Nyersanyaghiány és az ellátási lánc megszakadása – hogyan változik az elektromos iparág?

A legfrissebb számok azt mutatják, hogy a nyersanyagárak 2021 első hónapjaiban exponenciálisan megugrottak a 2020-as átlaghoz képest. Az LME és a West Metall adatai szerint a réz ára 66 százalékkal, az ezüsté 22 százalékkal, az alumíniumé pedig 62 százalékkal- emelkedett. Ezen kívül a síküveg ára 50 százalékkal, a gyantáké pedig 18 százalékkal kerül többe – állítja az IHS Markit. A nyersanyagok átfutási ideje is megduplázódott, sőt néha meg is háromszorozódott a tavalyi évhez képest, és egyes kritikus elektronikai alapanyagok esetében átlagosan 20-24 hétre emelkedett.

Nyersanyaghiány és az ellátási lánc megszakadása – hogyan változik az elektromos iparág?

Az egész iparág ellátási lánca hatalmas nyomás alatt áll, mivel a konténerek hiánya és rossz elhelyezkedése nagy fokú bizonytalanságot okoz a tengeri áruszállításban. Ezeket a problémákat tovább fokozta, hogy a Szuezi-csatornában zátonyra futott egy konténerhajó. A megoldás hónapokat vett igénybe, és nemcsak az elektromos iparágat, hanem az egész gazdaságot is károsan érintette.

Bíztató gazdasági eredmények az Egyesült Királyságban

A koronavírus miatti lezárások enyhítésével az Egyesült Királyságban gyors piaci fellendülés tapasztalható, és az ország gazdasága az eredetileg jósoltnál gyorsabban állt talpra.  Az EY ITEM Club, a vezető brit gazdasági előrejelző csoport nemrégiben a szigetország 2021-re várt gazdasági növekedését 6,8 százalékra prognosztizálta, amely jelentős javulás az előző év januárjában jósolt 5 százalékhoz képest. Az Egyesült Királyság gazdasága várhatóan már ezekben a hetekben visszatér a 2019 negyedik negyedévi szintre – három hónappal korábban, mint ahogyan azt korábban prognosztizálták. A szigetország gazdasági fejlődése az egész kontinensre – így Magyarországra is – kihat, így a fellendülés bizalomra ad okot a kelet-európai térség gazdasági helyzetét illetően.

Az elkövetkező két évben tisztességes növekedés várható, és a költségvetésében bejelentett beruházásösztönző intézkedések hatására a brit vállalkozások egyre magabiztosabban terveznek. Ez a gyors kilábalás a legfontosabb nyersanyagok és alapanyagok iránti kereslet ugrásszerű növekedéséhez vezetett, ami pedig jelentős inflációs nyomást eredményez.  Sajnos ezzel egy időben egyes nyersanyagok és alkatrészek, például az ipari minőségű réz és a mikrochipek, valamint a konténerek és a szállítóhajókon rendelkezésre álló helyek hiánya továbbra is tapasztalható.

„Ez különösen rosszul érintette az elektromos ipart, amely az infláció, a megnövekedett fogyasztói kereslet és a nyersanyaghiány miatt hatalmas nyomás alá került. A nyersanyaghiány, az ellátási lánc zavarai és a vártnál erősebb piaci fellendülés a covid után együttesen teljes káoszt okozott az egész villamosenergia-iparágban” – mondta Siobahn Meikle, az Eaton Egyesült Királyságért és Észak-Írországért felelős ügyvezető igazgatója.

A működés folyamatosságának biztosítása

Hiányok ide vagy oda, a gyárak működésének és a vevői igények időben történő kiszolgálásának továbbra is előnyt kell élveznie. A vállalatok többek között úgy tudják leküzdeni ezeket az akadályokat, hogy további Value Engineering projekteket vezetnek be, annak megvizsgálására, hogy melyik nyersanyagot mivel tudják kiváltani: például a rezet alumíniummal, amennyiben a specifikáció ezt lehetővé teszi.

Az alkalmazkodás másik lehetősége az új logisztikai megoldások keresése, például a vasúti árufuvarozás. A légi árufuvarozás lehetősége jelenleg korlátozott, mivel a világjárvány miatt a csomagszállításra is használt személyszállító járatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. A vállalatok az azonnali piacon is beszerezhetnek anyagokat, bár ez valószínűleg a kínálat fenntartására szolgáló végső megoldásnak tekinthető, hiszen az azonnali piac árai általában jelentősen magasabbak a szokásosnál.

Változó környezet

Az ellátási gondok elkerülhetetlenül áremelkedést eredményeznek, tekintettel nemcsak az anyaghiányra, hanem a környezet változékonyságára is. Az áremelkedés a világ minden országát érinti. A kereslet és kínálat törvényei szerint az áraknak valamennyi iparágban tükrözniük szükséges a kulcsfontosságú nyersanyagok és alapanyagok iránti globális keresletnövekedést, az ipari minőségű réztől a mikrochipeken át a gyantákig tapasztalható nyersanyaghiányokat és logisztikai problémákat.A vállalatok természetesen mind arra törekednek, hogy a növekvő árak ellenére is biztosítsák a vásárlói igények kielégítését.

Az ügyfelek szerepe az ellátási lánc akadályainak leküzdésében

Anélkül, hogy észrevennék, az ügyfelek fontos szerepet játszanak a világjárvány jelentette akadályok leküzdésében. Ők azzal segíthetnek a gyártóknak hatékonyabb anyag- és gyártástervezésben, ha hosszú távon előrejelzik az igényeiket. Ez különösen fontos, hiszen az alapanyagipar az allokáció (a megtermelt mennyiségek elosztása a vevők között) felé halad, mivel ők (az alapanyaggyártók) többet tudnak eladni, mint amennyit képesek előállítani. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok csak az előrejelzés alapján tudnak anyagokat beszerezni. Az előrejelzett mennyiségeken felüli tételek nem állnak rendelkezésre, vagy az azonnali piacon kell megvásárolni azokat, ami általában nem költséghatékony, és további áremelkedést eredményezhet.

„Összességében az elektromos iparágnak fel kell készülnie a rugalmas megoldásokra. Nem valószínű, hogy az árak visszatérnének a járvány előtti szintre. A villamossági vállalatoknak egyértelműen kell kommunikálniuk ügyfeleikkel, és szorosan együtt kell működniük annak érdekében, hogy biztosítsák az igényeiknek megfelelő ellátást” – összegezte Siobahn Meikle.


A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás:

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok alatt alakul, miközben a hajnalok is frissítőek lesznek. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz élénk, helyenként erős, és pénteken és vasárnap előfordulhatnak záporok, zivatarok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 02. 18:30
Megosztás:

A Visa és európai banki partnerei új szintre emelik az ügynökalapú kereskedelmet, biztonságos kereskedői hozzáféréssel

A párizsi Visa Payments Forumon (VPF) – ahová a vállalat 2000 iparági vezetőt hív meg, hogy megvitassák a fizetések jövőjét, - a Visa (NYSE: V) ma bejelentette: Európa-szerte éles ügynökalapú tranzakciókat hajtott végre. A vásárlásokat AI-alapú ügynökök indították és bonyolították le a kártyabirtokosok megbízásából, a programban részt vevő kereskedők weboldalain. A tranzakciók éles környezetben zajlanak, ami fontos előrelépést jelent a zárt tesztáruházakban végzett próbákhoz képest: az AI-alapú ügynökök immár független kereskedőknél, közvetlenül a kártyabirtokosok utasításai alapján végeznek fizetési műveleteket.
2026. 07. 02. 18:00
Megosztás:

Lassan balatoni áron mennek a nyaralók a Dunakanyarban, egyre többen egész évre kiköltöznének

A prémium észak-budapesti és Dunakanyar-menti lokációk árai lassan megközelítik a balatoni szintet, miközben az olcsóbb szegmensben a hitelből vásárlók vannak többségben. A piac ezzel párhuzamosan végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada ma már Budapestről érkező kiköltöző, aki állandó lakhatásra alkalmas, négyévszakos vízparti otthont keres – derül ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci elemzésből.
2026. 07. 02. 17:00
Megosztás:

Átveszi az Attrecto a Bobcats Coding nemzetközi tevékenységét

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Attrecto Zrt. növekedési stratégiája: a vállalat megvásárolja a Bobcats Coding Kft. főtevékenységének folytatásához kapcsolódó valamennyi eszközét. A tranzakció eredményeként 2026. július 1-jétől az Attrecto Zrt. részeként, az Attrecto márka alatt folytatódnak a Bobcats Coding projektjei.
2026. 07. 02. 16:30
Megosztás:

Teljes gőzzel halad a GYSEV új InterCity motorvonatainak gyártása

Új szakaszába lépett a GYSEV Zrt. 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat-beszerzése: a Stadler szolnoki üzemében elkészült kocsiszekrényeket már elszállították a lengyelországi Siedlce-be, ahol jelenleg a járművek végösszeszerelése zajlik. A motorvonatok 2026 végén érkeznek Magyarországra típustesztekre, majd 2027-től 2028 nyaráig bezárólag, a hatósági engedélyek megszerzését követően fokozatosan állnak utasforgalomba.
2026. 07. 02. 16:00
Megosztás:

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Július 1-jétől új vezetői struktúrában folytatja működését a Metrodom Csoport. Nagy Zsolt ügyvezető igazgatóként veszi át a cégcsoport operatív irányítását, míg Pongrácz Tamás a Metrodom Csoport műszaki igazgatói, valamint a vállalat projektjeinek kivitelezéséért felelős Cataldo Construction Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látja el. Kígyósi András pedig értékesítési igazgatóként erősíti a vállalat vezetését.
2026. 07. 02. 15:30
Megosztás:

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

A Fluffy and Me alapítói egy Ausztráliában megismert japán desszertből építettek országos trendet. Az első üzlet befektetése 21 nap alatt megtérült, egy év alatt több mint 70 ezer palacsintát adtak el, miközben már zajlik az új egységek kialakítása és a következő csapatok betanítása.
2026. 07. 02. 15:00
Megosztás:

A Mathias Corvinus Collegium eredménytelenné nyilvánította a budapesti központi épületének beruházása kapcsán kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC tulajdonában lévő ingatlanfejlesztési társaság eredménytelennek minősítette a közbeszerzési eljárást, ennek eredményeképpen a tehetséggondozó intézmény nem építi meg a Somlói útra tervezett székházat.
2026. 07. 02. 14:30
Megosztás:

Az egészségügyi kiadások megnyomják a magyar háztartások összköltségét: az optikai piacról érkezik rendhagyó megoldás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024-es adatai szerint a háztartások egy főre jutó éves fogyasztási kiadása meghaladta a kétmillió forintot. Ebből a közteherviseléseken felül átlagosan 272 ezer forint ment el közvetlen egészségügyi kiadásokra. A tervezhetőség ezért ezen a területen is egyre fontosabb szemponttá válik, amire új, rugalmas konstrukcióval reagál a magyar piacvezető optikai szereplő, az Ofotért.
2026. 07. 02. 14:00
Megosztás:

Mit vesznek ennyire? Kiugró forgalom a használtautó-importban

Júniusban a DataHouse adatai szerint 14 471 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami kiugró, 41,9 százalékos bővülést jelent a tavaly júniusi 10 197-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra csak a Covid-időszak előtt volt példa. Azóta a regisztrált import használt autók száma meg sem közelítette a 14 ezres havi darabszámot, sőt, a 2023–24-es mélypont időszakában havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a használtimport volumene.
2026. 07. 02. 13:30
Megosztás:

Feketén beszerzett árukat, illegális munkásokat és fiktív számlákat találtak három kőbányai raktárban

A pénzügyőrök három kőbányai raktárat ellenőriztek, és feketén beszerzett árukat, illegális munkásokat, valamint fiktív számlákat találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 07. 02. 13:00
Megosztás:

Kedvezményes napközbeni töltési időszakot vezet be az MVM Mobiliti

2026. július 1-jétől új kedvezményes töltési konstrukciót vezetett be a Mobiliti országos villámtöltő-hálózatának kijelölt töltőin. A társaság célja, hogy a napközbeni időszakban kedvezőbb feltételeket biztosítson az elektromos autósok számára, miközben ösztönözze a villamosenergia-rendszer leterheltségéhez és a megújuló energiaforrások termelési sajátosságaihoz jobban illeszkedő töltési szokások elterjedését.
2026. 07. 02. 12:30
Megosztás:

Stabilcoin-szuperkoalíció: ezért fontosabb a Google és a Stripe, mint egy új kriptotőzsde

A Google, a Shopify, a Stripe, a Visa és a Mastercard részvétele többet jelenthet a stabilcoinok jövője szempontjából, mint egy újabb nagy kriptotőzsde megjelenése. Az Open USD köré szerveződő, több mint 140 vállalatot összefogó szövetség ugyanis nem elsősorban kereskedési termékként, hanem a globális fizetési infrastruktúra részeként próbálja meghonosítani a dollárhoz kötött digitális eszközöket.
2026. 07. 02. 12:00
Megosztás:

A Pek-Snack csoport nyeresége bővült stabil árbevétel mellett 2025-ben

A mélyfagyasztott pékáruk piacán működő Pek-Snack csoport konszolidált árbevétele 2025-ben az előző évivel közel azonosan 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra emelkedett a 2024. évi 589 millió forintról - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Világbajnoki pénzeső: 45 milliárd dollárig száguldott a Kalshi és a Polymarket

Robbanásszerűen nőtt a Kalshi és a Polymarket forgalma 2026 júniusában: a két vezető predikciós piaci szolgáltató amerikai platformjaikkal együtt közel 45 milliárd dolláros kereskedési volument ért el. A látványos növekedés legfontosabb motorja a labdarúgó-világbajnokság volt, amely új felhasználókat és jelentős likviditást terelt az eseményalapú kontraktusok piacára.
2026. 07. 02. 11:00
Megosztás: