Negyedével növelte bevételét és közel duplájára bővítette nyereségét 2024-ben a ViVeTech Nyrt., amely idén először osztalékot is fizet

24 százalékos növekedéssel, közel 1,4 milliárd forintra növelte nettó árbevételét a 2024-es évben a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég a 2023-ban elért mintegy 1,1 milliárd forintról. A ViVeTech Nyrt. adózott eredménye ezzel párhuzamosan a tavalyi évben 95 százalékkal, 128,8 millió forintra bővült a 2023. évi 66,2 millió forintos szintről - derül ki a társaság mai napon publikált, magyar számviteli szabályok szerinti nem konszolidált éves beszámolójának közgyűlési előterjesztéséből. A Társaság májusi közgyűlése az Igazgatóság osztalékfizetési javaslatáról is dönt majd.

Negyedével növelte bevételét és közel duplájára bővítette nyereségét 2024-ben  a ViVeTech Nyrt., amely idén először osztalékot is fizet

Az EBITDA és az adózás előtti eredmény is jelentősen bővült

A ViVeTech Nyrt. 2024-ben is folytatta lendületes növekedését, amelynek köszönhetően nettó árbevétele 24 százalékkal, közel 1,4 milliárd forintra bővült. A kibervédelmi cég ezzel párhuzamosan 30 százalékkal magasabb, 216 millió forintos EBITDA-t ért el a tavalyi évben, szemben a 2023-as 166 millió forintos szinttel. A 2024-es üzleti évben a társaság adózás előtti eredménye – az egy évvel korábbi 68,1 millió forintos szintről – 86 százalékos növekedéssel, 126,4 millió forintra emelkedett - derül ki a cég 2025. évi rendes közgyűlésének előterjesztéseiből és határozati javaslataiból, köztük a 2024-es év pénzügyi eredményeiről készített beszámoló és üzleti jelentés tervezetéből.

Új osztalékpapír a Budapesti Értéktőzsdén

A ViVeTech Nyrt. igazgatósága februárban az idei évtől érvényes osztalékpolitika elfogadásáról döntött. Ennek értelmében a Társaság 2025. május 22-én tartandó közgyűlése elé beterjesztett, az eredmény-felhasználásra vonatkozó határozati javaslat szerint a ViVeTech Nyrt. a 2024-es, 128,8 millió forint összegű nyereségéből törzsrészvényenként két forintos, összesen mintegy 24,3 millió forint osztalékot fizet, míg az adózott eredménye fennmaradó részét – azaz 104,5 millió forintot – eredménytartalékba helyezi.

A ViVeTech Nyrt. részvények árfolyama a BÉT-en

2025-ben is 20 százalékot meghaladó árbevétel-növekedés várható

„A ViVeTech gazdálkodásával kapcsolatos fő törekvéseink 2025-ben is változatlanok: tartjuk a szigorú költségkontrollt, továbbá kiemelt figyelmet fordítunk a jövedelmezőség javítására és a cash-flow helyzet stabilizálására. Ezek mellett folytatjuk nemzetközi üzletfejlesztési stratégiánk megvalósítását, amellyel összhangban 2024-ben vezető izraeli és német kiberbiztonsági technológiai vállalatokkal építettünk ki partnerkapcsolatokat, illetve terveink szerint létrehozzuk a Lengyelországtól Törökországig terjedő régióra fókuszáló IT viszonteladói-integrátori hálózatunkat is” - mondta el Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója. „Mindezek eredményeképpen az idei évben a ViVeTech 20 százalékot meghaladó árbevétel-növekedéssel számol” - tette hozzá.

A 2011-ben alapított, magyar tulajdonú ViVeTech Nyrt. IT-biztonsági megoldásaival többek között hazai és nemzetközi kritikus infrastruktúra-szolgáltatók, az egészségügy, a közlekedés és a közigazgatás területén működő ügyfelei kibertámadások elleni védekezését segíti.

A ViVeTech részvénye 2022. május 31-én került bevezetésre a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra specializált Xtend piacára, a Társaság nyilvános tulajdonban lévő részvényeinek aránya jelenleg 18,68 százalék. A ViVeTech árfolyama az elmúlt egy évben – a korábbi időszakhoz képest jelentős forgalomnövekedés mellett – több mint 120 százalékkal emelkedett, a papír záró ára 2025. április 24-én 290 forint volt.

2025. május 6-án a ViVeTech Nyrt. is részt vesz előadóként, illetve az esemény főtámogatójaként a hazai technológiai szektorban rejlő befektetési lehetőségeket bemutató Techinvest 2025 konferencián. A rendezvényen – amely a regisztrálók számára ingyenes – elsősorban a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett technológiai cégek, továbbá a Budapesti Értéktőzsde vezetői tartanak előadásokat.

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás: