Nem bíznak a külföldről behozott autókban, mégis veszik azt a magyarok

Friss kutatások szerint Európában – Bulgária kivételével – a magyarországi használtautó-vásárlók a leginkább szkeptikusak a külföldről származó használt autókkal szemben. Ám ha azt vesszük, hogy milyen nagy százalékban találunk importált járműveket a piacon, illetve hogy az autók átlagos életkora 15 év, ez a tény nem is olyan meglepő.

Nem bíznak a külföldről behozott autókban, mégis veszik azt a magyarok

A magyarok érthető módon óvatosak, amikor használt járművet vásárolnak, hiszen sokan szereztek már rossz tapasztalatokat. Ebben a bizalmatlan légkörben azonban a tisztességes és becsületes kereskedők is komoly dilemmával szembesülnek – hogyan érhetik el, hogy a vásárlók megbízzanak bennük, és hogyan kerülhetik el a használt autók esetében gyakran alkalmazott megtévesztéseket?
Bizalmatlanság a használtautó-piacon

Nagy Gábor, a Schiller Autó Család kereskedelmi vezetője szerint a vásárlók gyakran bizalmatlanok az importjárművek minőségét illetően.

„A vásárlók leginkább a Magyarországon forgalomba helyezett használt autókban bíznak azt remélve, hogy így ellenőrizhető az autók előélete, kilométeróra állása, szerviz múltja, esetleges sérülései. A Magyarországon forgalomba helyezett autókkal kapcsolatban az ingyenesen lekérdezhető Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP) adatai nyújtanak információkat, de a 2019 előtti időszakra ezen a felületen nincsenek a baleseti károkra vonatkozóan elérhető adatok. A külföldön forgalomba helyezett autókról még ennyi információ sincsen, így a vásárló kénytelen megbízni a külföldi kereskedés által elmondottakban, vagy az autóhoz kapott dokumentumok leírásaiban.”– árulja el Nagy.

Használt járművek vásárlásakor a magyarok okkal tartanak a csalásoktól. A kilométeróra visszatekerése hazánkban bűncselekménynek számít, ennek ellenére úgy tűnik, mégis bevett gyakorlat – az összes jármű mintegy 14%-a hamis kilométeróra állást mutat.

A helyzeten az sem segít, hogy 2018-tól Magyarországon magáncégek végzik a műszaki ellenőrzéseket. A kilométeróra-számláló visszaállításának szabályozása a gyakorlatban meglehetősen laza. Sőt, egyes jelentések szerint az ellenőrök gyakran még javasolják is a sofőröknek, hogy a gyanú elkerülése érdekében inkább állítsák „előre” a kilométeróra állást.

A kialakult helyzet megoldásában sokat segíthetnek az autótörténeti jelentések: a járművek történeti adatainak ellenőrzésével a Schiller Autó Család például biztosabb lehet abban, hogy jó állapotban lévő autókat kínál az ügyfeleinek. Idővel pedig nőni fog a vásárlók bizalma a cég iránt.

Nagy így foglalja össze a folyamatot: „Minden általunk megvásárolni tervezett autó az átvételt megelőzően alapos műszaki állapotfelmérésen vesz részt, melyen az autót kipróbálva, majd megemelve alulról-felülről, kívülről-belülről átvizsgáljuk Amennyiben szükséges, a rendelkezésre álló adatbázisok alapján utánajárunk annak is, hogy mit lehet tudni az autó történetéről. Ehhez ma már a carVertical szolgáltatásait is használjuk." Az import autók esetében gyakoribb a meghamisított járműtörténet

Kelet- és Közép-Európába sok használt autót hoznak be Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból. A legtöbb csalás akkor történik, miközben a járművet egyik országból a másikba szállítják.

Nagy elmondja, hogy míg a Schiller Autó Család jelenleg nem importál járművet külföldről, addig „főleg olyan autók esetében használnak járműtörténet-ellenőrzést, amelyeket a jelenlegi tulajdonos külföldről vásárolt, vagy okkal feltételezhető, hogy valami nem stimmel a futásteljesítményben, illetve fennáll a gyanú, hogy az autó korábban sérülhetett.”

Nagy szerint azoknak, akik külföldről hoznak be autót, gyakran minimális információval kell beérniük. Lényegében arra kell hagyatkozniuk, amit a kinti kereskedő állít, vagy ami az autó dokumentumaiban szerepel.

„Volt egy eset, amikor az ügyfél egy egyébként nagyon jó állapotúnak tűnő autót akart eladni nekünk, de a carVertical segítségével időközben kiderítettük, hogy az autót külföldön összetörték és roncsként hozták be az országba. A járműtörténeti jelentésben még a roncstelepen készült fényképek is szerepeltek” – mondja Nagy.

Magyarországon a használt autók nagy százalékát külföldről hozzák be, ami arra utal, hogy a kilométerórák manipulálásának és a sérülések eltitkolásának kockázata igen magas.
Miért fontos az átláthatóság?

Az autók és egyéb gépjárművek vásárlása komoly kiadásnak számít. Sajnálatos módon a használtautó-piac átláthatóságának hiánya miatt gyakori, hogy a vásárlások balszerencsés beruházásnak bizonyulnak.

A vevőknek ismerniük kell az autó történetét, eredetét, és látniuk kell a fényképeket – az előzményekről szóló jelentések mindezeket elérhetővé teszik. Az átláthatóságból ráadásul nemcsak a vevők, hanem az eladók is profitálhatnak: a járművek tiszta előélete láttán az érdeklődőknek nemcsak az autókba vetett bizalmuk nő, hanem azt is remélhetik, hogy az eladók megtalálják a számukra legmegfelelőbb járművet.

„A becsületes használtautó-kereskedések számára rendkívül fontos, hogy valós információk álljanak rendelkezésükre, hiszen a hitelességük azon múlik, hogy el tudják-e adni a használt autókat minden olyan adattal és információval együtt, amely megfelelő pozícióba hozza őket a legjobb döntés meghozatalához és az autóvásárláshoz” – mondja Nagy.

Minőségi használt autókból hiány van a piacon. A kínált járművek sok esetben meglehetősen rossz állapotban vannak, ezért a kereskedők számára is kihívást jelenthet megbízható autót vásárolni és profitot termelni. A csalások különféle típusai is gyakoriak.

Az autósok új generációja ma már nagyobb tudással rendelkezik a különféle autós csalásokról és arról, hogy hogyan biztosíthatja be magát a megtévesztések ellen. Azok a cégek, amelyek átláthatóságot kínálnak a vásárlóknak, hosszú távon kétségtelenül előnyösebb helyzetben lesznek.


Nagy nap jön a Micron részvényeseknek - Most érdemes beszállni?

Egyetlen évszám mozgathatja meg a Micron részvényét: nagy nap közeleg. Szeptember 30-án fontos próba vár az AI-boom egyik leglátványosabb nyertesére.
2026. 09. 23. 10:30
Megosztás:

6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?

Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
2026. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot

A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
2026. 09. 23. 09:30
Megosztás:

A francia kormány meghosszabbítja az üzemanyagra nyújtott támogatást, és kibővíti a kedvezményezettek körét

Kibővíti a célzott támogatási intézkedéseket a francia kormány az üzemanyagárak emelkedése által súlyosan érintett szektorok dolgozói számára, hogy elejét vegye az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségnek.
2026. 09. 23. 09:00
Megosztás:

Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz

A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 23. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 23. 08:00
Megosztás:

Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma

Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
2026. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül

Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
2026. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvonalak középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi áramlás mindegyikének a főváros az egyik végpontja és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan reláció, amely Budapestet nem érinti.
2026. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat

Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
2026. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Michael Burry: shortoljuk bátran az AI részvényeket!

Michael Burry ráerősít az AI-részvények elleni fogadására: fordulat jöhet a chippiacon?
2026. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
2026. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába.
2026. 09. 23. 01:00
Megosztás:

Megmozdultak a bálnák: 2 milliárd dollár érkezett az XRP piacára

Látványos fordulat következett be az XRP piacán: a kriptovaluta három nap alatt 8,22 százalékkal drágult, miközben a nagybefektetők több mint 2 milliárd dollár értékben halmozták fel a tokent. Az árfolyam már az 1,55–1,60 dolláros ellenállási zónát ostromolja, a technikai indikátorok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a gyors emelkedés után rövid távú megtorpanás is következhet.
2026. 09. 22. 23:59
Megosztás:

Figyelmeztető jel az Nvidia részvényénél: mitől tart a piac?

Száguldó bevétel, közel duplázódó profit és mégis egyre visszafogottabb tőzsdei értékeltség: különös ellentmondás alakult ki az Nvidia körül. A mesterségesintelligencia-boom egyik legnagyobb nyertese a várt nyereségéhez képest több mint egy évtizede ritkán látott alacsony szorzón forog. A befektetők azt mérlegelik, meddig tarthat a rendkívüli növekedés, és mennyit őrizhet meg a chipóriás kiemelkedő jövedelmezőségéből.
2026. 09. 22. 23:00
Megosztás:

Rákapcsolt a Strive: újabb 1355 Bitcoint vásárolt a vállalat

Újabb nagyszabású Bitcoin-vásárlást jelentett be a dallasi központú Strive: a társaság öt nap alatt 1355 BTC-vel növelte készletét, amely így már 26 355 Bitcoinra emelkedett. A több mint 107 millió dolláros ügylet azt mutatja, hogy a vállalat a több hónapja tartó árfolyam-emelkedés ellenére sem lassítja felhalmozási stratégiáját.
2026. 09. 22. 22:00
Megosztás:

Elveszi a munkát az AI? A Meta újítása után drága meglepetés jöhet

A Meta Muse nevű mesterségesintelligencia-asszisztense újra előtérbe helyezte a kérdést: hány ember munkáját válthatják ki az algoritmusok? Miközben a vállalatok hatékonyabb működést és alacsonyabb költségeket remélnek, egy friss előrejelzés szerint az AI miatt elküldött dolgozók egy részére néhány éven belül ismét szükség lehet – ráadásul drágábban.
2026. 09. 22. 21:00
Megosztás:

Friss adatok a hazai biotermék piacról: egyre több bioélelmiszer kerül a kosarunkba, de lépést tud-e tartani a hazai kínálat?

Növekvő kereslet, bővülő piac és új lehetőségek a hazai élelmiszerágazat számára: az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) legfrissebb piacelemzése szerint a biotermékek kiskereskedelmi forgalma 2023 és 2025 között 28 százalékkal nőtt, elérve az 53,8 milliárd forintot, miközben az eladott mennyiség is 26 százalékkal bővült. A biotermékek értékesítési forgalma ezzel 14 százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a KSH által mért teljes élelmiszer- és italkiskereskedelemé, ami az erősödő fogyasztói keresletet és a kisebb inflációs kitettséget jelzi. A kedvező piaci trendek fontos növekedési lehetőséget jelentenek a hazai bioszektor számára: a következő évek fontos feladata, hogy a bővülő fogyasztói kereslet egyre nagyobb arányban találkozzon hazai alapanyagból előállított, magasabb hozzáadott értékű biotermékekkel.
2026. 09. 22. 20:30
Megosztás:

Orbán Anita és Tanács Zoltán is megszólalt Magyarország és Európa jövőjéről: tudásra, erőre és sebességre lesz szükség

A rendelkezésre álló munkaerő további bevonása és a beruházások önmagukban már nem biztosítanak elegendő alapot Magyarország hosszú távú felzárkózásához: a következő növekedési korszak egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogyan tud az ország nagyobb gazdasági értéket teremteni a rendelkezésére álló tudásból. Ez rajzolódott ki a Hungarian Business Leaders Forum 26. Pénzügyi Csúcstalálkozóján, ahol gazdasági döntéshozók, vállalatvezetők és közgazdászok vizsgálták Magyarország növekedési lehetőségeit.
2026. 09. 22. 20:00
Megosztás:

Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban átlagosan 225 gramm CO₂-egyenértékű kibocsátás kapcsolódott, 2026-ban már csak 173 gramm. A kedvező tendencia várhatóan a következő években is folytatódhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az Európai Unió villamosenergia-termelésének CO₂-intenzitása 2030-ra mintegy 90 gramm/kWh-ra csökkenhet.
2026. 09. 22. 19:00
Megosztás: