Kétszer négy óra miért nem egyenlő nyolccal? – a rugalmas foglalkoztatás és a KKV-k jövője volt terítéken a győri HR Festen

A generációváltás korát éli a KKV szektor, ami nemcsak a magyar munkaerőpiac, de a HR szakma újragondolását és szemléletváltását is sürgeti. A cégek ugyan hangsúlyozzák rugalmasságukat, azonban rövid távon még nehezen látják a 4 és 6 órás foglalkoztatás előnyeit és lehetőségeit. Többek között ezek a témák is elhangoztak a 2025-ös győri HR Festen.

Kétszer négy óra miért nem egyenlő nyolccal? – a rugalmas foglalkoztatás és a KKV-k jövője volt terítéken a győri HR Festen

Az évente több mint 8000 résztvevővel zajló HR Fest rendezvények Budapest mellett öt vidéki városban, köztük Győrben is otthont adnak a HR és üzleti élet legfontosabb témáinak. Első állomásként a Nyugat-Dunántúli régió központjában vette kezdetét az éves HR Festek sorozata többek között Jakupcsek Gabriella kommunikációs szakember, valamint Szabó Balázs Máté Dumaszínházas humorista részvételével. A rendezvény 3 színpadon, több mint 400 résztvevővel és 53 előadóval hozta el a „ritmusváltás, a jövő ütemét te diktálod” témakörét, és egyben ünnepelte jubileumi tizedik évét.

Sokasodó kihívások a KKV szektorban

Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technologiáért felelős államtitkára, és Pintér-Péntek Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke elmondták, hogy általánosságban a magyar KKV szektorban a termelékenység európai- és világszintű lemaradása, valamint a menedzsmenti kör első nagyobb generációváltása mind megoldandó kihívásokat jelentenek. Kifejezetten a győri régió vállalataira pedig további nyomást helyez az autóipar bizonytalansága, az elektromobilitás fellendülése, illetve a szomszédos fővárosok munkáltatói elvonóereje. Szabados Richárd kiemelte, hogy az exportáló cégek 15 ezres számának duplájára növelése, valamint a beszállítóipar fejlesztése kulcsfontosságú feladat lesz a következő években, annak érdekében, hogy a termelékenységet egy pozitívabb irányba billentsék el.

Bizonytalan időkben inkább rugalmas munkaerő

A HR Fest történetében először került sor a ’deep dive’ elnevezésű programsorozatra, amely a megszokott idősávoknál hosszabb és mélyebb szakmai elmerülést biztosított az érdeklődő közönségnek. Ennek keretében Göltl Viktor, a WHC ügyvezetője, Margitics Ákos, a WHC Szövetkezeti szolgáltatás üzletágvezetője, Kissné Sághegyi Katalin, a Melecs EWS GmbH HR-vezetője és Major Hédi, a Leadec HR-igazgatója beszéltek a különböző rugalmas foglalkoztatási formák előnyeiről, amelyek akár konkrét költségcsökkentő hatással is bírhatnak. A szakértők emellett hangsúlyozták: 8 óra az íróasztal előtt nem feltétlenül jelent produktívabb munkát, mint valakit részmunkaidőben foglalkoztatni, legyen az 4 vagy 6 órában, vagy alkalmi munkakörben, és ezen a szemléleten folyamatosan dolgoznia kell a HR-es kollégáknak.

„A lehető legtöbb rugalmas foglalkoztatási lehetőség kimerítése elengedhetetlen a HR profitcenterré válásában. Legyen az a kismamák részmunkaidős visszavétele, a nemzetközi diákok nyelvtudásának kiaknázása, vagy a munkakörök hatékony felbontása. Minden opciót számba kell venni, hogy végre stratégiai partnerként tekintsen a vezetőség a HR szakemberekre” - emelte ki Göltl Viktor.

Nem csak tizedike után van élet

A HR Fest győri állomása lehetőséget adott idén arra is, hogy egy komoly kihívást jelentő témát izgalmas módon merítse ki a szakma: Szakály Balázs, a WHC Bérszámfejtési üzletágvezetője Szabó Balázs Máté stand-up előadóval járta körbe a bérszámfejtés kihívásait – humorral fűszerezve. Az előadás rendhagyó módon mutatta be a bérszámfejtés buktatóit, és nyújtott szakmai iránymutatást a megoldásukra. A WHC Csoport közel 20 ezer belső állományú és ügyféloldali munkavállaló bérszámfejtésért felel havonta, bérszámfejtés területén szerzett tapasztalataikat 35 éve gyarapítják. Egy fiktív és sztereotipikus bérszámfejtő példáján keresztül tudhatták meg az érdeklődők, hogy miért szükséges legalább két bérszámfejtőt foglalkoztatni vagy éppen miért érdemes kiszervezni a folyamatokat egyes vállalatok esetében.

A WHC Csoport 2019 óta szakmai támogatója a HR Festnek és további rendezvényeinek.

Az olasz külügyminiszter szerint az iráni konfliktusnak gazdasági következményei lesznek

Több ezer iráni ünnepelte az Ali Hamenei ajatollah elleni izraeli-amerikai katonai támadást Rómában, miközben Antonio Tajani olasz külügyminiszter a konfliktus gazdasági következményeire figyelmeztetett.
2026. 03. 01. 22:00
Megosztás:

Két városrehabilitációs projekt indult el Miskolcon

Két szociális célú városrehabilitációs projekt indult el összesen 1,35 milliárd forintos európai uniós támogatásból Miskolcon - közölte az önkormányzat sajtóosztálya az MTI-vel.
2026. 03. 01. 21:00
Megosztás:

Növekedéssel indult az év a budapesti repülőtéren

Januárban 1 338 120 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 3,4%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A hónap legnépszerűbb úti céljai London, Isztambul, Tel Aviv, Párizs és Milánó voltak.
2026. 03. 01. 20:00
Megosztás:

Áder János: magyar fejlesztés hozhat megoldást Afrika vízproblémáira

A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak - hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2026. 03. 01. 19:00
Megosztás:

Elindult a lakásbiztosítási kampány: egy hónapig költségmentesen válthatunk

Március elsejével kezdetét vette a lakásbiztosítási kampány. Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek. A kampány célja, hogy az ügyfelek jobb és/vagy kedvezőbb díjazású lakásbiztosításra tegyenek szert – ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, a Bank360 összeszedett néhány szabályt, melyeket érdemes betartani.
2026. 03. 01. 18:00
Megosztás:

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás: