Közepes erősségű földrengés volt kedden este a romániai Arad megyében

Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).

Közepes erősségű földrengés volt kedden este a romániai Arad megyében

A földrengés 6,4 kilométeres mélységben történt helyi idő szerint 20 óra 26 perckor Aradtól 24, Temesvártól 50, Békéscsabától 74, Resicabányától 93 kilométerre.

A magyar határ melletti térségben két hete 4,9-es erősségű földmozgást észleltek, melyet a rá következő napokban-hetekben tucatnyi gyengébb rengés követett. A mostani földmozgást Kolozsváron és Románia számos városában is érezni lehetett. Fészke - akárcsak a múltkori földmozgásnak - az Arad megyei Ópálos (Pualis) település közelében volt, de a Bánság és Erdély szinte valamennyi megyéjében, valamint Magyarországon is érezni lehetett.

A romániai vészhelyzeti felügyelőség (IGSU) közölte, hogy a 112-es sürgősségi hívószámra főleg Arad megyéből érkeztek jelzések kisebb károkról - épületekről leváló vakolat- és faldarabokról -, de Szilágy és Máramaros megyéből is kaptak hívást. Aradon több utcán épületdarabok hulltak a járdára, úttestre, a tűzoltók a helyszínen vannak, hogy felmérjék és elhárítsák a károkat. A földmozgás Temesváron is erősen érződött, de innen eddig nem jeleztek károkat.

Nőtt a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2023. 10. 03. 17:00
Megosztás:

Hazánk gazdasági kilátásai biztatóak a negatív európai környezet ellenére is

Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet dacára is, hazánk sokat profitált abból a stratégiából, amelynek nyomán lényeges találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati beruházók számára - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2023. 10. 03. 16:30
Megosztás:

Folytatódik a hiány- és adósságcsökkentés

Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság ellenére a kormány a következő években is folytatja hiány- és adósságcsökkentő politikáját, ami az egész gazdaság számára kulcsfontosságú - jelentette ki a pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Makro Konferenciáján kedden Budapesten.
2023. 10. 03. 16:00
Megosztás:

Hároméves stratégiai keretszerződést kötött a Mol és a Pannon Egyetem

Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Mol és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2023. 10. 03. 15:30
Megosztás:

Idén is országszerte megtartják a Szaunázók hétvégéjét

A Magyar Fürdőszövetség idén már hatodik alkalommal szervezi meg a Szaunázók hétvégéjét; október 7-8. között tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte a fürdőszövetség az MTI-vel.
2023. 10. 03. 15:00
Megosztás:

Zuhanás a kőolaj piacán, a piac jövőre visszatérhet a túlkínálathoz?

A kőolaj ára jelentősen esett tegnap, a főbb kőolajfajták több mint 2 dollárt veszítették értékükből.
2023. 10. 03. 14:30
Megosztás:

2 befektetés, amivel a legjobban biztosíthatod a családod jövőjét

Az Allianz legutóbbi kutatása[1] szerint a gyermekvállalás a legmeghatározóbb, sorsfordító esemény az életünkben. Egy gyermek felnevelése egyre többe kerül, – a KSH egy főre jutó éves kiadási adatai alapján a gyermek 18 éves koráig legalább 18 millió forintba. Ezért már a családtervezéskor érdemes elkezdeni a felkészülést a várható kiadásokra és a váratlan eseményekre. Nézzük, milyen lehetőségeink vannak erre!
2023. 10. 03. 14:00
Megosztás:

A Nike a legértékesebb ruházati márka a Brand Finance szerint

A Nike Inc. amerikai sportszergyártó lett a legértékesebb márka a világon a ruházati cikkek és kiegészítők kategóriájában a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összegzése szerint.
2023. 10. 03. 13:30
Megosztás:

Az új vállalati- és a lakáshitelek esetén önkéntes kamatplafon bevezetését kéri a kormány

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével a múlt heti találkozó után ismételten tárgyaló asztalhoz ült a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és a bankszövetség.
2023. 10. 03. 13:00
Megosztás:

Jó hírek jöttek az EU-s pénzek folyósításáról - erősödik a forint

Úgy tűnik, hogy számos kérdés megoldódni látszik. A Financial Times-nak nyilatkozó három EU-s tisztviselő is úgy véli, hogy ha Magyarország megfelelő válaszokat ad a feltett kérdésekre a jogállamiság kapcsán, akkor már november előtt dönthetnek a 13 milliárd eurónyi kohéziós alapok folyósításáról.
2023. 10. 03. 12:30
Megosztás:

A GDP-arányos hiány 6,3 százalékos volt az első fél évben

Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. első féléves hiánya.
2023. 10. 03. 12:00
Megosztás:

A KIA zsolnai gyára háromszáznegyvenezer autót gyárt az idén

A KIA zsolnai gyárában az idén háromszáznegyvenezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév háromszáznegyvennégyezer darabos termelését - tájékozta a KIA Slovakia az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:30
Megosztás:

Átadták az uniós forrásból kialakított minibölcsődét Gádoroson

Átadták az uniós támogatásból kialakított minibölcsődét a Békés vármegyei Gádoroson - tájékoztatta Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
2023. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Erre vártak az ügyfelek: vagdossák a hitelkamatokat a bankok

Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat, mert ugyan a jegybank folytatta a kamatvágásait, de a hitelek árazását közvetlenebbül befolyásoló referenciakamatok közül akadt olyan, amelyik ismét emelkedni kezdett az utóbbi hetekben - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék kedden, a sanghaji és a szöuli börzén nem volt kereskedés.
2023. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, bár a nemzetközi piaci hangulat inkább negatív az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2023. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Új szociális lakóházakat építettek Eleken

Új szociális lakhatási formát hoztak létre a Békés vármegyei Eleken: hetvenkét, mentális zavarral küzdő ember költözhetett be hat lakóházba.
2023. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
2023. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Családbarát szülészetek is segítik a vágyott gyerekek megszületését

A családbarát kormányzás legfontosabb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Magyarországon, és ezt segíti a családbarát szülészetek kialakítása is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Semmelweis Egyetemen rendezett versenyen.
2023. 10. 03. 07:30
Megosztás: