Nem bíznak az amerikaiak Biden cselekvőképességében

Egyre kevésbé bíznak az amerikaiak abban, hogy Joe Biden amerikai elnök megoldja a járvány okozta problémákat - derül ki az Axios nevű amerikai hírportál és az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutató vállalat kedden közzétett felméréséből.

Nem bíznak az amerikaiak Biden cselekvőképességében

A megkérdezett amerikai felnőttek mindössze 13 százaléka mondta azt, hogy az élete várhatóan hat hónapon belül visszatérhet a koronavírus előtti kerékvágásba. Ugyanerre a kérdésre júniusban még az emberek 36 százaléka válaszolt igennel. Megháromszorozódott - a júniusi 9-ről 30 százalékra nőtt - azoknak az amerikaiaknak a száma, akik úgy gondolják, hogy egy év is eltelhet, mire az életük visszatérhet a rendes kerékvágásba.
    
Szakértők szerint ez nem kedvező fejlemény Biden számára, aki azt ígérte az amerikai polgároknak, hogy úrrá lesz a koronavírus-járványon. "Miután a delta változat felütötte rút fejét, ez hatással volt az emberek életére, és most ehhez igazítják az elvárásaikat, ami nem jó neki (Bidennek)" - fogalmazott Cliff Young, az Ipsos amerikai közügyekkel foglalkozó elnöke az Axios hírportálnak adott nyilatkozatában.
    
Young kifejtette: Biden politikájának fő iránya az volt, hogy képes megoldást találni a járványra és a Covid-19 okozta problémákra. De most "nagyon nehéz helyzetben van" - tette hozzá.
    
A közvélemény-kutatás adatai szerint a republikánusok mindössze 2 százaléka mondta azt, hogy "nagyon" bízik az elnökben, de a demokrata pártiak körében is 45-ről 33 százalékra esett ez a mutató. A demokraták nagy része - 81 százalékuk - állította azt, hogy még "bizonyos mértékig"  bízik Bidenben, de ez az arány is elmarad a júniusi 88 százaléktól. A politikailag független válaszadók körében azok száma, akik "nagy mértékben" bíznak Bidenben, 17-ről 11 százalékra csökkent június óta.
    
"Ellenség hiányában a demokraták most az elnökkel fordulnak szembe, mert nem tudják, ki mást vádolhatnának" - mondta az Axiosnak Chris Jackson, az Ipsos alelnöke. "Az elnök támogatói közül sokan továbbra is nagyon aggódnak a Covid-19 miatt" - fogalmazott Jackson. Majd leszögezte: Biden rengeteg teret vesztett azzal, hogy ezek a csoportok azt gondolták, az életük a következő hat hónapban visszatérhet a rendes kerékvágásba.
    
A közvélemény-kutatás azt is megállapította: nincs egyetértés a megkérdezettek között abban, hogy mit kell tenni azokkal a munkavállalókkal, akik nem hajlandóak betartani az oltási előírásokat. A válaszadók 14 százaléka szerint ezeket a dolgozókat el kell bocsátani, 29 százalékuk szerint semmi nem történhet velük, 22 százalékuk azt mondta, hogy fizetés nélküli szabadságra kell küldeni őket, 21 százalékuk szerint távmunkában kellene dolgozniuk, a válaszadók 14 százaléka pedig azt mondta, nem tudja, mi történjen az oltást elutasítókkal.
    
A demokrata párti szavazók többsége azt támogatta, hogy bocsássák el őket, vagy vonják meg a fizetésüket. A republikánusok közül az elbocsátást, mint megoldást, a válaszadók mindössze 4 százaléka támogatta.

Újabb vámügyi megállapodást jelentett be Trump

Donald Trump bejelentette, hogy „teljes és átfogó” kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával. Ennek keretében az ázsiai ország exportjára kivetett vámok mértéke 15%-ra csökken 25%-ról, amivel Trump a hónap elején fenyegetőzött.
2025. 08. 01. 03:00
Megosztás:

Törvényi változás! Bajban leszel, ha élettársként éltek, nem pedig házasságban!

Sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, milyen jogi szabályok érvényesek az élettársi kapcsolatban élőkre – holott becslések szerint jelenleg mintegy egymillió magyar választotta ezt az együttélési formát. A MOKK által korábban készíttetett felmérés szerint az érintettek csupán kis része ismeri a rájuk vonatkozó vagyonjogi rendelkezéseket. Cikkünkből most minden fontos információ kiderül!
2025. 08. 01. 02:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj - házastárs vagy élettárs után jár több pénz ?

A hozzátartozói nyugellátásokra, így az özvegyi nyugdíjra való jogosultság egyik alapfeltétele, hogy az elhunyt személy nyugdíjasként hunyt el, vagy a jogszabályban előírt mennyiségű szolgálati idővel rendelkezett – olvasható az ado.hu szakportál egyik blogcikkében.
2025. 08. 01. 01:00
Megosztás:

Csökkentette keresleti előrejelzését az ArcelorMittal

Az Arcelormittal második negyedéves árbevétele 2%-kal 15,9 milliárd dollárra csökkent, de felülmúlta a 15,7 milliárdos piaci konszenzust.
2025. 08. 01. 00:05
Megosztás:

Várakozások felett teljesített a Meta

A Meta a második negyedévben is tartolt, az árbevétel 47,52 milliárd dollár lett, ami 22%-os éves növekedést jelent, meghaladva a 44,83 milliárd dolláros becslést.
2025. 07. 31. 23:00
Megosztás:

Gyenge lett az OMV második negyedéve, a környezet nem volt támogató

Ma jelent meg az OMV második negyedéves gyorsjelentése, ami működési oldalról hozta a várakozást: az 1,031 milliárd eurós tisztított működési nyereség megfelelt a vártnak.
2025. 07. 31. 22:00
Megosztás:

A Revolut lesz a leendő Audi F1 Csapat névadó partnere

A leendő Audi F1 Csapat és a Revolut, a több mint 60 millió ügyféllel rendelkező globális vezető fintech-szolgáltató egyesíti erőit egy mérföldkőnek számító megállapodás keretében, amelynek értelmében a Revolut a 2026-os FIA Forma-1-es bajnoki szezontól kezdve a csapat névadó partnere lesz.
2025. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Trump vámokat vezet be péntektől India ellen, ami emelte a nyersolaj árát

A kőolaj ára emelkedett a világpiacon, mivel péntektől Trump 25%-os vámot vezet be India ellen. Az amerikai elnök szerint az indiai finomítók orosz olajat dolgoznak fel, és az ország pedig orosz fegyvereket vásárol.
2025. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Forró augusztusban bíznak a sörgyártók

A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első félévben jelentősen csökkent hazai sörfogyasztás. Miközben a teljes sörpiac visszafogott dinamikát mutat, egyes termékkategóriák látványosan törnek előre, fokozatosan átalakítva a hazai sörtermelés szerkezetét.
2025. 07. 31. 19:00
Megosztás:

Otthon Start: A 3% csak a kezdet - ezen felül is sokat nyerhetünk a bankok versenyén

Az első lakásszerzőket célzó Otthon Start hitel szeptember 1-jén startol: 3%-os kedvezményes kamattal és maximum 50 millió forintos hitelösszeggel segíti a lakáshoz jutást. A money.hu szakértői arra számítanak, hogy akárcsak a CSOK Plusz esetében, a támogatott konstrukció indulásával párhuzamosan újra éles verseny alakulhat ki a bankok között, amelynek során számos kedvezményt kínálhatnak a pénzintézetek a jogszabályi kereteken túl is.
2025. 07. 31. 18:00
Megosztás:

Egy év alatt közel 3 millióval lett olcsóbb a Tesla Model 3

Látványos áresés jellemezte 2025 első felében a használt elektromos autók piacát Magyarországon. A Használtautó.hu összevetette 2024 és 2025 január-júniusra vonatkozóan a 10 legnépszerűbb elektromos autó adatait, ezek alapján az árzuhanás élén a Tesla állt. A Model 3 pedig ennek köszönhetően mára a legkeresettebb villanyautó lett hazánkban. A típus egy év alatt átlagosan 2,7 millió forinttal lett olcsóbb, ami 16,7%-os csökkenést jelent, miközben az érdeklődések száma közel háromszorosára nőtt.
2025. 07. 31. 17:00
Megosztás:

Könnyítés az exportáló vagy beszállító vállalkozásoknak – módosult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram felhívása

A mai napon megjelent a GINOP Plusz-1.4.5-25 „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó kombinált Hitelprogram” módosított felhívása, mely szerint könnyített feltételekkel érhetők el a kedvező támogatások a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozások számára.
2025. 07. 31. 16:00
Megosztás:

Többet netezhetünk külföldön

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt feladata a mobilpiaci verseny alakulásának nyomon követése, különös tekintettel az előfizetéses csomagok változásaira. Az idei év első fél évére vonatkozó elemzésből többek között az olvasható ki, hogy a három legnagyobb szolgálató megemelte díjcsomagjai roamingadatkeretét, és változtatott az előfizetéses csomagjainak az összetételén, valamint, hogy idén végül nem történt meg az inflációkövető díjkorrekció.
2025. 07. 31. 15:00
Megosztás:

Amerika Bitcoin-tartalékot halmoz – de egy apró szó aggodalmat kelt

A Fehér Ház nemrég nyilvánosságra hozta a régóta várt kriptopolitikai jelentést, amely megerősíti az Egyesült Államok stratégiai Bitcoin-tartalékát. Miközben a hír sokak számára megnyugtató, egyetlen szó komoly kérdéseket vet fel a digitális eszközök jövőbeli kormányzati kezelésével kapcsolatban. Nézzük, mi áll a sorok között, és mit jelenthet ez a kriptopiac számára!
2025. 07. 31. 14:00
Megosztás:

A pozitív GDP-adat miatti optimizmust Powell nyilatkozata hűtötte

Vegyesen zártak szerdán az amerikai indexek: az S&P 0,1%-kal, a Dow 0,4%-kal csökkent, míg a Nasdaq kismértékben emelkedett. Bár a részvénypiac a pozitív GDP-hírek hatására zöldben kezdte a napot, a Fed kamatdöntését követően – melynek során változatlanul hagyták az irányadó kamatlábat – elolvadtak az addigi pluszok.
2025. 07. 31. 13:00
Megosztás:

Trump kriptós csapata áttörő javaslatokat tett a digitális pénzügyek fellendítésére

Donald Trump elnök által létrehozott kripto-munkacsoport friss jelentésében határozott lépéseket sürget a digitális eszközök piacának szabályozása és fejlesztése érdekében. A cél világos: Amerika vezesse a blokklánc-forradalmat, és váljon a globális kriptogazdaság zászlóvivőjévé. A dokumentum javaslatai széleskörűek, és többek között a stabilcoin-szabályozástól kezdve a „wash sale” szabályokig számos sarkalatos kérdésre adnak választ. Nézzük, mi áll a háttérben, és hogyan írhatja át mindez a digitális pénzügyek jövőjét.
2025. 07. 31. 12:00
Megosztás:

Stagnáltak az európai indexek, várakozásokon felüli növekedést mutatott az eurózóna

Stagnáltak a főbb indexek Európában szerdán: a Stoxx 600, a CAC 40, és a FTSE 100 is nulla közeli teljesítményt mutatott, míg a DAX 0,2%-kal tudott növekedni.
2025. 07. 31. 10:00
Megosztás:

10 év alatt 3 autóval lett drágább egy lakás

Az elmúlt évtizedben látványosan megváltozott az ingatlanok és a családi autók relatív értéke Magyarországon. Míg korábban a saját ingatlan és az autó a legtöbb család számára hasonlóan fontos, státuszszimbólumként is értelmezhető vagyontárgynak számított, mára az ingatlanárak drasztikusan elszakadtak az autókétól — mind pénzügyi, mind társadalmi értelemben.
2025. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Technikai recesszió elkerülve: negyedéves alapon 0,4 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A KSH ma reggel tette közzé a második negyedéves GDP-re vonatkozó első gyorsbecslését. A tényadat most kisebb pozitív meglepetést hozott. Negyedéves összehasonlításban az általunk várt csak hajszálnyi, 0,1 százalékos növekedéssel szemben 0,4 százalékkal nőtt a GDP. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye április-júniusban az idén.
2025. 07. 31. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: Új otthontámogatás jön az állami foglalkoztatottaknak

Orbán Viktor közösségi oldalán új támogatást jelentett be a közszolgálatban dolgozók számára, amelynek keretében évi 1 millió forintos otthontámogatásban részesülhetnek a jogosultak.
2025. 07. 31. 07:00
Megosztás: