Nem módosította az alapkamatot a cseh jegybank

Nem módosította az eddigi 7 százalékos alapkamatot a cseh jegybanktanács - közölte Petra Krmelová, a pénzintézet szóvivője szerdán Prágában. Az alapkamat tavaly június óta ezen a szinten van.

Nem módosította az alapkamatot a cseh jegybank

Ez alapvetően annak eredménye, hogy tavaly júliusban Ales Michl váltotta fel Jirí Rusnokat a cseh nemzeti bank kormányzói tisztségében, ami a jegybank monetáris politikájának módosulásához vezetett. A cseh alapkamat 1999 óta a legmagasabb szinten van, miután korábban hétszer egymás után emelték az alapkamatot, legutóbb tavaly júniusban, 1,25 százalékponttal.

Míg Jirí Rusnok az alapkamatemelések híve volt, Ales Michl minden esetben a kamatemelések ellen szavazott. A kamatemelési döntéseket a jegybanktanács ismételten a folyamatosan emelkedő csehországi inflációval és az ukrajnai háború hatásaival indokolta. Tavaly júniusban 17,2 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban, az utóbbi hónapokban azonban csökken.

A jegybanktanács szerdai ülésén úgy döntött, hogy továbbra is beavatkozik a pénzpiacon a cseh korona árfolyamának stabilitása érdekében. Részleteket erről nem közöltek.

A lombard- és a diszkont-kamat nem változott, az előbbi 8 százalékon, az utóbbi pedig 6 százalékon maradt.

A cseh jegybanktanács szerdai döntései megfelelnek a pénzügyi elemzők várakozásainak - jegyezte meg a CTK hírügynökség. Az elemzők szerint az infláció alakulása, valamint a korona erősödése megfelel az általános várakozásoknak, ezért a jegybanktanácsnak nem volt oka beevatkozni a kamatokba. 

Új nyertesei vannak a lakáspiacnak a népszámlálási adatok alapján

Átrajzolták a korábbi évtizedek költözési térképét a legfrissebb népszámlálási adatok. Az ingatlan.com 2970 település több mint 720 ezer eladó lakás- és házhirdetése alapján összevetette népességszám és a lakásárak változásait. A nagyvárosok lakosságának csökkenésével párhuzamosan az agglomerációs településeké jellemzően nőtt alig több mint egy évtized alatt. Szintén sokan költöztek a Velencei-tó partjára és a Balaton melletti településekre. A vonzás- és nyaralókörzetek népszerűsége a lakóingatlanok árváltozásaiban is megmutatkozik.
2023. 06. 08. 04:00
Megosztás:

Megmaradt a magyarok vállalkozó kedve

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató szektorban figyelhető meg. A magyar vállalkozások negyede a mezőgazdaságban tevékenykedik, és 98 százalékuk mikrovállalkozás: alkalmazott nélkül, vagy néhány munkavállalóval működik. Az Erste felmérése szerint ők azok, akik nem hirdetnek és a vevőkörüket leginkább saját, személyes kapcsolatrendszerük alakítja.
2023. 06. 08. 03:30
Megosztás:

Óriásit zuhant a magyar ipar áprilisban

Nemcsak a kiskereskedelemben, hanem az ipari termelésben is a vártnál rosszabbul kezdődött a második negyedév. A KSH ma reggel közzétett adatai szerint az ipari termelés volumene éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. A tényadat jóval kedvezőtlenebb lett az általunk várt „mindössze” 1,1 százalékos éves visszaesésnél.
2023. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Kötelező a kéményseprés évente? Családi házak kéményseprési 2023-as szabályok

2016. július 1. óta a Katasztrófavédelem teljes körű kéményseprőipari közfeladatot lát el a lakosság körében azokon a településeken, amelyeken addig a katasztrófavédelem által kijelölt közérdekű szolgáltató biztosította az átmeneti ellátást, továbbá ott, ahol az önkormányzat felmondta a közszolgáltatási szerződését. Tevékenysége sormunka keretében és sormunka keretén kívül, megrendelés alapján ellátandó feladatokból áll - olvashatjuk a hivatalos állásfoglalást a Katasztrófavédelem honlapján. Mennyibe kerül a kéményseprés 2023-ban? Mik a kéményseprés szabályai a családi házak vonatkozásában 2023-ban?
2023. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Idén már 28 millió e-kereskedelmi csomagot vizsgált át a NAV

Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28 millió e-kereskedelmi csomag vizsgálatát végezte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta a NAV Repülőtéri Igazgatóságának igazgatója szerdán Alsónémediben.
2023. 06. 08. 01:30
Megosztás:

Magyarország a világ minden részéről várja a beruházókat

Magyarország gazdasága nyitott, a világ minden részéről várja a beruházókat - mondta szerdán a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Budapest Peace Forum konferenciáján a gazdaságfejlesztési miniszter.
2023. 06. 08. 01:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2023. 06. 08. 00:30
Megosztás:

Ki kapja a nyugdíjat, ha meghal a nyugdíjas?

Minden ember életében fontos a nyugdíjba vonulás, hiszen az érintett személy életének aktív szakasza lezárul. A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) a nyugdíj-ellátásban részesülők adatait egy – kilenc számjegyből álló – azonosító, az un. nyugdíj folyósítási törzsszám segítségével tartja nyilván. Amiről azonban a nyugdíjasok kevésbé, vagy épp egyáltalán nem tudnak az az, hogy kit illet meg a nyugdíj a nyugdíj-jogosult elhalálozása esetén?
2023. 06. 08. 00:01
Megosztás:

Ezt a francia használt autót lehetett leggyorsabban eladni májusban

A Kocsi.hu adatbázisa alapján az Opelekből kelt el a legtöbb használt autó májusban, a legtöbben a Volkswagenekre kereste. Az eladott dízelek aránya fokozatosan csökken, helyüket a hibrid, illetve az elektromos kocsik veszik át a használt piacon is. A leggyorsabban, átlagosan 61 nap alatt a Peugeot-k keltek el, míg az Alfa Romeókat jellemzően több mint 200 napig kellett hirdetni. A magyar használtautó vásárlók a német prémium márkákat akár 200 ezer kilométeres futásteljesítmény felett is szívesen veszik meg. Egyre keresettebbek az idősebb autók, a néhány éves kocsikra viszont lényegesen kevesebben szűrnek rá, mint egy évvel korábban.
2023. 06. 07. 23:30
Megosztás:

Már szocho nélkül is teljesült a kormány négyéves állampapírterve

Április végére átlépte a magyar háztartások állampapírban lévő vagyona a 11 ezer milliárd forintot. Az év második felében pedig még inkább az állampapíroknak fog lejteni a pálya a megtakarítási piacon a szocho-fizetés kiterjesztése miatt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Kényszerből előny: emiatt állhatnak át zöld működésre az irodaházak

A tavaly ősszel bekövetkezett gázáremelkedés hatására feje tetejére állt az irodaházak piaca, a magas fenntartási költségek miatt ugyanis a legtöbb üzemeltető zöld útra lépett. Kaloczkai Sándor, a Gree légkondicionálók műszaki vezetője arról beszélt, ma már nem az a kérdés, hogy az energiahatékonysági beruházások megtérülnek-e, hanem az, hogy azok nélkül a működés fenntartható marad-e. Zöld irányban is példaértékű a világ első számú klímamárkája magyarországi vezérképviseletének szarvasi irodaháza, a Hi-Tech épület ugyanis látványban és műszaki tartalomban is a világ elithez tartozik.
2023. 06. 07. 22:30
Megosztás:

Közvetlen EU-s forrásokhoz juthatnak Budapest és a közép-magyarországi régió kis- és középvállalkozásai is

2027-ig összesen 377 milliárd eurót különített el az Európai Unió az úgynevezett új prioritásokra, 24 szakmai program keretében. A pályázatokkal elérhető forrással olyan projekteket finanszíroznak, amelyek példamutatóak az Unió számára. Ezekre a forrásokra budapesti kkv-k is pályázhatnak – a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) erről tartott információs napot a vállalkozások számára.
2023. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Uniós döntés született az elektromos töltés áfája kapcsán

Fontos döntést hozott az Európai Unió Bírósága egy lengyel cég tervezett tevékenysége kapcsán. A közelmúltban közzétett döntés alapján termékértékesítésnek minősül a hozzáadott értékadó rendszerében az olyan - egyetlen egységet képező és összetett - ügylet, amely a gépjárművek elektromos töltése mellet magában foglalja többek között az érintett járműhasználók számára nyújtott szükséges műszaki támogatást, valamely csatlakozó lefoglalását, vagy a korábbi tranzakciók megtekintését.
2023. 06. 07. 21:30
Megosztás:

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az esetek nagyon nagy százalékában egy dologra biztosan szükség van: ez az úgynevezett sztreccsfólia. A raklapcsomagolás gazdaságosabb és kedveltebb fóliatípusát lehetővé tette egy magyar cég úgy, hogy az nemcsak gazdaságosabb lett a piacon kapható termékeknél, de környezetbarát is, hiszen a vékonyabb fólia használatával kevesebb hulladék keletkezik. Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. innovációja az áruszállítást nagyságrendekkel könnyítheti meg a közeljövőben.
2023. 06. 07. 21:00
Megosztás:

10 tévhit a megtakarításokat terheló új adóval kapcsolatban

A kormány július elsejétől a természetes személyek kamatjövedelmét 13% szociális hozzájárulási adóval is megterheli. Vagyis az eddig kamatadó néven ismert 15%-os adó mellé egy újabb adónem kerül bevezetésre. Így a teljes adóteher már 28%-ra hízik. A témával kapcsolatban számos tévhit kering, melyet a Bankmonitor szakértői igyekeznek most tisztázni.
2023. 06. 07. 20:30
Megosztás:

Furcsa ez a tőzsde: rossz hírek jönnek, mégis emelkedés van - Hogy is van ez?

Nagyon furcsa dolgok történnek mostanában. Miközben szállingóznak a rossz adatok, a piac úgy viselkedik, mint egy óvatos kiscsikó. Nem a vad fajtából, de azért mégiscsak csikó. A világból alapvetően negatív hírek jönnek a gazdasági konjunktúrát illetően, de a piacok az elmúlt időszakban mégis araszolgattak fölfelé.
2023. 06. 07. 20:00
Megosztás:

Így változott szerda estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 06. 07. 19:30
Megosztás:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2023. 06. 07. 19:00
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 513,20 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 48 800,45 ponton zárt szerdán.
2023. 06. 07. 18:30
Megosztás:

Milliárdos kárösszeggel indult a viharszezon

A biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán az MTI-vel.
2023. 06. 07. 18:00
Megosztás: