Két tűz között a hazai cégek

Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés üteme ugyanitt, néhány hónap alatt a korábbi kevesebb, mint a felére, 2,4%-ra esett vissza. Ez magával hozza a munkavállalók növekvő elégedetlenségét, így a lelassult, bizonytalanságokkal terhelt gazdasági környezetben a cégek kétfelől is nyomás alá kerülnek. A helyzet Magyarországon is nagyon hasonló, bár a számok nálunk minden tekintetben magasabbak.

Két tűz között a hazai cégek

A beszűkült piacok hatása és a reálbérek csökkenő dinamikája miatt növekvő dolgozói elégedetlenség Magyarországon is érezhető, sok cégnél szinte tapintható a feszültség, bár a helyzet szektoronként nagyon különböző. A munkavállalók szorongása nő, a bértárgyalások egyre keményebbek, mind a vezetőkben, mind a dolgozókban csökken a stabilitás érzése. Ilyen helyzetben az apróbb konfliktusok is könnyebben eszkalálódnak.

Ebben a helyzetben a kétirányú, empatikus és őszinte párbeszéd, már nemcsak egy kedves gesztus, hanem stratégiai szükségszerűség. Ezzel szemben az egyirányú, lényegében utasításos kommunikáció, amit ugyanaz a munkavállalói csoport esetleg néhány hónapja még elviselt, akár nagyon komoly károkat okozhat az amúgy sem könnyű helyzetben ‒ mutatott rá Czinger Erik, a vállalati belső kommunikációs hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.

A szakember rámutatott: egy ilyen puskaporos helyzetben nagyon nem mindegy, hogy a dolgozók és a cégvezetés valóban értik és méltányolják egymás problémáit, vagy újabb frontot nyitnak azzal, hogy az ellentétes oldalra pozícionálják magukat. Természetesen nem közömbös, hogy eddig milyen volt a belső kommunikáció és a viszony. Most viszont, hogy nő a cégek és a munkavállalók kölcsönös kiszolgáltatottsága, ez stratégiai kérdéssé vált.

Különösen aktuális a kérdés ott, ahol egyébként is van némi „hagyományos” nézetkülönbség a fizikai és irodai állomány vagy a központ és a telephelyek között, illetve gondokat okoz bizonyos kollégák elérése, véleményének becsatornázása.

Ezt a helyzetet a leggyorsabban egy erre szakosodott alkalmazással lehet megoldani, ami minden munkavállaló mobilján ott van, és közvetlen csatornát nyit a cégvezetés és a dolgozók között. Egy ilyet persze nemcsak bevezetni kell, de használni is, ugyanakkor hatékony eszköz lehet az egyre hevesebb indulatok kezelésére, ha erre megvan a vezetői szándék.

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál - közölte az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán.
2025. 12. 07. 13:00
Megosztás:

A lakossági számlákra jellemző kedvezmények már a vállalkozói csomagoknál is megjelennek

A bankok egyre inkább a lakossági termékeknél bevált kedvezményekkel próbálják megszólítani az új vállalkozói számlanyitókat: ilyen például az egyszeri jóváírás vagy a díjmentes számlavezetés – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője. Ugyanakkor a kedvező költségek megtartása érdekében különösen fontos tisztában lenni a számlahasználati feltételekkel és a cég bankolási gyakorlatával.
2025. 12. 07. 12:00
Megosztás:

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója, amelyen 800 tételből álló kollekció került kalapács alá a MOM Kulturális Központban - közölte a BÁV ART pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 07. 11:00
Megosztás:

Magyar fejlesztésű applikáció segít összekötni a segíteni vágyókat a jó ügyekkel

Az önkéntesek nemzetközi napján, december 5-én startol a BuzzGo, egy ingyenes, hazai fejlesztésű alkalmazás, amely megkönnyíti az önkéntes munkák megtalálását és szervezését. Az app célja, hogy a jó szándék találkozzon a valódi szükséglettel. A Családokért Alapítványnak köszönhetően létrejött felület összeköti a segíteni vágyókat az önkéntes munkát hirdető szervezetekkel, intézményekkel, támogatva ezzel a közösségi összefogást.
2025. 12. 07. 10:00
Megosztás:

Feloldotta a kriptozárat a REVOLUT – újra pénzhez juthatnak a magyar felhasználók!

Meglepetésszerű enyhítéssel rukkolt elő a Revolut: ismét eladhatóvá váltak a bent ragadt kriptók mind a Revolut, mind a Revolut X felületén – noha új tokent továbbra sem lehet vásárolni, a szolgáltató fenntartja a korlátozásokat - számolt be a revb.hu portál.
2025. 12. 07. 08:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a 2026-os éves autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a NÚSZ Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is. Fontos tudni, hogy az elővásárlás keretében idén decemberben megvett e-matricák érvényessége 2026. január 1-én kezdődik.
2025. 12. 07. 08:00
Megosztás:

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2025. 12. 07. 07:00
Megosztás:

MetaMask belép az előrejelző piacokra a Polymarket-integrációval

A MetaMask, a világ legnépszerűbb Ethereum-tárcája új területre lép: közvetlenül a predikciós piacokba integrálódik a Polymarket révén. A friss együttműködés lehetővé teszi, hogy a felhasználók valós események kimenetelére fogadjanak közvetlenül a tárcájukból.
2025. 12. 07. 06:00
Megosztás:

Orosz külügyminisztérium: az Európai Unió 1600 milliárd eurót veszített eddig a szankciókon

Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt - közölte az orosz külügyminisztérium szombaton.
2025. 12. 07. 05:00
Megosztás:

Solana: tartós veszteségek felé tart az árfolyam, vagy közeleg a fordulat?

A Solana árfolyama kritikus szakaszba ért: az elmúlt napok gyengülése továbbra is megerősíti azt a lefelé tartó csatornát, amely már egy hete meghatározza a mozgását. A piaci bizonytalanság látványosan nő, és a következő irányt most elsősorban a befektetői viselkedés fogja eldönteni.
2025. 12. 07. 04:00
Megosztás:

ÉKM: új szabályozás a vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért

A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra, és a balesetek számának csökkentése, hogy ezáltal biztonságosabbá váljon a fő- és mellékutakon való közlekedés, és csökkenjen a településeket érő környezeti és zajterhelés - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
2025. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Miért kezdik felfedezni a kriptót a nyugdíjasok?

A nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas korosztály hosszú évekig messziről kerülte a kriptovalutákat, ám ez a trend lassan, de látványosan változik. A nagy intézményi szereplők belépése, a kriptós pénzügyi szolgáltatások fejlődése és az egyszerűbb hozzáférés miatt ma már sokan gondolkodnak azon, hogy portfóliójuk egy kis szeletét digitális eszközökbe fektessék. De vajon miért most, és milyen kockázatokkal jár mindez?
2025. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 07. 01:00
Megosztás:

Átadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait

A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
2025. 12. 07. 00:05
Megosztás:

A Bitcoin 92 000 dolláron áll – akár duplázódhat is 2026-ra, de a Digitap ($TAP) lehet az a kripto, amely ebben a ciklusban berobban

A Bitcoin ismét 92 000 dollár fölé emelkedett, és az iparág meghatározó szereplői máris találgatják, merre tarthat a következő időszakban.
2025. 12. 06. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 12. 06. 22:00
Megosztás:

A Bitcoin visszatér 93 000 dollár fölé, miközben az altcoinok is magukhoz térnek: a Digitap ($TAP) válik a 2026-os év legígéretesebb kriptós előértékesítésévé

A Bitcoin időről időre emlékezteti a befektetőket arra, milyen gyorsan képes mozdulni bármelyik irányba. Októberben 126 000 dollárig emelkedett, novemberben 80 000 dollár alá esett vissza, most pedig decemberre újra 93 000 dollár fölé kapaszkodott. A ciklus végi volatilitás jelen van, az ETF-beáramlások újra felerősödtek, a Vanguard végre csatlakozott a piacra, és a vezető kriptoeszközök is széles körben kezdenek visszapattanni.
2025. 12. 06. 21:00
Megosztás:

A Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A Fitch Ratings ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását és továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat – negatív kilátások mellett. 2025-ben világszerte leminősítési hullám volt látható, amely számos európai és régiós országot érintett, ezért is komoly eredmény, hogy az elmúlt időszakban elkerültük a leminősítést, így mind a három nagy hitelminősítő – a Fitch Ratings, a Standard and Poors és a Moody’s – változatlanul befektetésre ajánlja hazánkat.
2025. 12. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB 120 millió eurós büntetést szabott ki az X-re

Az Európai Bizottság 120 millió eurós bírságot szabott ki az X (korábban Twitter) közösségimédia-platformra a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) átláthatósági előírásainak megsértése miatt - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2025. 12. 06. 19:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök-helyettes: súlyos gazdasági károkat okozott a kilépés az EU-ból

A brit miniszterelnök-helyettes szerint súlyos gazdasági károkat okozott Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
2025. 12. 06. 18:00
Megosztás: