Lemondott a brit Brexit-ügyi államtitkár

Azonnali hatállyal lemondott Lord David Frost, a brit kormány Brexit-ügyi államtitkára. Frost a brit kormány "általános irányvonalával", mindenekelőtt az omikron koronavírus-változat terjedésének megfékezésére érvénybe léptetett - a kormányzó Konzervatív Párton belül általánosságban is rendkívüli ellenállással fogadott - korlátozásokkal indokolta távozását.

Lemondott a brit Brexit-ügyi államtitkár

Lord Frost lemondásának hírét először a Mail on Sunday című vasárnapi konzervatív brit tömeglap online kiadása közölte, kormányzati forrásokat idézve. Az újsághírben még az szerepelt, hogy az államtitkár már egy hete közölte Boris Johnson miniszterelnökkel távozási szándékát, de Johnsonnak sikerült rávennie Lord Frostot, hogy januárig maradjon posztján.
    
Frost azonban a sajtóértesülés megjelenése után, vasárnap hajnalban bejelentette, hogy azonnali hatállyal távozik a kormányból.
    
A lemondást bejelentő, Johnsonhoz intézett levélből kiderül, hogy Lord Frost - aki még az elmúlt héten is tárgyalt a Brexit-megállapodás hónapok óta éles viták kereszttüzében álló észak-írországi protokolljáról európai uniós partnereivel - valóban megállapodott nemrégiben a kormányfővel arról, hogy januárban távozik. Frost azonban - alig burkolt bírálattal illetve a miniszterelnököt a megállapodás kiszivárogtatása miatt - szombati keltezésű levelében azt írta: csalódottan nyugtázta, hogy távozásának terve szombat este nyilvánosságra került, és ezért azonnali hatállyal lemond tisztségéről.
    
A levél szerint a Brexit - vagyis a brit EU-tagság megszűnésének folyamata - immár biztos révbe ért, és a kormány feladata most a Brexit nyújtotta lehetőségek kiaknázása. Frost levele szerint azonban a volt államtitkár aggályosnak tartja a kormány "jelenlegi irányvonalát", különösen az omikron koronavírus-változat terjedésének megfékezésére nemrégiben érvénybe léptetett korlátozásokat ellenzi.
    
Frost azt írta: meg kell tanulni együtt élni a koronavírussal. Hozzátette: tudja, hogy Boris Johnson is "ösztönösen" ezen az állásponton van. A volt Brexit-ügyi államtitkár levele szerint a kormányfő bátor döntést hozott júliusban, amikor jelentős ellenállást leküzdve újból megnyitotta az országot. "Sajnos ez a döntés nem bizonyult visszafordíthatatlannak" - áll Frost levelében. A volt kabinettag ezzel arra utal, hogy Johnson a koronavírus-járvány miatt elrendelt korábbi korlátozások nyári feloldását annak idején visszafordíthatatlannak nevezte. A rendkívül gyorsan terjedő omikron vírusváltozat megfékezésére azonban a brit kormány a minap szigorításokat rendelt el, köztük azt, hogy az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre csak oltási igazolás vagy friss negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet belépni.
    
Levelében Lord Frost azt írta: reméli, hogy a brit kormány "nem esik kísértésbe", és nem hoz olyan jellegű kényszerítő intézkedéseket, amilyeneket más országokban már bejelentettek. Frost koránt sincs egyedül ezzel a véleményével a kormányzó Konzervatív Párton belül: a kormány a tory frakció hosszú ideje nem tapasztalt méretű lázadása közepette, ellenzéki szavazatokkal tudta csak jóváhagyatni e hét elején a londoni alsóházban az omikron koronavírus-változat terjedésének megfékezését célzó intézkedéseket.
    
A Downing Street által vasárnap hajnalban nyilvánosságra hozott válaszlevelében Boris Johnson nem tesz említést ezekről az intézkedésekről, ugyanakkor rendkívül elismerő hangon méltatja a volt államtitkár által a Brexit-tárgyalásokon végzett munkát, és mélységes sajnálkozásának ad kifejezést Frost lemondása miatt. A kormányfő levele szerint Lord Frost fáradhatatlan kemény munkája, állhatatossága és képzelőereje nélkül lehetetlen lett volna elérni az Európai Unióval kötött, zéró vám- és kvótatartalmú kereskedelmi egyezményt, az első ilyen jellegű kereskedelmi megállapodást, amelyet külső kereskedelmi partnerrel kötöttek.

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

A DH Group havi tranzakciószám-becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2026 januárjában országosan 7662 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérhette a 235 milliárd forintot.
2026. 02. 03. 06:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás:

Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. 02. 02. 23:30
Megosztás:

Észak-macedóniai céggel kötött megállapodást a 4iG Nyrt. leányvállalata

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS GROUP DOOEL Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 02. 02. 23:00
Megosztás:

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati segítséget az üzletindítástól a mindennapi működésig. A kiadványt a kormány által 2026 januárjában elfogadott, az éttermek versenyképességének javítását célzó 5+1 pontból álló akcióterv részeként dolgozták ki - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 02. 02. 22:30
Megosztás:

A Binance 1 milliárd dolláros védelmi alapját Bitcoinba konvertálta – Új korszak kezdődhet a kriptobiztonságban

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje új stratégiát választott: a SAFU alap immár BTC-ben védelmezi a felhasználók vagyonát.
2026. 02. 02. 22:00
Megosztás:

Az EU kifogyhat a megújuló energiaforrásokhoz szükséges fő nyersanyagokból

Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz, már 2030-ra problémák lehetnek ezek biztosításában - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 02. 02. 21:30
Megosztás:

Napelem a jelenlegi piaci környezetben: kivárni vagy beruházni?

Az elmúlt években az energiapiac olyan mértékű változásokon ment keresztül, amelyek alapvetően írták újra a beruházási döntések logikáját. Az árak ingadozása, a hálózati bizonytalanságok és a szabályozási környezet átalakulása miatt egyre több háztartás és vállalkozás teszi fel a kérdést: érdemes most napelemes rendszerbe fektetni, vagy célszerűbb kivárni egy kedvezőbb időszakot?
2026. 02. 02. 21:00
Megosztás:

A Jupiter új fejezetet nyit: Jönnek az első predikciós piacok a Solanán

A decentralizált tőzsde integrálja a Polymarketet, hogy felépítse a Solana blokklánc első predikciós piachálózatát. A Solana-alapú Jupiter decentralizált tőzsde (DEX) merőben új irányba bővíti szolgáltatásait: a cég bejelentette, hogy integrálja a Polymarketet, a legnagyobb blokklánc-alapú predikciós piacot.
2026. 02. 02. 20:30
Megosztás:

Digitális Fizetési Szolgáltatók Terjeszkedése Magyarországon

Aki mostanában próbált készpénzzel fizetni egy budapesti kávézóban vagy az egyik népszerű nyári fesztiválon, az hamar szembesülhetett a valósággal: a fizikai bankjegyek korszaka lassan, de biztosan leáldozóban van.
2026. 02. 02. 20:00
Megosztás:

Pénzvisszafizetési garanciát ad az ALDI a friss zöldségekre és gyümölcsökre

Az ALDI Magyarország vásárlói elégedettsége érdekében minőségi garanciát nyújt az üzleteiben árusított valamennyi friss zöldségre és gyümölcsre. Amennyiben a vásárlók nem elégedettek a megvásárolt zöldség, illetve gyümölcs minőségével, bármelyik ALDI-üzletbe visszavihetik, és a vállalat visszatéríti a vételárat. A vásárlók minden hónapban megszavazhatják, melyik zöldség vagy gyümölcs legyen elérhető rendkívüli kedvezménnyel.
2026. 02. 02. 19:30
Megosztás: