Nagy Márton: jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Nagy Márton: jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Nagy Márton a nyolc elemből álló program egyik legfontosabb részének a Széchenyi Kártya Programot nevezte, amelynél tovább csökkentették a kamatokat, a beruházási hitelek esetén 3 százalékra, az egyéb hiteleknél pedig 4,5 százalékra.

Az alacsonyabb kamatok hatására nő a vállalatok hitelkereslete, a kamatcsökkentés óta 240 milliárd forint hiteligény érkezett, ami 20 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A tárca várakozása szerint idén akár 150 milliárd forinttal több beruházási hitelt is kihelyezhetnek a bankok a Széchenyi Kártya Program keretében - ismertette.

Az 1+1 KKV beruházásélénkítő támogatási program 48 milliárd forintos keretéből már mintegy 30 milliárd forintról született támogatói döntés, várhatóan május végéig odaítélik majd a teljes keretet, amiből összesen 450-500 vállalkozás kap támogatást - közölte Nagy Márton.

A miniszter hozzátette: a programra 1885 pályázat érkezett 137 milliárd forint értékben, tehát jóval több a rendelkezésre álló keretnél, ezért megpróbálnak további finanszírozást biztosítani más, visszatérítendő forrásokból.

Exportösztönző hitelprogramokra 350 milliárd forint áll rendelkezésre, a program kezdete óta 194 hazai vállalkozás kérelmét fogadták be összesen 108,5 milliárd forint értékben.

A kifektetést támogató hitelprogram keretében eddig öt, összesen 329 milliárd forint értékű kérelmet fogadtak be, és egy folyósítás már történt 53,2 milliárd forint értékben. A kifektetési tőkeprogramban 10 igénylés érkezett mintegy 67 milliárd forint értékben, eddig egy, csaknem 20 milliárd forintos szerződést kötöttek meg.

Nagy Márton ismertette: a KKV tőkefinanszírozási program iránt több mint 1800 kis- és középvállalkozás érdeklődött, közülük 1107 regisztrált is. A szakmai és pénzügyi feltételeknek eddig 286 vállalkozás felelt meg, 4 befektetési döntés született 1 milliárd forint értékben, és jelenleg 200 projekt elbírálása van folyamatban.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet, hogy folyamatosan elérhetők az uniós vállalkozásfejlesztési források a kkv-szektor számára GINOP Plusz keretében.

A kormány az adminisztrációs terhek csökkentésével is támogatja a kkv-kat, és jelentősen bővítették a piacinál jóval kedvezőbb áramárra jogosult mikrovállalkozások körét - jelezte.

Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" programról elmondta: az önerő nélkül elérhető lehetőségre több mint 9200 mikro- és kisvállalkozás regisztrált, már több mint 4900 támogatási kérelmet benyújtottak, az igényelt összeg 6,2 milliárd forint. Eddig csaknem 2300 vállalkozás kapott támogatást mintegy 3 milliárd forint értékben. A program kerete 9 milliárd forint, a tárca arra számít, hogy összesen 7000 vállalkozás veheti majd igénybe ezt a forrást.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: nagy esélye van annak, hogy az árréscsökkentési intézkedést nem vezetik ki május 31. után, és várhatóan a háztartási cikkekre is kiterjesztik majd.

Kifejtette: az intézkedés akkor vezethető ki kockázatmentesen, ha tartósan 5 százalék alá esik az élelmiszerinfláció. Ha a kormány a meghosszabbítása mellett dönt, akkor az várhatóan a nyár végéig tart majd - közölte.

Az élelmiszerek esetében felmerült még 10 termékkör, amelyek bevonását vizsgálják az érintett körbe, de egyelőre megvárják, hogy alakul májusban és júniusban az infláció - tette hozzá.

A miniszter elmondta: a jövő héten tárgyal a kormány az árréscsökkentés kiterjesztéséről a háztartási cikkekre, piperecikkekre, gyermekápolási termékekre. Ebben a körben 25-30 termékkategóriát vizsgálnak, ami több ezer különböző tételt jelenthet.

Az intézkedésről Nagy Márton úgy fogalmazott: felmerült, hogy van-e jogosultsága egy másik formában történő, akár végleges fenntartásának is, és hozzátette, hogy sok országban vezettek be tartósan hasonló döntéseket.

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás: