Korszerűsítik az Arad-Temesvár-Karánsebes vasútvonalat

Megkötötték Romániában a vasúti közlekedés fejlesztését célzó, a nemzeti helyreállítási tervbe foglalt első és legfontosabb finanszírozási szerződést, amely az Arad, Temesvár, és Karánsebes közötti 162 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére irányul - tudatta hétfőn a román állami vasúttársaság (CFR).

Korszerűsítik az Arad-Temesvár-Karánsebes vasútvonalat

A 8,77 milliárd lejes (731 milliárd forint) értékű szerződést Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes, a közlekedési tárca vezetője és Ion Simu Alexandru, a CFR vezérigazgatója írta alá.

A négy szakaszra osztott beruházás mindegyik szakaszára kijelölték már a kivitelezőt. A korszerűsítés során kétvágányúsítják a teljes vonalat, lehetővé téve, hogy azon óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedjenek a vonatok. Megszüntetik, vagy felüljárókra cserélik a vasúti átkelőket, felújítják a pályaudvarokat, európai szabványoknak megfelelő, akadálymentesített peronokat alakítanak ki az utazóközönség számára, a nagyvárosokban pedig új megállókat alakítanak ki, hogy  minél több utas számára tegyék elérhetővé a vasúti közlekedést - részletezte a CFR közleménye.

Románia számára 29,2 milliárd eurót különített el az Európai Unió a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk felszámolását célzó uniós pénzügyi csomagból. A 14,25 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatás, illetve 14,94 milliárd eurós kedvezményes hitel felhasználását részletező román nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervet (PNRR) tavaly szeptemberben hagyta jóvá az Európai Bizottság.

Álláskeresés nyáron? Készüljön extra körökre!

A nyári hónapokban a munkaerőpiac ritmusa lelassul, különösen az irodai, szellemi munkakörökben. A szabadságolások miatt elérhetetlenné váló döntéshozók, az időzítési nehézségek és a túl általános toborzási kampányok miatt a kiválasztás akár kétszer annyi ideig is eltarthat, mint az év többi részében. Ez nemcsak időveszteség, hanem komoly üzleti kockázat is – figyelmeztet a HR szakértő.
2025. 06. 01. 05:00
Megosztás:

Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás? Néhol luxusautók helyett már luxus-parkolóhelyekről beszélhetünk

Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai. Érthető tehát, hogy egyre több tulajdonos szeretné óvni autóját a külső hatásoktól, és nem az utcán hagyni estére, hanem biztonságban tudni egy garázsban. Ennek kapcsán 2022-től 2025 áprilisáig vizsgálta a Használtautó.hu a magyarok által legkedveltebb modellek átlagárát a használtautó-piacon, valamint ezzel párhuzamosan az ingatlan.com is megnézte az eladó és kiadó garázsok kínálatát Budapesten és vármegyeszékhelyeken.
2025. 06. 01. 04:00
Megosztás:

9 órai iskola kezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre

Újra előkerült az iskolakezdés időpontjának kérdése.
2025. 06. 01. 03:00
Megosztás:

Munkaszüneti napok 2025 – ez jön még idén!

Mire számíthatunk 2025 hátralévő részében? Ahogy a 2025-ös év fele lassan a hátunk mögött marad, egyre többen kezdik tervezgetni az év végi szabadságokat, hosszú hétvégéket és a munkanap-áthelyezésekkel járó bonyodalmakat.
2025. 06. 01. 02:01
Megosztás:

Kiderült a júniusi nyugdíj utalás időpontja: mikor érkezik meg most pontosan a pénz?

Bár a nyugdíjasok többsége már megszokhatta a rendszeres pénzérkezést, 2025-ben sem árt figyelni az aktuális nyugdíjfolyósítási dátumokra.
2025. 06. 01. 01:00
Megosztás:

A legjobb mém érmék felkutatásán dolgozol? Vár a Snorter ICO!

Kiégtél a legjobb mém érmék felkutatásától? Segítségre van szükséged? A Snorter kereskedő bot segít a Solana blokkláncán futó legjobb mém érmék megtalálásában.
2025. 06. 01. 00:01
Megosztás:

Valós adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők

Mivel a kiberbűnözők sokféle módszert vetnek be a személyes adtok ellopására, önmagában véve az óvatosság nem mindig védi meg az ügyfeleket a csalásoktól, pénzük eltulajdonításától, az informatikai biztonsággal foglalkozó ESET tanulmánya szerint, a megelőzés, így például biztonsági szoftver telepítése mellett nagyon fontos az is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ügyfelek bankszámlájukat, s ha bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal tiltsák le a bankkártyájukat és cseréljenek jelszavakat.
2025. 05. 31. 22:00
Megosztás:

Ezért mondott le a cseh igazságügyi miniszter

Lemondott pénteken Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter, mert tárcája nagy értékű ajándékot fogadott el bitcoin kriptovalutában egy büntetett előéletű volt drogkereskedőtől.
2025. 05. 31. 21:00
Megosztás:

A fiatalok 22 %-ának van hosszabb időre elegendő tartaléka

Tízből közel hat fiatalnak van valamennyi megtakarítása a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. Jelentős eltérések vannak közöttük: a megtakarítók 38 százalékának legalább hat hónapra elegendő tartaléka lenne arra az esetre, ha nem lenne bevétele, 36 százalékuk maximum egy, 26 százalékuk pedig legfeljebb három hónapra tud tervezni. Ugyanakkor a tartalékoló fiatalok több mint tizede egy évnél hosszabban tudna bevételek nélkül élni.
2025. 05. 31. 20:00
Megosztás:

Az Ideona átadta második hibrid naperőművét

Az Ideona tanácsadói csoport újabb, elektrokémiai energiatároló rendszerrel integrált napelemes erőművet adott át a Vas vármegyei Söptén - közölte az Ideona Zrt. az MTI-vel.
2025. 05. 31. 19:00
Megosztás:

Trump ismét kamatcsökkentésre szólította fel a jegybankot

Jerome Powell, a Fed elnöke csütörtökön személyesen egyeztetett Donald Trumppal a gazdasági fejleményekről, többek között a növekedésről, a foglalkoztatásról és az inflációról.
2025. 05. 31. 18:00
Megosztás:

Mi lesz így a Japán gazdasággal?

A japán főváros térségében mért éves infláció 3,4% volt májusban, ami megegyezik az előző hónapban mért adattal.
2025. 05. 31. 17:00
Megosztás:

Lengyelországi választások borzolják a hétvégét

Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás második fordulóját.
2025. 05. 31. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.
2025. 05. 31. 15:00
Megosztás:

A kőolaj árfolyama csökkent, szombaton lesz a sorsdöntő OPEC ülés

A kőolaj ára esett, miután a globális nyersolaj piacon erős a félelem az OPEC szombati döntése miatt.
2025. 05. 31. 14:00
Megosztás:

Jamie Dimon újra beleszállt a Bitcoinba: "Tartalékoljunk tankokat, ne kriptót!"

Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója ismét nem finomkodott, amikor a Bitcoin jövőjéről kérdezték. Bár bankja most már lehetővé teszi ügyfeleinek a BTC-vásárlást, Dimon saját álláspontját nem rejtette véka alá: szerinte Amerikának nem digitális eszközökbe, hanem fegyverekbe és nyersanyagokba kellene fektetnie, ha valóban a nemzetbiztonság érdekli.
2025. 05. 31. 13:00
Megosztás:

Belerokkan az USA a magas kamatú államadósságba?

Gyakorlatilag már jó ideje az év eleji árfolyam környékén oszcillál az S&P500 index, azaz öt hónap után – jó nagy kilengések közepette – visszajutottunk oda, ahol kezdtünk.
2025. 05. 31. 12:00
Megosztás:

Zsarolóvírus-háború a digitális alvilágban – A DragonForce mindent visz?

Új király születik a kiberbűnözők világában? A DragonForce nevű csoport nem csak cégeket támad, de rivális zsarolóvírus-bűnbandákkal is háborúzik a digitális trónért.
2025. 05. 31. 11:00
Megosztás:

Milyen lesz a világ 1000 év múlva? Kiderül az időkapszulából

Milyennek képzeled a világot 1000 év múlva? Milyen érzés a jövővel kommunikálni? Mi a leglényegesebb tennivalóink az emberiség fennmaradása érdekében? Többek között ezekre a kérdésekre adott válaszok kerültek abba az 1000 év múlva felbontandó időkapszulába, amelyet a Szépművészeti Múzeumban vasárnap záró Agnes Denes-kiállítás záróprogramjaként helyeztek el pénteken a Városligetben.
2025. 05. 31. 09:00
Megosztás:

Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat.
2025. 05. 31. 08:00
Megosztás: