Jó hangulatban zárta a hetet a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339,19 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 44 217,85 ponton zárt csütörtökön.

Jó hangulatban zárta a hetet a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: eseménytelen volt a hét utolsó kereskedési napja, nem érkeztek fontos hírek sem a nemzetközi, sem a hazai piacról. A magyar tőzsde jó hangulatát az okozhatta, hogy az elmúlt napokban visszatértek a vevők és emelkedtek az árfolyamok.

A Richter nyitás előtt közzétette, hogy megkezdik a kedden bejelentett részvényvisszavásárlási programot, ez az oka a gyógyszerpapír nagyobb erősödésének - jelezte a szakértő. A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2714 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,20 százalékkal 10 210 forintra nőtt, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 400,50 forintra emelkedett, forgalma 69,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,13 százalékkal 7920 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3515,13 ponton zárt csütörtökön, ez 34,47 pontos, 0,99 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Egyre többen élnek hitelből, és egyre nehezebben törlesztenek

Akinek folyószámlahitele van, egyre nagyobb mínuszba kerül a hónap végére. A kártyahiteleknél is növekszik az átlagos összeg, és gyakoribb a késedelem. A csúcsot döntő személyi kölcsönöket is egyre nehezebben törleszti a lakosság - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 09. 25. 11:00
Megosztás:

Elkezdődik a parlament őszi ülésszaka

Kezdetét veszi az Országgyűlés őszi ülésszaka hétfőn.
2023. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Gyengén kezdtek az európai tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2023. 09. 25. 10:00
Megosztás:

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna az adatbiztonsági megfelelésen

Jogi és pénzügyi következményekkel számolhatnak azok a cégek, akik nem felelnek meg a hatósági informatikai szabványoknak.
2023. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Júliusban nőtt a bruttó átlagkereset a tavalyihoz képest

2023. júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt.
2023. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Hétfőn iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint. Pénteken a BUX 213,42 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel 55 376,10 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
2023. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Vegyes mozgást produkált hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Közös autóipari projektet kezd a Vodafone és a Bosch

A Vodafone és a Bosch magyarországi vállalatai 5G-alapú autóipari tesztelésre hoztak létre közös projektcsapatot Budapesten - közölte a Vodafone szerdán az MTI-vel.
2023. 09. 25. 07:00
Megosztás:

Idén 156 kutató nyerte el az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját

Idén 156 kutató nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíját - tájékoztatta az MTI-t az MTA szerdán.
2023. 09. 25. 06:00
Megosztás:

Magyarország átvette a Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram soros elnökségét

Magyarország átvette Lengyelországtól a Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram (CEEPUS) soros elnökségét - közölte Csák János kulturális és innovációs miniszter szerdán Varsóban, a projekt tagállamainak közös értekezletét követő sajtókonferencián.
2023. 09. 25. 05:00
Megosztás:

A brit kormány elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt járművek értékesítési tilalmát

A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt új járművek értékesítési tilalmát. Rishi Sunak miniszterelnök szerdán bejelentette: az eddigi 2030 helyett 2035-ig lesz lehetséges dízel- és benzinüzemű autók forgalomba helyezése.
2023. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Több a vendég és kevesebb a bűncselekmény az Oktoberfesten

Emelkedett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, a bűncselekmények száma pedig csökkent a világhírű sörfesztivál vasárnap közölt félidős mérlege szerint.
2023. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Négyszáz programmal várják az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján Szegeden

Csaknem négyszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2023. 09. 25. 02:00
Megosztás:

Befejeződött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium energetikai korszerűsítése

Befejeződött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium energetikai korszerűsítése - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája az MTI-vel.
2023. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Andrzej Duda: növelni kell az ukrán gabona tranzitját

Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.
2023. 09. 25. 00:01
Megosztás:

jövő héttől megnyílik a teherforgalom két magyar-román határátkelőn is

A magyar fél javaslatára 2023. október 1-jétől megnyílik a teherforgalom Nyírábrány-Érmihályfalva és Vállaj-Csanálos határátkelőhelyeken - közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő vasárnap az MTI-vel.
2023. 09. 24. 23:00
Megosztás:

Szeptember utolsó hetében visszatér a nyugodt, napos idő

Szeptember utolsó hetében visszatér a napos, nyugodt idő, 23-28 Celsius-fok körüli maximumokkal. Néhol megélénkülhet a szél és hajnalban már megjelennek a pára- és ködfoltok is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2023. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Csaknem négyszáz programmal várják az érdeklődőket Szegeden

Csaknem négyszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2023. 09. 24. 20:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Ötvenezren vettek részt a budapesti Eurojackpot Szuperkoncerten

Idén is csaknem ötvenezren vettek részt az Eurojackpot Szuperkoncerten, a fővárosi Puskás Aréna Szoborparkban - közölte a Szerencsejáték Zrt. az MTI-vel.
2023. 09. 24. 17:00
Megosztás: