Magas volt az elmúlt két évben a kkv-k beruházási kedve

Szinte minden második vállalkozás végrehajtott beruházást az elmúlt két évben – derül ki a Magyar Bankholding kis- és középvállalkozásokra fókuszáló piackutatásából. A megkérdezett vállalatok elsősorban kapacitásbővítés és technológiai fejlesztés céljából döntöttek a beruházások mellett, amelyeket leginkább saját tőke bevonásával finanszíroztak, de jelentős arányban vettek igénybe államilag támogatott és piaci kamatozású hiteleket is.

Magas volt az elmúlt két évben a kkv-k beruházási kedve

A Magyar Bankholding, valamint az NMS Hungary* legfrissebb kis- és középvállalkozások érintő kutatása a legalább 300 millió forint éves árbevétellel rendelkező vállalkozások megvalósult beruházásainak alakulását vizsgálta. A 2021 őszén, közel ötszáz cég részvételével elvégzett felmérés alapján egyértelműen látható, hogy az elmúlt két év során jelentős beruházásokat hajtottak végre a vállalkozások. A megkérdezettek 47 százaléka valósított meg nagyobb, minimum 10 millió forint értékű beruházást, 60 százalékuk pedig 100 millió forintos összeghatár alatt tartotta a fejlesztés értékét; 14 százalékuknak több beruházása is volt.

Fejlesztés, mint beruházási cél

A nagyobb árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak több lehetőséget láttak a beruházásokban: a hárommilliárd forint feletti árbevételű vállalkozások kétharmada legalább egy, negyedük pedig több fejlesztést is végre tudott hajtani. Az iparágakat tekintve az építőiparban tevékenykedő cégek voltak a legaktívabbak – 52 százalékuk legalább egy, míg 17 százalékuk több beruházásba is belevágott. Második helyen az ipari ágazat végzett: 39 százalékuk hajtott végre legalább egy darab 10 millió forint értékű beruházást az elmúlt két évben, míg ebben a szektorban a cégek több mint negyede több bővítést is végzett.

A megváltozott gazdasági helyzet leginkább a kereskedelmi és a szolgáltatási szektorokat érintette, ezeken a területeken jelentek meg a legkisebb számban a beruházások – a szolgáltatók 61, míg a kereskedő vállalkozások 67 százaléka nem hajtott végre érdemi fejlesztést. A beruházások összértéke a megkérdezett vállalkozások 61 százaléka esetén nem lépte át a 100 millió forintot.

A legfőbb üzleti célként a kapacitásbővítést, a régi gépek, eszközök cseréjét, valamint a technológiai fejlesztést jelölték meg. A beruházások ötödénél ugyanakkor a tevékenység, termékportfólió bővítése is üzleti célként szerepelt a válaszok között, a megkérdezettek 14 százaléka pedig kifejezetten új termék, vagy szolgáltatás bevezetését célozta meg. Az energiahatékonyság fejlesztése több esetben is a megjelent a válaszok között, majdnem minden ötödik beruházás esetén (19%) ezt a célt is megemlítették.

Finanszírozási források

A legalább 300 millió forint éves árbevétellel rendelkező vállalkozások döntő többsége (82%) saját tőkét is felhasznált a beruházások finanszírozásra, egyötödét államilag támogatott hitelből vagy állami pályázatokból fedezték, míg piaci kamatozású hitel a beruházások mindössze 8 százalékánál volt szükséges. A hárommilliárd forintnál magasabb árbevételű, valamint az iparban tevékenykedő vállalkozások nagyobb számban vették igénybe az állami pályázati lehetőségeket (37% és 35%).

Erős pozíció a kkv-szektorban

A Magyar Bankholding tagbankjai jelenleg is Magyarország második legnagyobb piaci szereplői összesített mérlegfőösszeg alapján, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank összesített KKV hitelállománya pedig közel 700 milliárd forint, amely a piac több mint hatodát fedi le. A bankcsoport számos területen piacvezető pozíciót céloz meg, így a vállalati szegmensben, azon belül is a nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos kis- és középvállalati szektor hitelezésében, valamint a lízing piacon.

A bankcsoport a tagbankokon keresztül jelenleg több mint 25 ezer KKV ügyfél számára biztosít a saját tagbanki termékek mellett olyan kedvező feltételekkel elérhető állami konstrukciókat, mint a Széchenyi Kártya Program vagy az EXIM Kárenyhítő program. A Magyar Bankholdinghoz tartozó pénzintézetek a szeptember végén lezárult NHP Hajrá! Program keretében több mint 26 ezer ügylet révén közel 900 milliárd forintot, a július 1. óta elérhető Széchenyi Kártya GO! Programban közel 14 ezer hitelügylettel 355 milliárd forintot, míg az exportösztönző EXIM Kárenyhítő Programban több mint 110 milliárd forintot juttattak a vállalkozások részére.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a hazai KKV szektor a bizonytalanabb gazdasági helyzetben se veszítse el beruházási kedvét, hiszen a versenyképesség növelése nem lehetséges ezek nélkül” – jelentette ki Szabó Levente, a Magyar Bankholding egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: „Örömmel tapasztaljuk, hogy a termelés, szolgáltatás korszerűsítését és a technológiai fejlesztést tűzték ki a legtöbben célul, de jól látszik, hogy a cégvezetők egyre nagyobb hangsúlyt fordítanak az energiahatékonyságot növelő beruházásokra, amelyek nem csak a költségeket csökkentik, hanem a környezetvédelmi célok szempontjából is fontosak. Számos pályázat segíti az energetikai korszerűsítést, és mi is elkötelezettek vagyunk a zöld célok támogatásában: minden olyan finanszírozási megoldást elérhetővé teszünk, amely a hazai vállalatok versenyképességének növelését segíti.”

A Tether új fegyvert dobott be: nyílt forráskódú MiningOS-szel támadja a Bitcoin-bányász óriásokat

A stabilcoin-piac legismertebb szereplője, a Tether most nem a pénzügyi fronton, hanem a Bitcoin-bányászat infrastruktúrájában indított támadást. A vállalat egy teljesen új, nyílt forráskódú bányászati operációs rendszert mutatott be, amely alapjaiban forgathatja fel a szektort, és komoly kihívást jelenthet a nagy, zárt szoftveres megoldásokat uraló cégeknek.
2026. 02. 04. 03:00
Megosztás:

NAV ellenőrzést kaphat? Itt ellenőrizheti online

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján intézkedik, honlapjának Adótraffipax rovatában pedig előre jelzi, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel, alaptalannak minősítve azokat a híreket, amelyek szerint a hatóság hétfőn Heves vármegyében rögtönzött, megfélemlítő razziát tartott.
2026. 02. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a NAV közleménye - Ingatlan után fizetendő adó 2026

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss tájékoztatójában egy olyan lakáseladással kapcsolatos szabályra hívta fel a figyelmet, amely sokak figyelmét elkerüli. Ingatlan értékesítésekor ugyanis nemcsak magának a lakásnak az eladásából származhat adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha a tulajdonos külön szerződésben adja el a bútorokat vagy más berendezési tárgyakat. A hivatal szerint sokan nem is tudnak erről, ezért könnyen hibázhatnak az adóbevallás elkészítésekor.
2026. 02. 04. 01:30
Megosztás:

Ha erről a számról hívnak: ne vedd fel, sok pénzt bukhatsz rajta!

Ha +48-as körzetszámú, lengyelországi számról keresnek, érdemes különösen óvatosnak lenni, mert újabb csalássorozat vette célba a magyar mobilhasználókat. A szakértők szerint ezeknél a hívásoknál fokozott figyelem szükséges, és a telefonok sok esetben már eleve potenciális átverésként jelölik meg őket.
2026. 02. 04. 01:00
Megosztás:

Elfogadta a szlovén parlament a velenjei szénbánya bezárásáról szóló törvényt

A szlovén parlament kedden elfogadta a velenjei szénbánya fokozatos bezárását szabályozó törvényt, amely 20 éves leállítási programot tartalmaz és a dolgozók szociális védelmét rögzíti, összhangban az ország 2033-ig tartó szénkivezetési stratégiájával.
2026. 02. 04. 00:30
Megosztás:

Bitcoin-zuhanás: 15 hónapos mélypontra esett a kriptopiac vezéralakja

Egyre mélyebbre süllyed a Bitcoin: újabb sokk a kriptobefektetőknek, ahogy az esés a hagyományos tőzsdékre is átterjed. Bitcoin 15 hónapos mélyponton – mi történt a piaccal?
2026. 02. 03. 23:59
Megosztás:

Rekord hitelezési volumenről számoltak be a független pénzügyi közvetítők 2025 végén

Történelmi csúcsot ért el a független pénzügyi közvetítők által közvetített lakossági jelzáloghitel-volumen 2025 utolsó két hónapjában, elsősorban az Otthon Start Program piaci hatásának köszönhetően - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége (FPKOSZ) az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:30
Megosztás:

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:00
Megosztás:

A tavalyi az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben

Tavaly mintegy 1,17 millió tonna kőolajat hoztak felszínre a magyarországi mezőkből, a kétezres években ez a legmagasabb mutató. Földgázból 2 milliárd köbmétert közelítő mennyiséget emeltek ki, ezt meghaladó termelés legutóbb 2013-ban volt - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága kedden közös közleményben.
2026. 02. 03. 22:00
Megosztás:

Állatvédelmi ösztöndíjprogram indul állatotthon-vezető és állatgondozó képzésre

Negyvenegyen vehetnek részt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatvédelmi ösztöndíjprogramjában - tudatta az alapítvány közleményben az MTI-vel kedden.
2026. 02. 03. 21:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluták, amelyeket most érdemes megvenni a piaci vérengzés közepette: Digitap ($TAP) a 2026-os év biztonságos menedéke

Miközben a Bitcoin 78 000 dollár körül mozog (11%-os heti csökkenéssel), a befektetők újragondolják a nagyobb kriptovalutákról alkotott véleményüket. Az okos tőke most védekező altcoinok felé áramlik, amelyek akkor is képesek növekedni, amikor a piac gyenge.
2026. 02. 03. 21:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező keresztény egyházak és civil szervezetek egy héten keresztül több mint 60 településen közel 200 programmal várják országszerte és határon túl az érdeklődőket, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 20:30
Megosztás:

Nyárra újraindul a vonatforgalom Veszprém és Ajka között

Lezárult a jogi csatározás, ami a közbeszerzési eljáráson induló cégek között zajlott: miután a közbeszerzési döntőbíróság végleges nyertest hirdetett, kedden sor kerül a kivitelezői szerződés aláírására. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. pénteken átveszi a munkaterületet, és legfeljebb 150 nap alatt befejezi a 20-as vasútvonal érintett szakaszának helyreállítását. A kivitelezés utolsó szakasza már a vasúti forgalom mellett zajlik, így a második negyedév végére pótlóbuszok után újra vonatok szállíthatják az utasokat Veszprém és Ajka között is - ismertette a tárca.
2026. 02. 03. 20:00
Megosztás:

Zuhanórepülés előtt a Bitcoin? Galaxy Digital elemzője 63 ezer dolláros mélypontot jósol

A kriptopiaci szereplők ismét lélegzetvisszafojtva figyelik a Bitcoin mozgását, miután a Galaxy Digital kutatási igazgatója, Alex Thorn komoly árfolyamzuhanás lehetőségére figyelmeztetett. Vajon elérheti a BTC ismét az 56-63 ezer dolláros tartományt?
2026. 02. 03. 19:30
Megosztás:

Jelentettek a techszektor óriásai – a piac felemásan reagált

Megérkeztek az első gyorsjelentések a technológiai óriásoktól, az eredmények pedig vegyes képet mutatnak: míg a Microsoft és a Meta bevételei felülmúlták az elemzői várakozásokat, addig a Tesla árbevétele elmaradt az előrejelzésektől, ugyanakkor az egy részvényre jutó nyeresége meghaladta az elemzők által várt szintet. A tőzsdezárás utáni kereskedésben eltérően reagáltak a részvények: a Microsoft papírjai mintegy 5%-ot estek, a Tesla több mint 2%-kal erősödött, a Meta árfolyama pedig több mint 8%-kal emelkedett. A helyzetet a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői értékelték.
2026. 02. 03. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma

Spanyolország 96,7 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 3,2 százalékkal többet mint 2024-ben, ezzel a számuk már a harmadik egymást követő évben döntött rekordot - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
2026. 02. 03. 18:30
Megosztás:

A rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

A januári rendkívüli hideg miatt bevezetett rezsistop a kormány 2013-ban elindított rezsivédelmi politikájának általános elveivel összhangban a kedvezményeket mindenki számára azonos feltételekkel biztosítja; az intézkedés kiterjed a távhőre, a földgázra és a villamos energiára, valamint minden számlázási módra – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 03. 18:00
Megosztás:

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Az elmúlt napokban több tízezer magyar vállalkozás, köztük könyvelőirodák, ingatlanközvetítők és székhelyszolgáltatók kaptak kézhez egy rendkívül összetett, 101 kérdésből álló megfelelési kérdéssort a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az adóhatóság a válaszok alapján kockázati kategóriákba sorolja a cégeket, ami meghatározza a jövőbeli ellenőrzések gyakoriságát és a bírságok mértékét is. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász, pénzmosás elleni eljárások szakértője szerint mindez egy új korszak kezdete, amelyben a pénzmosás elleni küzdelem a mindennapi üzletmenet részévé válik.
2026. 02. 03. 17:30
Megosztás:

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Ha nem is a családi házak fénykora volt az elmúlt néhány hónap a hazai ingatlanpiacon, azért a kereslet nem szűnt meg irántuk. Ráadásul most ebben a kategóriában nagyobbat lehetett alkudni, mint a lakásoknál.
2026. 02. 03. 17:00
Megosztás:

Biztonságosak-e a hazai termésű almák?

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 03. 16:30
Megosztás: