Közel 60%-os árbevétel növekedést ért el tavaly az online fizetési megoldásokat kínáló Barion

Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion.

Közel 60%-os árbevétel növekedést ért el tavaly az online fizetési megoldásokat kínáló Barion

A magyar fintech cég 2023-ban összesen 6.8 millió eurós árbevételt ért el a bel- és külpiacokon, mely a jelenlegi makrogazdasági környezetben szinte ritkaságszámba megy a szektorban. A lendületet a következő üzleti évben is megtartja az innovatív pénzügyi szolgáltató: 2024-ben a közép-kelet-európai nemzetközi terjeszkedésen, ezen belül is a lokális fizetési módokon és a helyi partnerek bevonásán lesz a hangsúly, valamint a meglévő termékportfolió folyamatos fejlesztésén. A stratégiai célok elérése érdekében két igazi nagyágyút is igazoltak Hemberger András és Gauder Milán személyében, akik korábban a MasterCard csúcsmenedzsmentjében foglaltak helyet.

A tavalyi évet 1.3 millió eurós nyereséggel és közel 60%-os árbevétel növekedéssel zárta a magyar Barion, emellett négyszeresére nőtt az adózott eredményük is, vagyis a hatékony működés terén is nagyot léptek előre. A 2015-ben alapított fintech cég küldetése egyszerű: kényelmes és elérhető fizetési megoldásokkal készpénzmentes társadalmat építeni. Ennek érdekében az okos online- és mobilfizetési fejlesztések mellett adatvezérelt eszközöket is kínálnak partnereik számára, hogy azok a lehető legjobb üzleti döntéseket hozhassák meg, sőt, 2019-ben egy reklámtechnológiai termékkel is előálltak, ami Barion Target nevet viseli. A piac meghálálta a folyamatos innovációra alapuló szemléletet és a sokoldalú szolgáltatási portfoliót – a Barion ma már több mint 17 000 e-kereskedőt és 500 000 felhasználót szolgál ki többek között Ausztriában, Csehországban, Németországban, Szlovákiában vagy éppen Magyarországon, miközben már újabb piacok felé kacsintgat.

Az elsődleges stratégiai célt tehát most a nemzetközi terjeszkedés jelenti a Barion számára, amely a lokális valutákra és fizetési módokra fókuszáló termékfejlesztésekben, illetve a helyi partnerségek kialakításában jelentkezik. Ugyanakkor a szabályozási környezet és a kártyatársasági előírások folyamatosan változásai, valamint az ezeknek való megfelelés is állandó kihívást jelent a fintech cég számára – de még így is marad kapacitás a már meglévő portfolió frissítéseire.

„Gőzerővel dolgozunk a román és a lengyel piacnyitáson, amely természetesen sok feladatot ad és abszolút prioritást élvez jelenleg. Ugyanakkor a nyáron egy másik nagy dobásra is készülünk, júliustól ugyanis elérhetővé tesszük a megújult Barion Smart Gateway megoldásunkat a felhasználók számára. Ez az adatalapú rendszerünk eddig is a kedvező díjakról, igényre szabható fizetési opciókról volt híres, miközben könnyű integrálni és kezelni is, így verhetetlen partner az e-kereskedelemben. A legfontosabb, hogy segíteni tudjuk a partnereinket a növekedésben, amire remek példa a Cseh piacvezető marketplace – AUKRO-nál bevezetett új, Barionos fizetési megoldás, amivel több mint 10% konverzió emelkedést tudtak elérni Ez bármely cég életében jelentős bevétel növekedést jelent. Hamarosan azonban még több kényelmi funkcióval és új dizájnnal debütál, természetesen a megszokott biztonság mellett” – mondja Judik Balázs, a Barion Payment Zrt. Chief Marketing Officere.

Miközben a Barion már a következő lépésekre koncentrál, az előző év üzleti fejlesztéseinek eredményeit is élvezhetik a felhasználók. A fintech cég nemrégiben új erős ügyfélhitelesítési technológiát vezetett be, amely mögött a Barion applikáción keresztül elérhető, passkey-alapú megoldás áll. Jelentősen bővült az elfogadó banki partnerek és az új devizák köre is, melyek már mind a tervezett nemzetközi terjeszkedést támogatják.

A nagyratörő üzleti célok természetesen az operatív folyamatokra is komoly hatással voltak: a technológia további modernizálása mellett megkezdődött a fejlesztői csapat skálázása, hogy még több ügyfelet még gyorsabban, magas színvonalon szolgálhassanak ki. Új, dedikált ügyfélszolgálati rendszer is indult is új vezetővel az élén Héja-Poszler Kata személyében, aki korábban a Prezi-nél és a Drops-nál töltött be menedzseri pozíciókat. Az új csapat erős technikai hátterű szakemberekkel kezeli a beérkező kérdéseket, immár teljes mértékben házon belül. „Talán ez a legnagyobb erősségünk – megértjük az ügyfeleket, mert egyszerre vagyunk nerdyk és üzletemberek” – fogalmaz Judik Balázs.

A közelgő közép-kelet-európai bővülésben két új szakember is segíti majd a Bariont, akik mind a stratégiai tanácsadás, mind az üzleti networking területén értékes támogatást nyújtanak majd a cégnek. Nemzetközi sales igazgatóként csatlakozott Hemberger András, aki ezt megelőzően 16 éven át töltött be meghatározó szerepet a MasterCard értékesítési és termékfejlesztési folyamataiban – többek között a New Yorkban, Bécsben vagy Isztanbulban működő irodákban. András a kártyatársasági és fintech piac igazi nagyágyúja, akinek elsősorban a lokális partnerekkel való kapcsolattartásban- és építésben, illetve a helyi fizetési eszközök fejlesztésében jut majd kulcsszerep.

Felügyelőbizottsági tagként - tavaly - érkezett Gauder Milán, aki 17 év után - 2022-ben - hagyta el a MasterCard csapatát, felbecsülhetetlen tapasztalatait felhasználva pedig a Barion üzleti céljait, szervezeti felépítését, kockázati stratégiáját – ideértve a kockázati étvágyat és a kockázatkezelési rendszert – támogatja majd tanácsadói szerepkörben. „Mindkét szakember tudása óriási hozzáadott értéket jelent számunkra, egyben újabb lökést a következő időszakra kitűzött célok elérése felé. Szemléletük és víziójuk ráadásul egyezik a miénkkel: elérhető és kényelmes megoldásokat nyújtani mind az e-kereskedő, mind a felhasználók számára egy készpénzmentes jövő megteremtése érdekében” – teszi hozzá Kiss Sándor, a Barion Payment Zrt. ügyvezetője.

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: