Milyen most a magyar üzleti szolgáltató szektor?

Az utóbbi évtizedekben sorra települtek az üzleti szolgáltató központok a közép-európai régióba, és ezek egyre növekvő mértékben járulnak hozzá mind az anyavállalatok, mind pedig a régió gazdaságának teljesítményéhez – állapítja meg az iparág érettségét vizsgáló tanulmányában a Deloitte. Az ABSL Hungary-vel (Association of Business Service Leaders in Hungary) közösen végzett elemzés szerint jelen gazdasági környezetben még inkább felértékelődik ezen vállalatok szerepe, ráadásul a magyar központok átlagosan jobban teljesítenek régiós versenytársaiknál.

Milyen most a magyar üzleti szolgáltató szektor?

Látványos fejlődésen mentek keresztül a régióban működő szolgáltató központok az utóbbi húsz évben – derül ki a Deloitte első alkalommal elkészített, kifejezetten a közép-európai üzleti szolgáltatóközpontok érettségi szintjét felmérő tanulmányából. A megállapítás gyakorlatilag az összes vizsgált országra (Bulgária, Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia) érvényes. Ehhez adódik hozzá, hogy a jelenlegi, folyamatosan változó gazdasági környezetben még inkább felértékelődött az üzleti szolgáltatók szerepe, melyek fontos eszközei a működési hatékonyság javításának, a magas szolgáltatási minőség biztosításának és az innovációnak, ezzel hozzájárulva a vállalatok versenyelőnyének növeléséhez.

Közép-Európa elsősorban a kedvező üzleti környezet, a képzett munkaerő és a költséghatékonyság miatt lett a szolgáltatóközpontok egyik legfontosabb terepe. Ugyanakkor a Global Business Services (GBS) szektor az Európai Unió egészében megkerülhetetlenné vált: ma már az övezet GDP-jének 11 százalékát állítják elő ezek a cégek. Magyarország szempontjából kedvező hír, hogy a hazai üzleti szolgáltatóközpontok átlagos érettségi mutatója meghaladja a régiós átlagot: a Deloitte felmérése szerint a Magyarországon működő üzleti szolgáltató központok több mint fele már érett fejlődési szakaszban van, sőt, közülük kettő már a legfelső kategóriába lépett. Lukács Eszter, a Deloitte GBS tanácsadási igazgatója szerint ez azt mutatja, hogy nagyon jók a magyarországi központok fejlődési lehetőségei. „Proaktív növekedési stratégiák, tudatos tervezés és folyamatos fejlődés szükséges ahhoz, hogy a szolgáltató központok tovább növelni tudják hozzáadott értéküket és hozzájáruljanak az anyavállalatok üzleti teljesítményéhez, ezáltal tovább erősítve Közép-Európa gazdaságának szerepét a GBS lokációk között” – szögezte le Lukács Eszter.

Akárcsak Közép-Európában, nálunk is a munkaszervezésben a leginkább fejlettek a vizsgált üzleti szolgáltatók, a legalacsonyabb érettségi szintet pedig a szervezeti dimenzióban érték el, ezzel kijelölve a GBS vezetők számára a fő fejlesztési irányt. Az elemzés egyúttal összehasonlítási alapként is szolgál, mely lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy értékeljék teljesítményüket az iparági szabványokhoz viszonyítva, és azonosítsák a potenciális fejlesztési területeket.

A tanulmány eredményei alapján a legtöbb üzleti szolgáltató központ a régióban jelenleg a teljesítő vagy az érett kategóriába sorolható, azaz ezek a cégek egyértelműen felfelé mozognak a bejárható fejlődési pályán. A válaszadók szerint a központok kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a technológiai fejlődésre, élen járnak például a távoli munkavégzés támogatásában és fejlesztésében. Ezzel a régió gazdaságának fontos katalizátorai ezeken a területeken, például a tehetségek felkarolásában, valamint az innovatív technológiák adaptálásában.

„Az érett fázisban működő szolgáltatóközpontok fontos motorjai a vállalati kompetenciafejlesztésnek egyedi technológiai készségek és end-to-end folyamati tudás kialakítása révén” – vélekedett Illés Gábor, a kutatásban részt vevő Syngenta üzleti szolgáltató központ vezetője. Hozzátette: az átlag feletti fejlettségű szolgáltatóközpontok nem csupán hozzájárulnak, hanem kifejezetten az élen járnak az anyavállalatok számára hasznot hozó kezdeményezések kialakításában és megvalósításában.

Erősödött kissé a forint hétfő reggelre

Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél azonban gyengébben állt.
2026. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Új irányt keresnek a borászatok a Kis-Balatonnál a fiatalok elérésére

A Balaton térségében a hagyományos bortermelés egyre kevésbé biztosítja a fennmaradást a fogyasztási szokások változása és az amerikai szőlőkabóca pusztítása miatt.
2026. 04. 27. 08:00
Megosztás:

Elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó

A terveknek megfelelően elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó - közölte vasárnap este a Buckingham-palota.
2026. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap Balatonalmádiban civil szervezetek.
2026. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
2026. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetés - 45% nyereség egy hét alatt

Altcoin-robbanás a piacon: ez a 10 kriptó tarolta le az elmúlt hetet. Az elmúlt napokban ismét felpezsdült a kriptovaluta-piac, és több kisebb-nagyobb projekt is látványos raliba kezdett.
2026. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke sem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. 04. 26. 22:00
Megosztás:

3 ígéretes kripto befektetés, amelyekre most érdemes figyelni

Ahogy a kriptovaluta-piac ismét erőre kap, a befektetők figyelme egyre inkább a valódi értéket kínáló altcoinokra irányul. A spekuláció helyét fokozatosan átveszi a fundamentális megközelítés, ahol a használhatóság (utility), a skálázhatóság (scalability) és a hosszú távú növekedési potenciál kerül előtérbe. Ebben a környezetben három projekt különösen kiemelkedik: Binance Coin, Cardano és Polkadot.
2026. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás: