Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezetője a beruházás bokrétaavató ünnepségén kedden Debrecenben.

Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa

A cég gyártóüzeme, amelyben 2021-ben indult a sorozatgyártás, 7000 négyzetméterrel bővül, az ingatlanberuházás értéke mintegy 4,5 milliárd forint, és ugyanekkora összeget képviselnek az új berendezések, amelyeket a svájci cég telepít az üzembe. A raktárrészt már szeptemberben szeretnék használatba venni - ismertette Ábrahám László.

Az ügyvezető kiemelte, hogy a svájci cégcsoport elmúlt évi tőzsdei beszámolójából látszik, hogy az árbevétele nem nőtt, mégis a magyarországi beruházás megkezdése mellett döntöttek, mert a cég a jövőre készül.

Míg a cégcsoport árbevétele nem nőtt, a debreceni gyáré dinamikusan emelkedik, 2022-ben, 1,5 milliárd forint, 2023-ban hatmilliárd forint volt és folyamatosan új termékekkel bővül a termelésük. Ezt szolgálja a bővítés is, amellyel az eddigieket megduplázva, további száz új munkahelyet teremtenek - tette hozzá.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta: a Sensirion ma már igazi márkanév a hajdúsági vármegyeszékhelyen. Amióta jelen van a városban kiváló oktatási együttműködéseket valósított meg a Debreceni Szakképzési Centrummal és a Debreceni Egyetem különböző karaival - mondta Debrecen gazdasági ügyeiért is felelős alpolgármestere.

Szűcs Gyula, a kivitelező SZINORG Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az ingatlanfejlesztést a XANGA Investment & Development cégcsoporttal együtt végzik és finanszírozzák. Az új high-tech gyártócsarnokot és raktárt a Sensirion egy hosszú távú bérleti szerződés alapján használja majd.

Herdon István, a XANGA Investment & Development cégcsoport vezérigazgatója azt emelte ki: Debrecenben óriási beruházások folynak, a Sensirioné talán nem a legnagyobbak közé tartozik, mégis nagyon fontos, mert innovatív, korszerű technológián alapuló, magas hozzáadott értékkel rendelkező ágazatot képvisel. A szenzortechnológia a jövő iparága, sikerre van ítélve - mondta.

Ukrán elnök: kész a megállapodás Washingtonnal a biztonsági garanciákról

Kész a megállapodás az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági garanciákról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon, miután egyeztetett az orosz és az amerikai féllel tárgyaló ukrán küldöttség tagjaival.
2026. 02. 03. 11:30
Megosztás:

Rekordévet zártak a romániai repülőterek: közel 10%-os utasforgalom-növekedés

Több mint 28,5 millió fő volt a romániai repülőterek utasforgalma 2025-ben - közölte kedden a romániai repterek egyesülete (AAR).
2026. 02. 03. 11:00
Megosztás:

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás: