Legtöbbször a pénz miatt veszekednek a magyar párok

A pénzügyek jelentős hatással vannak a párkapcsolatok dinamikájára, az Erste felmérése szerint a társak közti harmónia hosszú távú megőrzéséhez fontos, hogy az anyagi kérdésekben is azonos hullámhosszon legyenek a felek. A Valentin-nap jó alkalom lehet arra, hogy a párok újraértékeljék pénzügyi stratégiájukat és közös céljaikat, melyek elérését az Erste most ingyenes értékpapírszámla-vezetéssel és akár 80 ezer forinttal támogatja.

Legtöbbször a pénz miatt veszekednek a magyar párok

A magyarok többsége konzervatív, ha arról van szó, ki fizessen az első randin. A férfiak 67 százalékának az a komfortos, ha ő állja a számlát, de a nőknek is csak 4 százaléka szeretné magára vállalni ezt a szerepet – derül ki az Erste Magyarország 16-69 éves népességét reprezentáló, közel 1100 fő megkérdezésével készült felméréséből.

Az első randevútól eltekintve az anyagiak nem meghatározóak egy párkapcsolat elején. Mindössze a férfiak 15 százaléka, míg a nők 19 százaléka mondta azt, hogy inkább- vagy kifejezetten fontos számára a másik anyagi helyzete párválasztási szempontból.

Idővel azonban felértékelődik az anyagiak szerepe a párkapcsolatokban. A konfliktusok és veszekedések legfontosabb okaként az együttéléssel kapcsolatos súrlódások mellett holtversenyben a pénzügyeket jelölték meg (28-28 százalék). Dobogós a féltékenység (25 százalék), míg a vitaokok között a negyedik és az ötödik helyen a másik családja állt, illetve az olyan káros szokások, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás (24-24 százalékkal).

Bár a legfontosabb konfliktusok között első helyen szerepeltek az anyagiak, az ilyen jellegű viták nem gyakran fordulnak elő. A magyarok 5 százaléka veszekszik napi szinten a pénz miatt, 10 százalék hetente, 15 százalék havonta, 22 százalék évente párszor, 17 százalék évente vagy ritkábban, míg 31 százalék soha.

A párok közti bizalom meghatározó eleme a pénzügyekben való nyíltság, e tekintetben a felmérés vegyes képet fest. A válaszadók harmadánál előfordul, hogy nem mondanak el mindent a pénzzel kapcsolatban, 9 százalékuk azonban elismerte, hogy rendszeresen elhallgat zsebbevágó információkat. 57 százalékuk esetén a bizalom viszont teljes, még sosem kellett elhallgatniuk vagy hazudniuk a párjuknak pénzügyekben.

Bár a közös kassza ötletét a válaszadók 31 százaléka (házasok esetén 44 százalék) kifejezetten jó ötletnek találja, a legtöbb válaszadónak külön bankszámlája van (57 százalék) és mindössze 24 százalék vezet csak közös számlát.

A párok legfontosabb pénzügyi döntései bevallottan jellemzően közösen születnek (59 százalék), a házasságban élőknél ez az arány még magasabb (65 százalék). A párok leggyakrabban lakásvásárlásra és utazásra gyűjtenek együtt, de gyakori a nyugdíjcélú megtakarítás, az autóvásárlás, illetve fontos a gyerekek anyagi támogatása is. Az Erste arra is kíváncsi volt, mihez kezdenének a párok, ha övék lenne a főnyeremény a lottón. A legtöbben itt is a házvásárlást jelölték meg, amit az utazás, a befektetés, a család támogatása, valamint az adományozás követ.

„A tanulmányból is látszik, hogy a szerelmes összetartozást csak erősítik a közösen meghozott jó pénzügyi döntések. Az Erste most ebben is segít ingyenes befektetési számla ajánlatával – mondta el Cselovszki Róbert, a bank vállalati és pénzügyi piacok üzletágának vezetője. Az Erste Future befektetési program keretében akár kisebb összeget is félre lehet tenni rendszeresen az előre összeállított, az átlagember számára is könnyen érthető befektetési csomagokban. A befektetésre szánt összeget a bank rendszeresen és automatikusan átvezeti a folyószámláról az értékpapírszámlára, és ott automatikusan be is fekteti azt a választott csomaghoz tartozó befektetési alapokba.


Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás: