Mától igényelhetőek a Demján Sándor Program EXIM-es termékei

Az EXIM Magyarország a Demján Sándor Program keretében öt új finanszírozási konstrukciót indított, melyek célja a fenntartható fejlődés támogatása, a magyar vállalkozások exportképességének erősítése, valamint külföldi beruházásaik finanszírozása. Az új konstrukciókra a vállalkozások mától már be is nyújthatják a hitelkérelmeiket a kereskedelmi bankoknál, illetve az EXIM-nél.

Mától igényelhetőek a Demján Sándor Program EXIM-es termékei

Az EXIM Magyarország január 6-tól megnyitja a vállalkozások előtt a Demján Sándor Program keretében indított gazdaságélénkítő kezdeményezéseit. Az EXIM négy termékkel biztosítja, hogy a hazai, még nem exportáló cégek sikerrel növeljék versenyképességüket, a már exportáló vállalatok pedig a nemzetközi piacon erősítsék pozícióikat, emellett a kiemelkedő adottságokkal rendelkező hazai vállalkozások célzott külföldi beruházásainak megvalósításához is nyújt hitelkonstrukciót. 

A Demján Sándor Program 2025-ben összesen 1400 milliárd forint megmozgatásával járul hozzá a hazai vállalkozások fejlesztéseihez, amellyel a kormány a 3%-ot meghaladó GDP-növekedési célkitűzést kívánja elérni. A Program elsődleges célja, hogy hatékony megoldásokat kínáljon a magyar vállalkozások kihívásaira, valamint segítse a családokat a stabilabb pénzügyi háttér kialakításában, ezzel együtt lehetőséget biztosítson a hazai és külpiaci beruházásokra, új munkahelyeket teremtsen és elősegítse a kkv-k méretének megduplázását.

„Az új Demján Sándor Program rugalmas megoldásokat kínál a mai gazdasági környezethez való alkalmazkodásra, és kiemelt figyelmet fordít a fenntartható beruházásokra. Komoly érdeklődésre számítunk a cégek részéről, a legfontosabb idei célkitűzésünk a program sikeres megvalósítása, hogy minél hamarabb a legalkalmasabb vállalkozásokhoz kerülhessenek a források” – mondta Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország elnök-vezérigazgatója.

Az EXIM Magyarország újraindítja többek között a korábbi nagysikerű „Jövő Exportőrei Beruházási Hitelt”, amelyet az exportáló és nem exportáló vállalkozások egyaránt elérhetnek. A termék célja, hogy kedvező finanszírozási lehetőségekkel segítse a belföldi beruházások és fejlesztések megvalósítását, hozzájárulva a cégek versenyképességének erősítéséhez. A hitel széles körű felhasználási lehetőséget kínál, így támogatja a kapacitásbővítést, új termékek bevezetését, innovatív technológiák alkalmazását, valamint gépek, berendezések és immateriális javak beszerzését. Az ügyfelek számára különösen előnyös a kedvező, fix kamatozás: forint alapon évi 5,2%–7,2%, euróban pedig 3,75%–5,75% között érhető el a konstrukció, akár 10 éves futamidővel.

Az EXIM Magyarország ismét elérhetővé teszi a „Jövő Exportőrei Zöld Beruházási Hitelt” is, amely a hazai vállalkozások energiahatékonysági, megújulóenergia-termelő és egyéb zöld beruházásait támogatja, elősegítve nemzetközi versenyképességüket. Az EXIM 100 milliárd forintot dedikáltan zöld beruházások finanszírozására különít el. A konstrukció kimagaslóan kedvező, fix – forint alapon évi 3,2%–5,2%, euróban pedig 2,75%–4,75% – kamatozással érhető el. Ráadásul a termék esetében saját erő biztosítása sem szükséges, a támogatási jogcím függvényében. A befogadható hitelcélokat az EXIM Zöld Finanszírozási Keretrendszere határozza meg, így biztosítva a fenntarthatósági elvek érvényesülését.

Szintén újraindul az exportőröket és elsőkörös beszállítókat célzó „Exportélénkítő Beruházási Hitel”. A konstrukció exportkapacitást generáló beruházások – legyenek azok megkezdett vagy új projektek – finanszírozására igényelhető, az agrárszektorban is. A hitel fix kamatozású, a kamat mértéke forint alapon évi 6,8%–10,2%, euróban 3,31%–6,7% között alakul. A futamidő akár 10 évig is terjedhet, így ez a konstrukció ugyancsak hosszú távú, stabil finanszírozást kínál a vállalkozások számára.

Az „Exportélénkítő Lízing” olyan vállalkozások számára nyújt nyíltvégű és zártvégű pénzügyi lízinget, amelyek exporttevékenységük bővítéséhez, nemzetközi versenyképességük növeléséhez vagy belföldi beruházásaik megvalósításához keresnek gyors finanszírozási megoldást. A konstrukció az exportőrök és elsőkörös beszállítók igényeire szabva segíti műszaki és egyéb berendezések, gépek, haszongépjárművek, valamint mezőgazdasági eszközök beszerzését. A konstrukció szintén fix kamatozású, a kamat mértéke forint alapon évi 6,8%–10,2%, euróban 3,31%–6,7% között alakul, a futamidő pedig akár 5 évig is terjedhet.

A nemzetközi szinten is versenyképes hazai vállalatok számára az EXIM elindította a „Kifektetési Hitelt”, amely kifejezetten már a nagyobb volumenű, külföldi befektetéseket hivatott támogatni. A program célja, hogy hozzájáruljon a gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításához, növelje a külföldön működő hazai tulajdonú vállalatok számát így javítva a profitegyenleget. A konstrukció legalább 2 milliárd forintos hitelt biztosít európai országokban cégrészesedés-vásárlásra, ingatlanbefektetésre, valamint többségi tulajdon megszerzésére. A hitel fix kamatozással, piaci árazás mellett, legfeljebb 10 éves futamidővel érhető el, az EXIM Magyarország közvetlen finanszírozásában.

A hiteligényeket elsősorban a kereskedelmi bankokon keresztül lehet benyújtani, szektormegkötés nélkül. A Kifektetési Hitel iránt az EXIM Magyarországnál közvetlenül lehet érdeklődni. A konstrukciók végső ügyfélkamata függ az aktuális kamatkörnyezettől, a hiteligénylő ügyfél minősítésétől és az ügylet fedezettségétől.


100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás: