bírálattal illette.


Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás: