Költekezés helyett inkább spórolt a lakosság karácsony előtt

Az ünnepek előtt még szépen híztak a lakossági bankszámlák és értékpapírszámlák, egyáltalában nem látszott, hogy a már novemberben beinduló karácsonyi vásárlások elszívták volna a pénzt a megtakarításoktól - derül ki a Bank360.hu elemzéséből, amely szerint a nagy kérdés az, hogy a januárban kezdődő hozamcsatában az állampapírokból és azok megkapott óriási kamatából mennyi pénz vándorol bankbetétekbe, befektetési jegyekbe és részvényekbe.

Költekezés helyett inkább spórolt a lakosság karácsony előtt

Összességében hatalmas összeget takarítottak meg a magyar családok tavaly novemberben, dacára annak, hogy az év utolsó előtti hónapjában a rengeteg akció és a közelgő karácsony miatt költekezésre csábítanak a kereskedők. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a háztartások bankszámlái és értékpapírszámlái 458,6 milliárd forint friss megtakarítással gyarapodtak. Ezt kiegészítette egy hasonló nagyságrendű, 450 milliárd forint fölötti árfolyamnyereség is az értékpapírszámlákon, aminek köszönhetően a teljes lakosság pénzügyi vagyona még tovább hízott - legalábbis közülük azoké, akiknek eddig is jelentős megtakarításuk volt és azt még tudták is növelni.

Tovább hízott a betétállomány

A bankbetétekre 148,3 milliárd forintnyi új megtakarítás áramlott. Donald Trump választási győzelme után a forint árfolyama lejtőre került, ez sok kisbefektetőt késztetett arra, hogy átváltsa a devizabetétjét forintra, a devizabetétekből ezért a 11. hónapban 44,5 milliárd forint távozott, miközben a forintbetétek állománya csaknem 193 milliárd forinttal nőtt. A háztartások teljes betétállománya a hónap végén 13 317 milliárd forint volt, közel jár már a 2022 közepén mért 13400 milliárd fölötti rekordokhoz. 

2022-ben és 2023-ban főleg a kiemelkedő kamatozású állampapírok miatt nagyjából 1600 milliárd forint távozott a lakossági bankbetétekből, most viszont, hogy a lakossági állampapírok kamata már nem olyan vonzó, ismét gyarapodnak a betétállományok. A bankok többsége ugyan szinte nulla kamatot ad a lekötött betétekre, de találni olyan ajánlatokat is, amelyek jócskán infláció feletti kamatot kínálnak átlagos ügyfelek számára is. A Cetelemnél például 6 hónapra évi 6,25 százalékos kamatot is el lehet érni (EBKM: 6,35), 12 hónapra pedig 5,75-öt. Még az is kaphat évi 4 százalékos kamatot, aki egyáltalában nem akarja lekötni a pénzét.

A forintgyengülés nyertesei a devizabefektetések voltak

Az értékpapírok állománya ennél jóval nagyobb. A háztartások november végén magyarországi papírokban ​​27 464,1 milliárd forintot tartottak, külföldi értékpapírokban pedig további 4119,5 millilárdot - mindkét adat történelmi rekord. Különösen a külföldi befektetést tartók jártak jól a hónapban, 30 nap alatt átlagosan 4,5 százalék körüli hozamot értek el forintban számolva legalábbis, ami nem kis részben persze a forint gyengülésének is köszönhető. 

A legnépszerűbb értékpapír-megtakarítás továbbra is az állampapír. Novemberben csaknem 250 milliárd forint friss lakossági megtakarítást került állampapírba, ennek köszönhetően a háztartások állománya ​​13 951,6 milliárd forintos történelmi csúcsra került. Ennek az összegnek azonban több mint a fele inflációt követő Prémium Magyar Állampapírban (PMÁP) van, ez az állomány meghaladja a 7 ezer milliárd forintot. 

A PMÁP-ok a 2023-as rekord infláció miatt jelenleg 18 százalék körüli kamatot fizetnek, ami a következő kamatfordulónál 4 százalék körüli szintre esik majd vissza. Kérdés, hogyan döntenek majd a befektetők, ha ez megtörténik, mennyien ragaszkodnak majd továbbra is az állampapírokhoz, és hányan keresnek új befektetési lehetőséget a pénzük számára - írja a Bank360.hu.  

A kisbefektetők számára a magasabb kamatú bankbetétek mellett további lehetőség lehet a banki kötvény, ami ismét népszerű. Novemberben ugyan többet adtak el belőle a kisbefektetők, mint amennyit vásároltak, de még mindig 600 milliárd forint fölött van az állományuk. A banki kötvények arra is alkalmasak, ha valaki devizás megtakarítást keres, a lakossági állomány több mint fele devizában kibocsátott értékpapír. Aki kamatozó devizás megtakarítást keres, külföldi kötvényt is vásárolhat, a magyar háztartások 887 milliárd forintot tartottak ilyen értékpapírban tavaly novemberben. 

11 ezer milliárd fölé kerültek a befektetési alapok

Az értékpapírpiacon az állampapírok legerősebb versenytársai a befektetési alapok. A hazai alapokban lévő megtakarítás november végén átlépte a 11 ezer milliárd forintos lélektani határt, a hónap folyamán beérkezett több mint 105 milliárd forintnyi friss megtakarításnak és a 133 milliárd forint hozamnak köszönhetően. A külföldi alapokban további 2335,6 milliárd forint van, ezekbe is került 33,5 milliárd forintnyi lakossági megtakarítás, a hozam pedig megközelítette a 100 milliárd forintot. A befektetési alapokban lévő teljes háztartási vagyon 13 336 milliárd forint, vagyis lassan megközelíti már az állampapírokban tartott összeget. 

A lakosság részvényekben tartott vagyona is történelmi rekordot döntött november végén. Hazai részvényekben 1877,3 milliárd, külföldiekben 897 milliárd forintnyi megtakarításuk volt. A hazai bankpapírok voltak a legnépszerűbben, 1006 milliárd forintos történelmi csúcsra hízott ez az állomány annak dacára is, hogy a kisbefektetők novemberben több mint 50 milliárd forint értékben adtak el az ilyen részvényeikből. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy novemberben a legnépszerűbb részvény, az OTP árfolyama történelmi csúcson járt, átlépte a 22 ezer forintot is. Összesen 122,9 milliárd forintot keresett a lakosság a hónap folyamán a hazai bankrészvényeken. 

Bár az OTP árfolyama azóta valamelyest csökkent, az idén még tovább nőhet a lakosság banki részvényállománya, hiszen karácsony előtt egy újabb hitelintézet, a Gránit Bank debütált a tőzsdén, amelynek részvényeiből a lakossági befektetők csaknem 11,5 milliárd forint értékben jegyeztek le.

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás: