Következő évre hiánnyal számol a cseh költségvetés

Jövőre 250 milliárd koronás (3893 milliárd forint), az ideinél 41 milliárd koronával alacsonyabb hiánnyal számol a cseh költségvetés, amelyet szerdán késő este hagyott jóvá a cseh képviselőház.

Következő évre hiánnyal számol a cseh költségvetés

A szenátus a költségvetéssel nem foglalkozik, így a törvény életbe lépéséhez már csak az államfő aláírása hiányzik.

A 200 tagú alsóházban a szavazáskor jelenlévő 181 képviselő közül 98 kormánykoalíciós képviselő támogatta a javaslatot, míg 83 ellenzéki ellene voksolt.

A költségvetés jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 2,3 százalékos és a háztartási kiadások 3,9 százalékos növekedésével számol. Az éves szintű infláció az idei 10,9 százalékról 2,8 százalékra mérséklődne. A tervezett bevételek éves szinten 12 milliárd koronával 1940 milliárd koronára emelkednek, míg a kiadások 31 milliárd koronával  2190 milliárd koronára csökkennek.

Zbynek Stanjura pénzügyminiszter szerint felelős a költségvetés és reális alapokon nyugszik. Elmondta: a beruházásokra 184,2 milliárd koronát terveztek, ez a harmadik legmagasabb összeg az utóbbi tíz évben.

A kormány a költségvetés prioritásaként a társadalmi béke megőrzését, az egészségügy és az oktatásügy megbízható finanszírozását jelölte meg. A védelmi kiadások a költségvetés két százalékát teszik ki.

Petr Fiala miniszterelnök azt mondta, hogy a tanítói átlagfizetések jövőre meghaladják az 52 ezer koronát, ami az országos átlagbérek 130 százalékát teszi ki. Az átlagnyugdíj januártól 20 635 koronára emelkedik.

Az államadósság finanszírozására szánt kiadások a jövő évben 25 milliárd koronával 95 milliárd koronára növekednek.

Fagyos lesz a hét, de mikor jön az enyhülés?

Kemény fagyokkal indul a jövő hét: kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 12. 09:30
Megosztás:

Miért emelkedik ma a kriptopiac?

A kriptopiac összértéke és a Bitcoin árfolyama is stabilizálódott és enyhe emelkedést mutatott az elmúlt 24 órában, miután az előző hét inkább negatív hangulatban zárult. Az altcoinok eközben újra lendületet kaptak, élükön a Moneróval (XMR), amely 24%-os ugrással új történelmi csúcsot ért el.
2026. 01. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 12. 08:30
Megosztás:

Januárban befagytak a személyi kölcsönök kamatai is

Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja, tehát jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt a szerződésekben szereplő, átlagos kamat tovább csökken az egyik legnépszerűbb lakossági finanszírozási terméknél, miközben a megkötött szerződések összegénél is sorban dőlnek a rekordok.
2026. 01. 12. 08:00
Megosztás:

Újra Fesztiváloznak a marketingesek és a cégvezetők

2026.01.29-én ismét megrendezik a Magyar Marketing Fesztivált, a hazai kis- és középvállalkozások évnyitó eseményét.
2026. 01. 12. 07:00
Megosztás:

Gyorsan kifulladnak az újévi fogadalmak a szakértő szerint

Az újévi fogadalmak többsége már februárra kifullad – figyelmeztet a TanfolyamGURU szakértője.
2026. 01. 12. 06:00
Megosztás:

Gyerekkorunk telei jutottak eszünkbe: mikor volt utoljára ilyen országos hótakaró?

A 2026. januári havazás sokakban idézte fel a gyerekkor teleit, amikor az ország jelentős részét vastag, több napon át megmaradó hótakaró borította. Vajon milyen gyakran fordultak elő az elmúlt 60 évben ezek az országos, nagy és tartós hótakarós időszakok? Az ELTE Meteorológiai Tanszékének két éghajlatkutatója – Szabó Péter és Pongrácz Rita – ennek járt utána, és azt is megvizsgálták, hogy ilyenkor meddig maradt meg a kiterjedt hó.
2026. 01. 12. 05:00
Megosztás:

Magyar kutatók is részt vesznek az Európai Űrügynökség Plasma Observatory missziójának előkészítésében

Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (HUN-REN FI) kutatói a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakembereivel együttműködésben meghatározó szerepet vállalnak az Európai Űrügynökség (ESA) egyik kiemelt tudományos küldetésének, a Plasma Observatory (PMO) missziónak az előkészítésében. A kutatók célja az űridőjárás eddigi legrészletesebb feltérképezése és annak jobb megértése, hogy milyen folyamatok vezetnek az erős geomágneses viharok kialakulásához.
2026. 01. 12. 04:00
Megosztás:

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter

Elindult a Barnamezős Kataszter - három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 12. 03:00
Megosztás:

Kiderült, hogy okosabbak a kutyák, mint hinnénk

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak legújabb tanulmányából, amely csütörtökön jelent meg a Science című tudományos folyóiratban.
2026. 01. 12. 02:00
Megosztás:

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

A magyar államigazgatás, az érintett területen dolgozó emberek, intézmények készen állnak arra, hogy a tartós hideg okozta helyzetet kompetensen és szakértően tudják kezelni - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2026. 01. 12. 01:00
Megosztás:

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több részén

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több pontján, nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2026. 01. 12. 00:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 11. 23:00
Megosztás:

Ma emelkedik a piac? A befektetők átcsoportosítják nyereségüket a legjobb 2026-os kripto előértékesítésbe

A piac ma bikás hangulatban van, számos kriptovaluta zöld tartományban forog. Ez a pozitív trend vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Ugyanakkor a legtöbb vezető kriptoeszköz az elmúlt héten csak mérsékelt nyereséget ért el, így azok a befektetők, akik a legjobb altcoinokat keresik vásárlásra, elkezdték keresni a nagyobb potenciállal bíró előértékesítéseket.
2026. 01. 11. 22:00
Megosztás:

A BNB 902 dollárig emelkedett: diverzifikálj a legígéretesebb kriptó előértékesítésbe, a Digitap-ba ($TAP)

A kriptopiac 2026-ot újult lendülettel kezdte, és a BNB gyorsan reagált erre. Az árfolyam a hét elején átlépte a 900 dolláros szintet, és rövid időre elérte a 902 dollárt is, mielőtt a szélesebb piaci konszolidáció visszahúzta volna 890 dollár alá. Bár ez a mozgás megerősítette, hogy a vevők továbbra is aktívak, egyben emlékeztette a kereskedőket arra is, milyen gyorsan kifulladhat a lendület, ha csökken a likviditás.
2026. 01. 11. 20:00
Megosztás:

Megegyezésre szólította fel Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. 01. 11. 19:00
Megosztás:

Francia gazdasági miniszter: az EU-nak jobban kellene védenie a belső piacát

Az Európai Uniónak "gyorsabban, összehangoltabban és hatékonyabban" kell megvédenie belső piacát, különösen a kínai termékek beáramlásával szemben - jelentette ki Sébastien Martin francia ipari miniszter vasárnap.
2026. 01. 11. 18:00
Megosztás:

A fogyatékossággal élők és közösségeik 2026-ban is számíthatnak a kormányra

Magyarország kormánya elkötelezett a civil szervezetek támogatása mellett, szolgáltató államként stabil és kiszámítható működési feltételeket biztosítanak számukra, költségvetési forrással, modern eszközökkel, sikeres programokkal támogatják őket - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
2026. 01. 11. 17:00
Megosztás:

A román kormány többletbevételt remél az ingatlan- és gépjárműadó emelésétől

A román kormány szerint mintegy 3,7 milliárd lejes (280 milliárd forint) többletbevételt eredményezhet az önkormányzatok számára 2026-ban az ingatlan- és gépjárműadó januártól bevezetett emelése, ez 30 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.
2026. 01. 11. 16:00
Megosztás:

Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban

Több autópálya forgalmát is akadályozza az Európai Unió-Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírása ellen tiltakozó gazdák napok óta tartó megmozdulása Belgiumban - tájékoztatott a belga rendőrség a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap vasárnapi jelentése szerint.
2026. 01. 11. 15:00
Megosztás: