Nagy minuszban zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2037,91 pontos, 4,45 százalékos csökkenéssel, 43 731,25 ponton zárt hétfőn.

Nagy minuszban zárt a BÉT

A részvénypiac forgalma 79,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az ukrajnai háború miatt zárt jelentős mínuszban a Budapesti Értéktőzsde hétfőn, óriási forgalomban.

Kiemelte, a legnagyobb mínuszban az OTP zárt, a Mol viszont annak ellenére pluszban fejezte be a kereskedést, hogy napközben extra szabályozás érkezett az olajárra: a kormány hétfőtől 480 forintban maximálja az üzemanyagok nagykereskedelmi árát is. Ez a Molnak jelentős "pénzébe" kerülhet, ha május közepéig marad a szabályozás, akkor ez 5-6 milliárd forint veszteséget jelenthet. Ennél még nagyobb lehet a társaság kára, ha a szabályozás hatálya tovább tart, az olajár jelentősen emelkedik, illetve a forint gyengül. Rámutatott arra, hogy a Richter nagyon kedvező eredményt közölt hajnalban, de az orosz kitettség miatt enyhén mínuszban zárt a papír.

A nemzetközi tőzsdékhez képest a BÉT alulteljesített. A külföldi tőzsdéken már nyugodtabb a helyzet az orosz-ukrán tárgyalások hírére - jegyezte meg Török Lajos.

A Mol 130 forinttal, 5,28 százalékkal 2590 forintra erősödött, 12,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 2000 forinttal, 13,56 százalékkal 12 750 forintra csökkent, forgalmuk 58,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,5 forinttal, 2,00 százalékkal 416,50 forintra esett, forgalma 379,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,62 százalékkal 6965 forintra gyengült, a részvények forgalma 7,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3765,10 ponton zárt hétfőn, ez 147,87 pontos, 3,78 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.


Banki pályára lépnek a stabilcoinok: a LayerZero és az Anchorage összeköti a blokkláncokat

Egy gyors blokkláncos utalás önmagában kevés ahhoz, hogy egy bank vagy egy globális fizetési szolgáltató stabilcoint építsen a működésébe. A LayerZero szerint a tömeges elterjedéshez ellenőrizhető tartalékok, egyértelmű jogi felelősség és szabályozott kibocsátás is kell. Az Anchorage Digitallal kötött megállapodása azt mutathatja meg, hogyan találkoznak ezek az elvárások a blokkláncok közötti átjárhatósággal.
2026. 09. 24. 03:00
Megosztás:

Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás: