Már nem ingyenes a gyorsteszt Németországban

Megszüntették hétfőtől Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) gyorsteszt-szolgáltatás ingyenességét, az intézkedéstől az oltási hajlandóság növekedését várják.

Már nem ingyenes a gyorsteszt Németországban

Az antigén gyorstesztért 10 és 40 euró (3600 - 14 400 forint) közötti összeget kell fizetni. Országszerte jellemző, hogy a repülőtereken a legdrágább a szolgáltatás. Fizetni azoknak kell, akik elzárkóznak a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltástól. Továbbra is ingyenes a gyorsteszt mindazoknak, akik valamilyen okból - például életkor, terhesség első három hónapja vagy az oltást kizáró betegség miatt - nem kaphatnak vakcinát.
    
Az oltással nem rendelkezőknek számos helyzetben szükségük van friss negatív gyorsteszt leletre az úgynevezett 3G-szabály miatt. A szabály - amelynek elnevezését a "beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek" (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték - előírja, hogy a teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken, és kereshetnek fel például fodrászatot, a többiek viszont csakis friss negatív SARS-CoV-2 teszttel.
    
Ugyancsak az oltási hajlandóság növelését szolgálja az a szintén hétfőtől érvényes szabály, hogy nem pótolják ki többé közpénzből mindazok jövedelmét, akik az oltás hiánya miatt karanténba kerülnek, holott beadathatták volna a vakcinát.
    
Az átoltottsági arány a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) becslése szerint a felnőttek körében 80 százalék körül lehet. A becslés az RKI rendszeresen elvégzett reprezentatív felmérésein alapul, amelyben azt kérdezik a résztvevőktől, hogy beadatták-e a Covid-19 ellen védő oltást. A hivatalos adatok alacsonyabb átoltottságot jeleznek, mint az önbevalláson alapuló RKI-s felmérések. A szövetségi kormány hétfőn frissített kimutatása szerint az oltási kampány eddigi 290 napja alatt 109 millió adag vakcinát adtak be, és a felnőtt lakosság 69 százaléka rendelkezik teljes oltással. A lakosság egészét tekintve legalább egy adag oltást 68,5 százalék - 56 991 542 ember - kapott. Teljes oltással a lakosság 65,3 százaléka - 54 265 293 ember - rendelkezik.
    
Az RKI hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 3111 új fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez kismértékű növekedés az egy héttel korábbi 3088-hoz képest. Az új esetekkel együtt 4 313 384 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban a járvány tavaly kora tavaszi kezdete óta. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 7 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 94 209-re emelkedett.


Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás:

Ismét az AI-hoz kapcsolódó csiprészvények húzták felfelé az amerikai piacokat

A Nasdaq 0,5%-os emelkedéssel kedden történelmi csúcson zárt, amit a Micron Technology (+5%), a Sandisk (+7%) és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése támogatott. Az S&P 500 közel stagnált, míg a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 09. 23. 11:00
Megosztás:

Nagy nap jön a Micron részvényeseknek - Most érdemes beszállni?

Egyetlen évszám mozgathatja meg a Micron részvényét: nagy nap közeleg. Szeptember 30-án fontos próba vár az AI-boom egyik leglátványosabb nyertesére.
2026. 09. 23. 10:30
Megosztás:

6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?

Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
2026. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot

A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
2026. 09. 23. 09:30
Megosztás: