Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

A június végi ellátási zavarokat könnyű lenne kizárólag a kánikulára vagy a lakossági túlfogyasztásra fogni, a háttérben azonban ennél jóval összetettebb folyamatok állnak. A tartós hőség, a csapadékhiány, a locsolás és a medencetöltés mellett az agglomeráció gyors népességnövekedése, a korlátozott kapacitások és az elöregedett csőhálózat is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a rendszer több helyen elérte a teljesítőképessége határát.

Egyetlen nap alatt 1600 köbméter tűnhetett el a kertekben

A víziközműrendszerek nem korlátlan teljesítményűek. A kutak, szivattyúk, vezetékek és tározók óránként csak meghatározott mennyiségű vizet képesek kitermelni, továbbítani és tárolni. Ha a fogyasztás rövid idő alatt meredeken megugrik, a medencék gyorsabban ürülhetnek, mint ahogyan újra fel lehet tölteni őket. Ilyenkor csökken a hálózati nyomás, a magasabban fekvő vagy a rendszer végpontjain található területeken pedig akár teljesen el is apadhatnak a csapok.

A túlfogyasztás mértékét jól mutatja Páty esete. A településen egyetlen nap alatt több mint 2500 köbméter ivóvíz fogyott, miközben a szennyvíztisztítóba mindössze 900 köbméter szennyvíz érkezett. A körülbelül 1600 köbméteres különbség arra utal, hogy jelentős mennyiségű ivóvizet használhattak fel locsolásra, medencetöltésre, autómosásra vagy más kültéri célokra. Páty egyes részein akár hatórás szolgáltatási szünetek is előfordultak. Veresegyházon, Szadán, Erdőkertesen és Őrbottyánban elsőfokú vízkorlátozást vezettek be. 

Minden negyedik köbméter eltűnhet a hálózatban

A Magyar Víziközmű Szövetség adatai szerint 2024-ben országosan mintegy 138,8 millió köbméter volt a hálózati vízveszteség. Ez átlagosan 24,5 százalékos veszteségi aránynak felelt meg, vagyis a rendszerbe betáplált víz csaknem negyede nem jelent meg értékesített fogyasztásként. Az eltérésben mérési és adminisztratív tényezők is szerepet játszhatnak, jelentős része azonban fizikai szivárgásból fakadhat. Egyes rendszerekben a veszteség a 60 százalékot is meghaladhatja.

„Tiszteletre méltó a hazai vízművek szakmai munkája a kiváló minőségű ivóvíz előállításában, ám ez az érték csak addig fenntartható, amíg a víz a minőségéhez méltó csőhálózaton jut el a fogyasztókhoz. A leromlott állapotú régi vezetékek és azok nem homogén kötései, például a gumigyűrűs vagy kócos-cementes megoldások, a nyomásingadozások, szivárgások és csőtörések révén nemcsak szennyeződéseket engedhetnek be a hálózatba, hanem értékes ivóvizet is veszítenek az anyag- és kötéshibák miatt” – mondta Illés Gábor, az ECORPS Kft. tulajdonos-ügyvezetője, a legkorszerűbb hegesztett műanyag víziközmű-hálózatok minőségbiztosításának szakértője.

Kánikulában minden elszivárgó köbméter tovább szűkíti a rendszer tartalékait. Ha a kutak, szivattyúk és tározók már eleve a teljesítőképességük közelében működnek, egy csőtörés vagy nagyobb szivárgás helyi nyomásesést és újabb ellátási zavart okozhat.

A nappali csúcsfogyasztás az öreg csöveket is próbára teszi

A hálózat terhelése nem állandó. Napközben, különösen a késő délutáni és esti órákban, jelentősen megnőhet a fogyasztás, éjszaka viszont visszaesik. Ez a változás a vezetékekben nyomásingadozást okoz.

Egy jó állapotú, megfelelően méretezett rendszer ezt képes kezelni. Az elöregedett, merevebb csövekkel, gyenge illesztésekkel és gyakori kényszerjavításokkal terhelt hálózatok azonban érzékenyebbek lehetnek a váltakozó terhelésre. A már meglévő kisebb repedések kitágulhatnak, a hibás kötések szivároghatnak, szélsőséges esetben pedig csőtörés következhet be.

„Az elfolyó vagy le nem számlázható víz egyetlen év alatt mintegy 20 milliárd forintnyi közpénzt emészt fel – ez az összeg ugyanennyi idő alatt több kisebb hálózat korszerűsítésére lenne elegendő. Jó hír, hogy egy idén februárban megjelent rendelet a hálózati veszteségek és a pazarlás csökkentését tűzte ki célul, ami közvetlen hatással lehet a lakosság életszínvonalára és a rezsiköltségekre” – fogalmazott a szakértő.

A csőcsere önmagában nem elég

A hosszú távú megoldáshoz több pénzre és több felújításra is szükség lehet, de Illés Gábor szerint önmagában a források növelése nem garantál tartós eredményt. Az új vezetékek élettartama nagyban függ a tervezéstől, az anyagválasztástól, a hegesztés minőségétől, a kivitelezők felkészültségétől és az ellenőrzéstől.

„Az elavult, úgynevezett KPE-gyakorlat – amely az 1984 és 2005 között érvényes szabványon alapult – helyett a PE100 polietilén hegesztett csőrendszerekhez kapcsolódó korszerű biztonsági követelmények alkalmazása lenne kulcsfontosságú. Ennek érdekében nemrég a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés kezdeményezésére szakmai egyeztetés indult a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata, valamint a Magyar Víziközmű Szövetség részvételével. Ha ez a folyamat eredményesen lezárul, az 1980-as évekből örökölt műszaki gyakorlatot egységes, korszerű szabályozási rendszer válthatja fel, amellyel a szektor rövid időn belül elérheti a kor elvárásainak megfelelő legmagasabb színvonalat” – emelte ki Illés Gábor.