Megbírságolták Belgium két legnagyobb nemzetközi repülőterét

z adatvédelmi szabályok megsértése miatt a belga illetékes hatóság bírságot szabott ki a brüsszeli Zaventem, valamint charleroi-i repülőtérre, amiért a koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként hőmérsékletellenőrzést végeztek a váróhelyiségbe érkező utasokon - jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.

Megbírságolták Belgium két legnagyobb nemzetközi repülőterét

A belga repülőterek 2020-ban kezdték meg az utasok hőmérsékletének mérését, hogy így próbálják kiszűrni a koronavírussal fertőzötteket. A 38 fok feletti testhőmérsékletű utasoktól megtagadhatták a beszállást. A belga adatvédelmi hatóság szerint a két repülőtér megsértette az adatvédelmi szabályokat, ezért a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérre 200 ezer (mintegy 74 millió forint), a főként fapados járatokat fogadó charleroi-i repülőtérre 100 ezer eurós (mintegy 37 millió forint) büntetést szabott ki.

A hatóság szerint a testhőmérséklet-adatok az egészséggel kapcsolatos személyes adatnak számítanak. A közegészségügyi vészhelyzet ellenére a repülőtereknek nem volt jogalapja az épületbe lépő utasok, illetve kísérőik testhőmérséklet-adatainak feldolgozására. Emlékeztettek: korábban már figyelmeztették a repülőtereket arra, hogy az intézkedés nem törvényes.

A Politico című brüsszeli hírportálnak a Zaventem repülőtér egyik illetékese azt mondta, nagyon csalódottak a hatóság döntése miatt, és vitatják, hogy a légikikötőnek ne lett volna jogalapja hőkamera használatára. A brüsszeli repülőtér rendkívül óvatos volt a hőmérséklet-ellenőrzés esetében - monda a neve elhallgatását kérő illetékes. Közölte: az intézkedésről tájékoztatták az utasokat, a mért hőmérséklet pedig csak néhány másodpercig volt látható a képernyőn. A hőmérséklet-adatokat bemutató képeket csak az arra felhatalmazott személyzet elemezte, a szerzett információt pedig nem kapcsolták más személyes adatokhoz - tette hozzá.

Hőkamerát a zaventemi repülőtér 2020 júniusa és 2021 januárja között, a charleroi-i repülőtér 2020 júniusa és 2021 márciusa között alkalmazott.

XRP árfolyam-előrejelzés: Az XRP háromszorozhat 2026-ig, de a Layer Brett akár 100 dollárt 10 000 dollárrá alakíthat

Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
2025. 08. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcsra gyorsult az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 08. 22. 22:00
Megosztás:

A Cardano két alternatívája, amelyek 2025-ben akár 250 dollárt 250 000 dollárrá alakíthatnak

A Cardano régóta része a kriptovilágnak, és hírnevét a „lassan, de biztosan” megközelítéssel építette fel.
2025. 08. 22. 21:00
Megosztás:

A Gazdasági Versenyhivatal azt állapította meg, hogy árréscsökkentés eredményes, mert csökkentette az érintett termékek árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismételten visszautasítja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közvetlenül, illetve a médián keresztül politikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni a versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatairól szóló, még nem lezárt jelentéstervezeteit.
2025. 08. 22. 20:00
Megosztás:

5 legjobb kriptovaluta, amelyet érdemes megvásárolni augusztusban a 20–50-szeres hozam reményében 2026 előtt: Chainlink, Pi Coin, HBAR, Polkadot és Layer Brett

A kriptopiac augusztusi fókuszában azok az új hullámos érmék állnak, amelyek magas növekedési potenciállal rendelkeznek – és ezek közül is kiemelkedik a Layer Brett.
2025. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Gyengébb lett a második negyedéves német GDP

Gyengébben alakult a második negyedévi német GDP-növekedés az előzetes jelentéshez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2025. 08. 22. 18:00
Megosztás:

Az arany és ezüstbánya cégek második negyedéves eredménye jelentősen felülmúlta a várakozásokat

Az arany és ezüstbánya részvények jelentős meglepetést okoztak a második negyedévben, a magas arany- és ezüstárak segítettek. Az arany második negyedéves 3.289 dolláros unciánkénti átlagára meghaladta az első negyedéves 2.861 dollárt.
2025. 08. 22. 17:00
Megosztás:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon

Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
2025. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok

A beszerzési menedzser-indexek – elsősorban a feldolgozóipari alindex váratlan javulása miatt – az euróövezetben és az USA-ban is erősebbek lettek a vártnál.
2025. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Estek a főbb amerikai indexek, a piacok Jerome Powell beszédét várják

A csütörtöki kereskedés során a Wall Street főbb indexei mérsékelt csökkenéssel zártak, a befektetők kivárnak a Fed-elnök mai, Jackson Hole-i beszéde előtt. Az S&P 500 0,4%-kal esett vissza, az indexet alkotó 11 szektorból 9 vesztett értékéből.
2025. 08. 22. 13:00
Megosztás:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Csütörtökön visszafogott hangulat uralkodott az európai piacokon, miközben a befektetők a Federal Reserve Jackson Hole-i szimpóziumára várnak, ahol Jerome Powell pénteki beszéde irányt mutathat az amerikai kamatpolitika jövőjéről.
2025. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Ethereum, Cardano és Dogecoin új csúcsokra tör 2025-ben, de a Layer Brett lehet a következő 100-szorozó kriptó

Jól látható, hogy olyan érmék, mint az Ethereum, a Cardano és a Dogecoin új történelmi csúcsokat céloznak meg 2025-re.
2025. 08. 22. 11:00
Megosztás:

Alig változott péntek reggelre a forint

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 22. 10:00
Megosztás:

A legjobb altcoinok, amelyeket érdemes megvásárolni 2025 augusztusában: Dogecoin, Cardano és egy új, virális ETH L2 projekt 5000%-os staking hozammal

Ahogy a 2025-ös kriptopiaci bikafutás egyre gyorsul, a befektetők gőzerővel keresik a legjobb altcoinokat, amelyeket érdemes lehet megvásárolni 2025 augusztusában. Miközben a már jól bejáratott szereplők, mint a Dogecoin és a Cardano stabil teljesítményt nyújtanak, az igazi lehetőség azokban az új kriptovalutákban rejlik, amelyek az elsöprő mémenergiát új generációs hasznossággal ötvözik.
2025. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: újabb támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál

Az éjszaka folyamán kaptuk a hírt, hogy ismételten - rövid időn belül immár harmadszor - támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál. A Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt! - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. 08. 22. 08:15
Megosztás:

Lassul a magyar luxusingatlanpiac és a hazai vevők kerültek többségbe

A vevői kivárás és a csökkenő külföldi kereslet miatt érezhetően lassul a magyar luxusingatlanpiac. Szeder Krisztina, a Duna House Prime ingatlanszakértője szerint a luxusingatlanok értékesítése sokszor nem hónapok, hanem évek kérdése, így az eladók számára az egyik legnagyobb próbatétel a türelem.
2025. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Itt a meglepő bizonyíték: a tavalyi nagy pörgés után év elején már csak minimális növekedésre futotta a magyar lakáspiacon

Meglepő adatokkal szolgált az idei első negyedévet illetően az Eurostat, hiszen a magyar piacon mindössze 1,5%-kal emelkedett a lakáspiaci tranzakciók száma 2024 hasonló időszakához képest, ez pedig a visszaesést produkáló Írország, Málta és Ciprus után a negyedik legrosszabb statisztika az adatot szolgáltató 17 európai ország közül. Mindez azért lehet meglepetés, mert az év eleje itthon a közbeszédben épp arról szólt, hogy nagyon erős az érdeklődés, amit újabb intézkedések is támogattak. Ilyen volt a SZÉP kártyákon szereplő összeg felhasználhatósága, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felszabadítása, illetve a lakossági állampapírokból felszabaduló jelentős kamat- és tőkefizetés. Azonban a jelek szerint ez sem mozgatta meg igazán a lakáspiacot, inkább csak az érdeklődés volt erős, kevésbé tükröződött ez tranzakciókban.
2025. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Az amerikai gazdasági teljesítmény növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
2025. 08. 22. 03:00
Megosztás:

Itt a nagy pálinka törvény! A NAV döntése a pálinkafőzés mennyiségi korlátozásáról

A szabályozás alapján bárki, aki betöltötte a 18. életévét, és saját gyümölcsöt termeszt, jogosult arra, hogy a saját terméséből párlatot állítson elő.
2025. 08. 22. 02:00
Megosztás: