Mennyit keres egy gyárigazgató? És egy műszaki igazgató fizetése mennyi?

Ma már bruttó hárommillió forint felett keresnek a gyárigazgatók a Wyser kutatása szerint, de kétmillió közelében van a műszaki igazgatók fizetése is. A felmérés alapján a gyártás-termelésben azonban egyáltalán nem az alapbér a legfontosabb, a vezetőket számos tényező befolyásolja a munkahelyváltásban. Sokan szívesen dolgoznának vidéken, kedvelik az európai és a magyar tulajdonú cégeket, illetve akár multiktól is elcsábíthatóak egy kedvező ajánlattal.

 Mennyit keres egy gyárigazgató? És egy műszaki igazgató fizetése mennyi?

Idén 10% feletti mértékben nőnek a vezetői fizetések a gyártás-termelésben a Wyser kutatása szerint. A legnagyobb béremelést a kutatás-fejlesztési területen dolgozók kapták, ahol a keresetek 13% feletti mértékben nőttek. Mindez rámutat arra, hogy az iparban továbbra is dinamikus béremelkedés látható, ami vezetői szinten is érvényesül. A gyárigazgatók bére immár átlépte a bruttó 3 millió forintot, akiket a műszaki igazgatók követnek 1,9 millió forinttal. A klasszikus funkcionális területeken dolgozó vezetők – pl. mérnökség, minőségbiztosítás, kutatás-fejlesztés – átlagosan 1,6 milliós bérre számíthatnak.

A Wyser kutatásából azonban kiderült, hogy a vezetőknek nem az alapbér a legfontosabb tényező, amikor döntenek egy cég mellett: a bónusz, a cégkultúra, a szektor, a lokáció, illetve az is fontos, hogy milyen hátterű a vállalat. „A válaszadók mindössze 50%-a szerint fontos az alapbér, vagyis az ideális juttatási csomagban vannak ennél meghatározóbb elemek is. A megkérdezettek 90%-ának fontos, hogy mekkora bónuszra számíthatnak” – mondta Szalai Bence, a Wyser Technology üzletágának vezetője.

Ezek a szakemberek tehát bíznak magukban annyira, hogy képesek elérni a kitűzött célokat, ezért a teljesítményalapú bérezés felé igyekeznek terelni a juttatási csomagjukat. Kifejezetten fontos számukra az egészségügyi biztosítás, a nyugdíj-előtakarékosság, illetve a részvénycsomag is.

Fontos lenne számukra az otthoni munkavégzés is, ám ez sok vállalatnál nem honosodott meg. A gyártás-termelésben dolgozó vezetők körében ezért egyre nagyobb feszültséget okoz, hogy továbbra sem terjedt el általánosan a home office, miközben ma már a gazdaság szinte minden szegmensében van lehetőség otthoni munkavégzésre. A gyártás-termelésben a vezetők, mérnökök esetében a home office irányába való elmozdulás a vállalat emberközpontúságát jelzi, hiánya miatt viszont megkérdőjeleződhet a munkavállalók elkötelezettsége – állapítja meg a kutatás.

Habár sokan azt gondolják, hogy Budapest dominanciája megkérdőjelezhetetlen, a Wyser kutatása szerint a vezetők nyitottak a vidéki pozíciókra is. A válaszadók 55%-a akár el is költözne abból a városból, ahol él egy jobb ajánlat, projekt, innovatívabb technológia vagy szakmai kihívás miatt. A bérek azonban régiónként eltérnek. Az általános piaci helyzet szerint ahogy Kelet-Magyarországról haladunk Nyugat-Magyarország felé, úgy nőnek a fizetések. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fizetései minimum 20%-kal maradnak el Győr-Moson-Sopron megye kereseteitől, azonos munkakörben.

Az autóipar a legvonzóbb szektor, ahol a válaszadók több mint 70%-a szívesen dolgozna. Az autóipar hosszú ideje meghatározó a magyar feldolgozóiparban, klasszikus húzóágazat, és folyamatos megújulásra törekszik. Most komoly átalakuláson megy keresztül, ám úgy tűnik, hogy ez inkább vonzó a dolgozóknak, mintsem kockázatként értékelnék. A második legnépszerűbb iparág az elektronika, amely válságállóbb, mint az autógyártás. Érdekes, hogy a harmadik helyen nem egy olyan klasszikus iparág végzett, mint a műanyaggyártás vagy a fémmegmunkálás, hanem a repülőgépipar, ahol a személy- és légiszállítás erősödése látható. „Vonzóak a vezetők számára az innovatív technológiák és termékek, a megújuló energia és az elektromos autózás, illetve az okos rendszerek fejlesztése, amelyekkel könnyebb bevonzani a tehetségeket. A zöldmezős beruházásoknál pedig olyan újdonságot lehet létrehozni, ami mindig izgalmas” – mondta Szalai Bence.

A vezetőknek a legszimpatikusabb cégkultúra a német, ilyen hátterű cégeknél a válaszadók közel 70%-a szívesen dolgozna, amelynek történelmi okai lehetnek. A kutatás alapján a második legkedveltebb cégkultúra a skandináv, amely a hasonló a némethez, de emberközpontúbb. „A válaszadók 55%-a szívesen dolgozna hazai tulajdonú cégnél, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalatok is képesek olyan kedvező munkakörülményeket, színvonalat, pályaképet biztosítani, mint a nyugati multinacionális cégek” – mutatott rá Szalai Bence. A nagyobb magyar vállalatok tehát a kutatás szerint abszolút versenyképesek a multikkal szemben.

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás: