Minuszban zártak az európai tőzsdék

London kivételével csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A befektetők a koronavírus-járvány alakulására, az amerikai kamatemelési kilátásokra és az euróövezeti gazdaság novemberi teljesítményét tükröző adatokra figyeltek.

Minuszban zártak az európai tőzsdék

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 1,28 százalékos mínuszban, 479,24 ponton zárt. A nap vesztesei 3,1 százalékos eséssel a technológiai vállalatok voltak, de a legtöbb szektor mínuszban fejezte be a kereskedést.
    
A londoni FTSE-100 mutató 0,15 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 1,11 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,85 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,62 százalékos, a madridi IBEX-35 index pedig 0,07 százalékos mínuszban fejezte be a napot. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 1,20 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,26 százalékkal esett.
    
Bár a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet előzetesen közölt beszerzésimenedzser-indexei az euróövezeti gazdasági aktivitás erősödéséről tanúskodtak, a járványhelyzet romlása és az emelkedő árak beárnyékolták a decemberi kilátásokat. A közeljövőre vonatkozó üzleti várakozások februári mélypontra estek vissza.  
    
A piacok még mindig latolgatják azt is, hogy milyen következményekkel járhat az, hogy Joe Biden amerikai elnök Jerome Powellt jelölte a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve élére, így Powell második negyedéves mandátumát kezdheti meg jövőre. A lépés felerősítette azokat a várakozásokat, hogy a Fed tovább halad a monetáris politika eddig kijelölt útvonalán.
    
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,11 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as index 0,22 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,04 százalékos mínuszban állt.
    
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
    
Este fél hat után a januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,71 százalékos pluszban, 81,86 dolláron, a  WTI pedig 2,06 százalékos nyereségben, 78,33 dolláron forgott.
    
Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 1,24 százalékkal 1782,64 dollárra, decemberi szállításra pedig 1,27 százalékkal 1783,30 dollárra esett a New York-i árupiacon.
    
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1269 dollárt adtak, 0,31 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.


A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás:

Szlovéniában csökken a benzin, drágul a dízel kedden

Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
2026. 06. 08. 17:30
Megosztás:

Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése

Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
2026. 06. 08. 17:00
Megosztás:

Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára

Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
2026. 06. 08. 16:30
Megosztás:

A női vállalkozók 58%-a tapasztalt már hátrányt a neme miatt - az empátiát elvárják tőlük az üzleti életben

Nem veszik őket komolyan, többet kell bizonyítaniuk a férfiaknál - a női vállalkozók nagy része találkozott már negatív megkülönböztetéssel az üzleti életben. A Számlázz.hu felmérést készített, amelyből az is kiderül, mivel töltenék a felszabadult idejüket a női vezetők, valamint vállalkozók.
2026. 06. 08. 16:00
Megosztás:

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A COVID, a chiphiány és a geopolitikai válságok után a gyártási képesség kritikus nemzeti erőforrássá vált – ez volt a Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik fő üzenete. A Hungaroringen bemutatott 115 pályázat azt jelezte, hogy a hazai célgépgyártás nem laboratóriumi fejlesztésekre, hanem a műhelyszinten megoldott, gyakorlati ipari problémákra épül. A szakmai megszólalók szerint minden sikeresen megtervezett magyar célgép csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, miközben a gépek és szállítóeszközök exporttöbblete 2025 első félévében elérte a 10,9 milliárd eurót.
2026. 06. 08. 15:30
Megosztás: