Megújult a Sponge ökoszisztémája - Ismét mesés hozamok a láthatáron?

Negatív hangulatban indult az év a kriptoszektor számára, a Sponge azonban ennek ellenére idáig kiválóan teljesített.

Megújult a Sponge ökoszisztémája - Ismét mesés hozamok a láthatáron?

Hála a fejlesztők kitartó munkájának, a teljes ökoszisztéma alapjaiban fog megújulni, amivel a korai befektetők ismét történelmi hozamokhoz juthatna hozzá.

Ennek keretén belül hamarosan elérhetővé fog válni egy play-to-earn játék, továbbá egy új ERC-20 kriptó, a SPONGEV2.

Amennyiben egy izgalmas és magas megtérüléssel kecsegtető befektetést keresel a Sponge-ot kár lenne kihagynod.

A Sponge V2 összeköti a mém és a P2E szektorokat

A Sponge V2 egy új, továbbfejlesztett verziója az eredeti Sponge tokeneknek.

A Sponge első verziója 2023 május első hetében vált elérhetővé, majd röviddel az indulását követően már közel 100 millió dolláros mérettel rendelkezett. A futam során így azok, akik még időben bevásároltak valóban 100-szoros hozamra tehettek szert.

A fantasztikus sikereket követően az árfolyam konszolidálódni kezdett, majd egy viszonylag alacsony, ám stabil árfolyamon megállapodott.

A hosszas téli álom oka elsősorban az volt, hogy a SPONGE semmilyen valós felhasználási móddal nem rendelkezett, így az új kereskedők számára kevésbé volt vonzó befektetési lehetőség.

A mostani fejlesztésnek hála azonban egy izgalmas játékban lehet majd felhasználni a második generációs szivacsos kriptót. 

A P2E kalandok során más befektetőkkel tudunk majd versenyezni, amivel a legügyesebbek rendszeres időközönként juthatnak majd hozzá magas jutalmakhoz. A játékból egy ingyenes verzió is elérhető lesz, vagyis azok is élvezhetik a kalandokat, akik csak jól szeretnének szórakozni.

Azt elnézve, hogy mekkora mérettel és növekedési potenciállal rendelkezik a P2E szektor, a SPONGE előreláthatólag elképesztő sikereket érhet el a játékkal. Elemzők szerint ugyanis 2023-ra éves szinten a szektor mérete akár 65 százalékkal is növekedhet.

SpongeV2 vásárlása itt

Érj el magas passzív jövedelmet a stake-to-bridge protokoll segítségével

A P2E játék mellett a SPONGEV2 további különlegessége, hogy hagyományos módon nem lehet belőle vásárolni.

Vagyis annak ellenére, hogy a SPONGE 11 különböző kriptotőzsdén érhető el, a SPONGEV2-höz kizárólag a projekt eredeti (sponge.vip) weboldalán keresztül lehet hozzájutni.

A stake-to-bridge protokoll segítségével le tudod kötni az első generációs szivacsos tokeneket, majd jutalom formájában már a SPONGEV2-t fogod megkapni.

A jutalom mértéke írásunk idején éves szinten több mint 400 százalék. Ez azt jelenti, hogy mindössze 100 SPONGE lekötésével egy évvel később már 500 V2-es altcoin lesz a birtokodban.

Fontos azonban kiemelni, hogy a jutalom mértéke a stakelt tokenek mennyiségével változni fog, így várhatóan a később már csak alacsonyabb jutalmakhoz lehet hozzáférni.

Tartsd azonban szem előtt, hogy a weboldalon keresztül újonnan vásárolt tokenek automatikusan lekötésre fognak kerülni. Ezzel a megoldással a készítőknek az a célja, hogy idővel kivezessék az első generációs SPONGE-ot.

Mennyit erősödhet a SPONGEV2 értéke a listázás után?

Köszönhetően az egyedi protokollnak amit a SPONGEV2 rendszere használ, a kínálat viszonylag alacsony maradhat, miközben a kereslet folyamatosan magas marad.

Így amikor elérhetővé válnak a kriptók különböző CEX és DEX tőzsdéken, az első tulajdonosok fantasztikus hozamra számíthatnak.

Nem elképzelhetetlen, hogy akár még a PEPE vagy a SHIB korai sikereit is meg lehet majd ismételni a SPONGEV2 segítségével.

Arról nem is beszélve, hogy a felhasználási módja miatt az új kriptó képes lesz tartósan megőrizni az értékét. 

Végezetül a mostani, enyhén negatív piaci hangulat ellenére sokan úgy látják 2024 lehet a kriptópénzek egyik legjobb éve. A spot Bitcoin ETF potenciális engedélyezésével a teljes altcoinszektor is virágzásnak indulhat.

Ilyenkor rendszerint a mém tokenek teljesítménye a legjobb, vagyis nem csak fundamentális, hanem makrogazdasági erők is a SPONGEV2 tulajdonosok malmára hajthatják a vizet. 

Ilyen elképesztő háttérrel pedig nem biztos, hogy megengedheted magadnak, hogy kihagyd az év talán legjobb lehetőségét!

Amennyiben szeretnéd alaposabban is megismerni a Sponge-ot, abban az esetben látogass el a projekt magyar nyelven is elérhető weboldalára, még ma!

Irány a Sponge weboldala!

Ezek is érdekelhetnek:

A ChatGPT szerint ezt a két kriptót érdemes 2024-ben beszerezni

Kétéves csúcson a Bitcoin - Merre tovább?

A legjobb kripto 1 dollár alatt 2024-ben – A legolcsóbb kriptovaluta

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás: