Minden, amit a 2022-es SZJA visszatérítésről tudni kell

Varga Mihály Pénzügyminiszter már korábban bejelentette, hogy a gyermeket nevelő szülőknek visszajár a 2021-ben befizetett személyi jövedelem adójuk (SZJA), aminek felső határa az átlagbér éves adótartalma. Azt korábban is lehetett tudni, hogy több, mint 1,9 millió érintett összesen 600 milliárd forint visszatérítésre lesz jogosult, az alábbiakban a KCG Partners jogi szakértői azt foglalták össze, hogy pontosan miként.

Minden, amit a 2022-es SZJA visszatérítésről tudni kell

Kiknek jár a visszatérítés?

A visszatérítés azoknak jár, akik a 2021-es év legalább egy napján családi kedvezményre jogosultak voltak. E körben tehát a jogosultság ténye számít, a visszatérítés annak is jár, aki egyébként nem veszi igénybe a családi kedvezményt. A családi kedvezményre jogosultak:

- A gyermekük - függetlenül annak számától - után családi pótlékra jogosultak, tehát a kedvezmény a gyermeket közösen, egy háztartásban nevelő szülők közül mindkettőt megilleti függetlenül attól, hogy házasságban élnek (pl. élettársi kapcsolat esetén az élettárs is, ha ő is jogosult családi pótlékra),

- A várandós nő a családi kedvezményre magzat után, a várandóság 91. napjától jogosult, és jogosult a visszatérítésre a várandós nő házastársa is.

A családi pótlékra egyedülállóként jogosult szülőnek is jár az adóvisszatérítés, illetve azok az elvált szülők, akik közös gyermekeiket felváltva gondozzák és emiatt 50-50 százalékban kapják a családi pótlékot, és ugyanilyen arányban érvényesíthetik a családi kedvezményt, mindketten (teljes összegben) jogosultak az adó-visszatérítésre.

Mely jövedelmek után jár a visszatérítés?

A visszatérítés három adózói körre terjed ki:

- SZJA szerint adózók az ún. összevont adóalapba tartozó jövedelmeik tekintetében.

- A KATA-s kisadózók.

- Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) szerint adózók.

Mi tartozik az összevont adóalapba?

- Nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül például a munkabér, közfoglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem.

- Önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül például a megbízás díj, az egyéni vállalkozók kivétje, ingó vagy – termőföldnek nem minősülő – ingatlan bérbeadásából, illetve magánszálláshely szolgáltatásból származó jövedelem.

- Valamint az egyéb jövedelmek.

A visszatérítés nem vonatkozik ugyanakkor a külön adózó jövedelmekre: az osztalékból, az ingatlan értékesítésből, a tőzsdei nyereségből, a kamatból vagy az árfolyamnyereségből származó jövedelmek után megfizetett személyi jövedelemadóból nem jár visszatérítés (akkor sem, ha egyébként az összevont adóalap után megfizetett adó nem éri el a felső határ összegét).

Mekkora összeg jár vissza?

A visszatérítés összegét

- az összevonat adóalap alapján - igénybe vett kedvezmények levonása után - ténylegesen megfizetett SZJA összege

- KATA-soknál a tételes adó 25%-a;

- EKHO-sok esetében az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás SZJA-nak minősülő része, amely 9,5%.

A visszatérítés felső határa 2020. december havi adatok alapján számolt éves átlagbér adótartama, azaz legfeljebb 809.000 Ft. A felső korlát abban az esetben sem változik, amennyiben valamely jogosultnak több jogviszony tekintetében is jár a visszatérítés.

Az adóvisszatérítés mértékét az alábbi táblázatok szemlélteti a különböző keresettel és adózási formával rendelkezők vonatkozásában:

*2021. évi kötelező minimálbér
** 2020. december havi bruttó átlagkereset

A visszatérítés ugyanakkor minden esetben csak a ténylegesen megfizetett adó után jár. Ebből következik, hogy amennyiben a családi kedvezményre jogosult családi kedvezményt vagy egyéb (személyi-, első házasok-) adókedvezményt, jóváírást érvényesít az összevont adóalap terhére, vagy a kisadózó - pl. a járványra tekintettel - szüneteltette tevékenységét és nem fizetett átalányadót, úgy a visszatérítés csak a csökkentett összegekre, azok erejéig alkalmazható.

A családi kedvezmény figyelembevételével természetesen a fenti táblázatban foglalt összegek is módosulnak, a nevelt gyermekek számának függvényében is. Míg családi kedvezmény nélkül a 2020-as átlagbér esetében is érvényesíthető a maximális visszatérítés, úgy a családi adókedvezmény mellett egy gyermekkel havi bruttó 500 ezer forint felett, két gyermekkel 700 ezer forint feletti, három gyerekkel pedig jóval 1 millió forint feletti fizetés esetén lehet élni a teljes adóvisszatérítéssel.

Fontos szabály viszont, hogy az 1+1%-os felajánlás összegét a visszatérítés nem csökkenti, így az anélkül számított magasabb összegre tehető meg.

Hogyan kapják meg a jogosultak a visszatérítést?

Automatikusan, további teendő nélkül. A legtöbb esetben a szükséges adatok az adóhatóság rendelkezésére állnak a megszerzett jövedelemre vonatkozó adatokból (a munkáltatótól /kifizetőtől).

Nyilatkozattal, a kisadózók, illetve akiknek a kiutaláshoz szükséges adatait nem ismeri az adóhatóság, 2021. december 31-ig nyilatkozatot tehetnek a szükséges adatok (bankszámlaszám, postai cím) tekintetében a „VISSZADO” nyomtatványon, amely 2021. október 31-től áll majd rendelkezésre és benyújtható elektronikusan és postai úton is.

Az SZJA-bevallásban: Azoknak a jogosultaknak, akiknek a jövedelméről az adóhatóságnak nincs információja és azoknak, akik az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után maguk fizetik az SZJA-t - például külföldi munkáltatótól szerzett munkabér, egyéni vállalkozói, őstermelői jövedelmet szerző szülőknek, magánszemély bérlőknek történő ingatlan bérbeadás esetén - a bevallás tervezet kitöltésével, illetve módosításával van lehetőségük igényelni a visszatérítést.

Mikor várható az utalás?

Az adóhatóság az automatikus visszatérítéseket 2022. február 15. napjáig, illetve a bevallás alapján történő visszatérítéseket legkorábban 2022. március 1. napjától utalja ki.


Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?

Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
2026. 09. 25. 05:00
Megosztás:

Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
2026. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén

Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 25. 03:30
Megosztás:

OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján.
2026. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás:

A törvényt elfogadták! Fúrt kutat így lehet használni Magyarországon

A fúrt kutak szabályozása az elmúlt években jelentősen megváltozott, és a mai napig számos félreértés övezi, hogy egy ingatlantulajdonos mikor használhatja engedély vagy bejelentés nélkül a kertjében található kutat.
2026. 09. 25. 01:30
Megosztás:

Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?

Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
2026. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból

A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
2026. 09. 25. 00:05
Megosztás:

Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen

Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2026. 09. 24. 23:00
Megosztás:

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás: