Két dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg

Két nagyszabású dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton az MTI-vel.

Két dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg

Azt írták, hogy a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó egyes szakaszainak korszerűsítését és tizenkét nyugat-magyarországi vasútállomás infrastruktúrafejlesztését megalapozó tervezés és engedélyeztetés összesen 5,7 milliárd forintból valósul meg.

A TIM az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) pályázatain idén nyerte el a két projekt teljes költségvetéséből mintegy 4 milliárd forintot fedező uniós forrást. Az előkészítések megindításának utolsó feltétele teljesült azzal, hogy a kormány nemrégiben a hazai önrész biztosításáról is döntött - tették hozzá. Kifejtették, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz a transzeurópai hálózatok kiépítésének és korszerűsítésének felgyorsítását szolgálja. A sikeres pályázatoknak köszönhetően már több mint 700 milliárd forint értékben valósulnak meg közlekedésfejlesztési projektek e pénzügyi alapból Magyarországon.

A CEF forrásai hasznosultak a többi között a Kelenföld-Pusztaszabolcs vonalszakasz korszerűsítésében, a Déli vasúti összekötő híd felújításában, háromvágányosra bővítésében, a Monostori híd megépítésében Komáromnál. Az idei támogatási döntések teszik lehetővé az elektromos autók hazai gyorstöltő hálózatának kiterjesztését is - jelezték. Úgy folytatták, hogy a Borostyán árufuvarozási folyosót magyar-lengyel-szlovák-szlovén közös kezdeményezésre vette fel az európai vasúti teherkorridorok sorába az Európai Unió.

A Fehéroroszország határától a koperi kikötőig vezető vasútvonalak és szolgáltatásaik korszerűsítése tovább erősíti Magyarország pozícióját az észak-déli közlekedési tengelyen.

A közép-európai folyosó fontos ipari központokat és intermodális terminálokat kapcsol össze az Adriai-tengerrel és a nyugat-balkáni államokkal. Kiterjedt hazai hálózatának része a felújítás alatt álló Budapest-Kelebia és Rákos-Hatvan szakasz is. A közlemény szerint a GYSEV gondozásában most a vasúttársaság által üzemeltetett Hegyeshalom-Zalaszentiván szakasz korszerűsítésére készül megvalósíthatósági tanulmány. Szombathelyig a tanulmánytervi szintű műszaki tartalmat dolgozzák ki, a vasi megyeszékhelytől délre az engedélyezési tervek készülnek el.

A környezetvédelmi engedélyek megszerzésével záruló projekt 3,5 milliárd forintos összköltségének nagyjából hetedét biztosítja a magyar kormány. Az útvonal fejlesztése hozzájárul a vasúti teherforgalom fellendítéséhez, a kötött pályás áruszállítás vonzóbbá tételéhez, a nagy távolságú közúti fuvarok vasútra tereléséhez - fűzték hozzá.

A CEF2 új elemként támogatja a polgári hasznosításra is alkalmas katonai mobilitási projekteket. A tavasszal elnyert forrásból öt dunántúli vasútvonal tizenkét állomásának infrastruktúrafejlesztése startolhat el a MÁV vezényletével. A majdani beruházások a katonai egységek és eszközök hatékonyabb, gyorsabb mozgathatósága mellett a polgári személy- és áruforgalom színvonalának emelését is szolgálják.

A 2,2 milliárdos összértékű előkészítés kiadásait közel felerészben az elnyert támogatás finanszírozza. A projekt eredményeként a megvalósíthatósági tanulmány, az építési és környezetvédelmi engedélyek, a kivitelezési tenderdokumentáció is rendelkezésre áll majd - írták.

A CEF2 jelenleg nyitott kiírásában többek között e fejlesztés kelet-magyarországi párjához, újabb tizenkét helyszínen tervezett beruházások előkészítéséhez igényel forrást a TIM.

A tagállamok szeptember végéig jelezhetik projektötleteiket, a beérkező javaslatok közül 2023 elején választják ki a támogatásra érdemeseket. Ha kedvező döntések születnek, egyebek mellett megépülhet a térségi vonatközlekedést felgyorsító zalaszentiváni deltavágány, és Budapesten megvalósulhat a Gubacsi vasúti híd fejlesztése - áll a tárca közleményében.

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás: